“Az 1658. év gyászos volt szegény hazánkra; török, tatár dúlta annak szép virányait, szerencsétlen népét pedig rabszijra fűzve vonszolta magával. 95,000-re teszik általánosan az akkor rabságra elhurczoltak számát*.
Ez év augusztusában három ezernél több moldovai ütött be Pintye* vezetése alatt Gyergyóba, Topliczát felégetve, augustus 6-án Ditrót gyujták fel; de a vészlángok nem rettenték vissza Gyergyó bátor lakóit, s bár a fegyverfoghatók nagy része távol volt az ország táborában, mégis vagy 250 harcznok Gábor Deák, másként Gáborfi (egy irástudó) vezetése alatt összegyült Szárhegyre, hogy útját állja a szülőföldüket duló vadcsapatnak. Csakhamar összetüzött a két sereg; székelyeink a megváltó Jézus nevét segélyül hiva rohanták meg a nagyszámu ellent; meg is jelent Isten angyala s a hont védő hősöket győzelemre segélte; a moldovaiakból 1750 elesett, a többi elszaladt, 24 zászló mellett nagy martalék lett a győztesek jutalma, kik közül csak 15-en estek el. Az elhullott ellenség közül 450-nél több temettett el a Tatárhalom alá, a többit farkasok és hollók falták fel*.
Lehet-e csudálnunk, ha ezen hihetetlen győzelmet, ezen emberi képzetet felülmuló csudás hősiességet azon kor vallásos fogalmai szerint isteni segélynek, angyalok közbejöttének tulajdoniták; valójában voltak is ott angyalok, egy sereg hős székely amazon, kik a férfiak előtt példaadólag küzdöttek.”
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása
