A John Carroll egyetem professzora, dr. Pereszlényi P. Mártha volt stúdiónk vendége, akivel a 2016. október 16-án megnyitásra kerülő és október 30-ig megtekinthető 1956-os eseményeknek emléket állító képkiállítás kapcsán beszélgettünk.
A tárlat megnyitójára az egyetem Grasselli könyvtár előcsarnokában kerül sor, 2016. október 16-án, délután 2 órai kezdettel, melynek keretében egy rövid megemlékezésre is sor kerül a 60. évforduló apropóján.
Az interjú során Pereszlényi P. Mártha elmondotta, hogy ez a második alkalom, hogy ilyen jellegű képkiállítást szerveznek a Magyar Társasággal. Háláját fejezte ki és kiemelte a washingtoni székhelyű Hungary Initiatives Foundation-t, mint támogatót.
Továbbá a program folytatásáról is beszélt, amit előbb egy szerény falatozás követ, majd az egyetemi könyvtárban két filmet vetítenek le, a “Play your Own Game” (Játszunk nyugodtan) és a “Freedom Dance” (Szabadságtánc) című alkotásokat.
A tárlatmegnyitó és az azt követő filmvetítések is díjmentesek, ugyancsak a parkolás is. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.
A teljes interjút az alábbi hivatkozásra kattintva hallgathatják meg:
Forrás: Pethő Krisztina / korosiprogram.hu

























