Főoldal Blog Page 994

A 3. lindeni pálinkafesztivál

PalinkaFesztivalPlakat2015

Szeptember 19- én, szombaton 3. alkalommal  rendezik  meg New Jersey-ben,  Linden városában  az egyre népszerűbb pálinka fesztivált.  A program déltől este 11 h-ig tart.  A  fesztiválon fellép a washingtoni Életfa Zenekar, a Smokers együttes,  a Fényes zenekar   Csonka Tünde és  FankaDeli.  A közönség találkozhat  Miss New York szépségjelöltjével,  Domosi Zsuzsival, aki a must készítéséhez is ért.

A különleges pálinkák mellett magyar ételkülönlegességeket lehet kóstolni.  A szervezők  az önkéntesek jelentkezését a következő telefonszámon várják:  732-624-9323.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Mónus József négy világcsúcsa

monus-jozsef

Mónus József négy világcsúcsot állított fel a távlövő íjászok vb-jén, amelyet a Utah állambeli Wendover körzetében rendeztek meg.

Posta Pálnak, a Hagyományos Íjászok Világszövetsége magyar alelnökének beszámolója szerint a hajdúnánási Mónus a záró napon vadászhegyes kategóriában 9 méterrel megjavította a csúcsot, az amerikai longbow-íjak versenyében pedig saját készítésű fegyverével győzött.

A magyar íjász hat kategóriában indult a viadalon, és mindet megnyerte, ezzel egy világbajnoki és öt amerikai bajnoki címet szerzett. A versenyen összesen négy világcsúcsot állított fel, a vadászhegyes mellett a korlátlan erejű amerikai longbow kategóriában (470,809 méter), az ázsiai stílusú, 50 fontra korlátozott íjak versenyében (408,52 m), és a „király-kategóriának” is nevezett korlátlan erejű íjak küzdelmében (645,935 m).

forrás: naplo.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Peller Miklós állami kitüntetést kapott

pellermiklos3

A 60. cserkésznapon Peller Miklóssal  készítetettem  interjút, akinek indokolt  volt kirobbanó kedve, hiszen Áder János köztársasági elnök  a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjével jutalmazta a Szent Imre római katolikus magyar templom orgonistáját. A díjat szeptember 6-án a Celveland-be látogató Kövér László, a Magyar országgyűlés elnöke adta át személyesen .

pellermiklos4.   Az 1905-ben épült nagy múltú  magyar templom kálváriája  2008-ban kezdődött, amikor Richard Lennon clevelandi püspök 50 templom bezárását határozta el a nyolc megyére kiterjedő egyházkerületében a racionalizálás jegyében. Sajnos a Szent Imre templom kapuit is bezárták, azzal indokolva a döntést,  hogy 3 templom sok a clevelandi magyaroknak.   A templom orgonistája Peller Miklós és felesége igazságtalannak érezte a döntést, ezért fellebbeztek a vatikáni papi kongregációnál. Több éven keresztül húzódott a templom ügye, amíg megérkezett a végleges határozat. 2012. március 1-jén a Vatikán úgy döntött, hogy a templom életképes, ezért újranyittatta annak kapuit. A Szent Imre templomban azóta ismét hallani magyar misét, és a magyar cserkészek és a magyar iskola is újra a templom területén működhet.

 

 

pellermiklosinterju

Peller Miklós és feleségének kitartó küzdelme nekem  azt üzeni,hogy érdemes küzdeni nemes ügyekért.

 

 

 

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Kövér László a 60. cserkésznapon

kover6.

Kövér László a magyar országgyűlés elnöke, az elmúlt héten észak-amerikai körúton vett részt egy nagyszámú delegáció élén. A Parlamenti Elnökök 4. Világkonferenciájának alkalmából látogatott az Egyesült Államokba a házelnök. A világkonferencia ülésének az ENSZ Közgyűlés székháza adott otthont augusztus 31. és szeptember 2. között. A tanácskozást megelőzően augusztus 29-én Kövér László jelenlétében avatták fel Washingtonban a Magyarok Nagyasszonya-kápolnát a Szeplőtelen Fogantatás Bazilikában, ahol az ünnepi szentmisét Donald Wuerl washingtoni bíboros és Erdő Péter bíboros-prímás celebrálta.

kövérlaszlo koszoruzas                       kovermuzeumban

Augusztus 6-án Clevelandba érkezett a házelnök, ahol sűrű program várta. Meglátogatta az itt élő magyarság szervezeteit és egyházközösségeit. Megkoszorúzta az 56-os emlékművet, Mindszenty József hercegprímás és Kossuth Lajos szobrát. Felkereste a város Magyar múzeumát, a Magyar Kultúrkertet, az Első Magyar Református Templomot, valamint a Szent Imre-templomot, amelynek a clevelandi egyházmegye által 2010-ben elrendelt bezárását a helyi magyar egyházközösség kérésére a Vatikán 2012-ben érvénytelennek nyilvánította. A  Szent Imre-templom visszaszerzésében nagy szerepe volt Peller Miklósnak, a templom orgonistájának, akinek Kövér László  a Magyar Érdemrend tiszti keresztjét nyújtotta át.

kövérlaszlo3.

Délután 6 órakor a 60. Cserkésznapot is megtisztelte jelenlétével Kövér László, ahol elismerően beszélt a Külföldi Magyar Cserkészszövetség szerepéről és Országgyűlés-zászlót adományozott a helyi cserkészeknek.  kovercsoportkep

koverloriA Cserkésznapon a Bocskai Rádió munkatársa Csibi Lóránd készített interjút Kövér Lászlóval, aki kifejtette, hogy miért fontos a cserkészet munkája a magyarságttudat megőrzése szempontjából, s az aktuálpolitikai kérdésekben is állást foglalt. Biztos benne, hogy a most kialakult migráns probléma egész Európa jövőjét megváltoztathatja, s szerinte Magyarország a helyes úton jár hogy az Európai Unió által előírt szabályokat betartja, még akkor is, ha ezzel veszít a népszerűségéből.   Azt üzeni az amerikai magyaroknak, hogy amit eddig sikerült megőrizniük a magyar identitásukban  azt tartsák meés a továbbiakban is  adják át gyerekeiknek és unokáiknak.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A táplálkozás szabályai, hogyan rágjunk?

rágás

1. Támogassuk a szervezet hajnaltól délig tartó tisztulási periódusát bőséges folyadékbevitellel, illetve gyümölcsök fogyasztásával! Ebben az időszakban lehetőleg gyümölcsön kívül más ételféleséget lehetőleg ne fogyasszunk!

2. Egyszerre egyféle gyümölcsöt fogyasszunk, két gyümölcsétkezés között tartsunk legalább fél, de inkább 1 óra szünetet!

3. Napi kb. 2 liter folyadék fogyasztása javasolt, kb. 2 óránként 2 dl-es elosztásban. Só mentes étrend mellett napi 1-1,5 literes mennyiség is elegendő, illetve a nyers gyümölcsök, zöldségek a magas víztartalmuknál fogva beszámíthatók az elfogyasztott folyadékmennyiségbe. Étkezés előtt fél órával fogyasztott folyadék megalapozza a jó emésztést, az étkezés közben, illetve a közvetlenül utána fogyasztott folyadék viszont megzavarja az emésztési folyamatot.

 

5. Használjunk erjedésgátló fűszereket, melyek segítségével csökkenthető a tökéletlen emésztés során a belekben keletkező mérgező anyagok mennyisége! A legtöbb embernek mára sajnos nem tökéletes az emésztése. Ilyen fűszerek pl. a fahéj, szegfűszeg, kömény, édeskömény, ánizs és pirospaprika.

6. Nagyon fontos az alapos rágás. Rágjuk pépessé, szinte folyékonnyá az ételt! (Lassan rágj, tovább élsz)

7. Ügyeljünk a rendszeres széklet meglétére! Ahány főétkezés, legalább annyi alkalommal kell székletnek is a nap folyamán megjelennie.

8. “Nem jóllakni kell, hanem megelégedni”. Jóllakás tele gyomor. A tökéletes emésztéshez a félig telt gyomor az ideális.
9. Délben a gabona, este a zöldség domináljon étkezésünkben! A gabona táplál, a zöldség tisztít, a gyümölcs frissít.
10. Minden étkezésnél fogyasszunk nyers táplálékot is! Teljes táplálékbevitelünk legalább fele friss-élő étel legyen!
11. Étkezések között (kivéve a gyümölcsétkezést) várjunk legalább 4-5 órát!
12. Nyugodt lelkiállapotban együnk, és evés közben az evésre figyeljünk! Kerüljük a sietve, illetve a stressz állapotban történő étkezést.
Gandhi, így vélekedett: „Rágd az italodat, és idd az ételedet.”

Az alapos rágás az emésztés alapja. Amikor a kisgyermek elkezd szilárd táplálékot enni, már ellehet kezdeni arra tanítani, hogy lassan egyen, és minél jobban rágja meg az ételt. Persze ezt ilyen pici korban még nem magyarázással kell megtenni, hanem ki kell használni, hogy a kicsi gyerekek még szinte “tökéletesen” másolják a szüleiket. Velük együtt kell enni és megmutatni nekik, hogy hogyan kell sokszor és alaposan megrágni az ételeket.

Legalább húsz-huszonöt percig tartson az evés, mert az agynak ennyi időre van szüksége, hogy hitelesítse a tevékenységet.

A hosszú rágási idő kedvez a fogyókúrázóknak. Mivel a hosszú rágás alatt kezdetben izomláz alakul ki a rágóizmainkban, ezért a felét sem tudjuk megenni annak mint régen. A táplálékban található mikroenergia teljes mértékben rendelkezésünkre áll, ezért is van szükségünk sokkal kevesebbre.

„Magyar ember az asztalnál nem beszél!” Ismerős ez a szólás? Az evésbe bele kell mélyedni. Az ételnek meg kell adni a hatásos rágást. Harmincszor, negyvenszer egy falatot, alaposan elkeverni nyállal és csak azután lenyelni, ha már teljesen folyékony. A fehérjét (húsokat) azért, mert föl kell aprítani a keményítőt, szénhidrátot, mert ezeknek az anyagoknak az emésztése a szájban kezdődik, a gyomron a kenyér keményítő része csak áthalad, s a nyombélben folytatódik az emésztés.Ha nem rágjuk meg az ételt, az emésztőnedvek nem férnek hozzá, csak erjedés és rothadás lesz a végtermék, nem energia. Ha a táplálékot alaposan felaprítjuk, akkor a baktériumoknak nincs esélyük, hogy túljussanak a gyomorsavon, vagyis megvédjük magunkat a betegségektől.

A rágás másik funkciója a vastagbél működtetése. A fogíny rágás által történő ingerlése indítja meg a perisztaltikus mozgásokat, ennek hiánya a székrekedés. Nemcsak a rosttalan étkezés okoz székrekedést; hanem a rágás hiánya is!

Persze ember legyen a talpán aki minden egyes falatnál megszámolja, hogy hányszor rágta meg. Sokkal inkább arra kell figyelni, hogy kicsi falatokat együnk, azt minél jobban megrágjuk.

Könnyebben meghosszabbíthatjuk a rágás idejét, ha az ételre figyelünk. Rágás közben egyes ételek íze megváltozik. Pl. a kenyér sok-sok rágás után megpuhul, majd édes ízű lesz, ugyanis glükózzá alakul át a keményítő.

Evés közben nem ajánlatos inni.

A rágás folyamata rendkívül fontos: rágás nélkül nincs bélműködés, a belek helyes működése nélkül pedig nincs egészséges élet.

forrás: egeszsegradtalalt.blogspot.com

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Dupla sajtos rakott padlizsán

sajtos padlizsán

hozzávalók / 6 adag

  • 3 db padlizsán (hosszanti 5mm-es szeletekre vágva)
  • 4 közepes db paradicsom (5mm-es szeletekre vágva)
  • 10 dkg parmezán sajt
  • 40 dkg mozzarella (4 közepes bogyó)
  • 1 csokor bazsalikom
  • 1 db tojás
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 közepes db vöröshagyma
  • 25 dkg konzerv paradicsom (darabolt)
  • 2 ek. sűrített paradicsom
  •  só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  •  oregánó ízlés szerint

elkészítés

  • A zöldségeket mossuk meg és szeleteljük fel őket. A padlizsánt sózzuk le, és hagyjuk, hogy kieressze a kesernyés levét. Ez kb. 10 perc, utána mossuk le és papírtörlővel törölgessük át. A fokhagymát a kés lapos felével zúzzuk össze, és vágjuk kisebb darabokba, a vöröshagymát kockázzuk.
  • A sütőt melegítsük elő 180 Celsius , 350 Farenheit fokra. Egy tűzálló tálat kenjünk ki olívaolajjal és tegyük félre.
  • Egy kisebb serpenyőben melegítsünk össze 4 evőkanál olívaolajat két a gerezdnyi zúzott fokhagymával, szórjuk hozzá a kockázott vöröshagymát, és pároljuk össze vele. Ez kb. 3 perc, utána öntsük hozzá a darabolt konzerves paradicsomot, és gyakori keverés mellett főzzük össze vele úgy 8-10 percig. Kicsit sűrűsödjön össze. A vége felé adjuk hozzá a paradicsompürét, sózzuk, borsozzuk, szórjunk hozzá szárított oregánót, majd a legvégén keverjük hozzá a tépdelt bazsalikomleveleket. Keveset hagyjunk belőle a díszítéshez.
  • Miközben rotyog a paradicsomszósz, tegyünk a tűzhelyre egy másik, nagyobb serpenyőt. Hevítsük fel, majd 3-4 szeletenként, ahogy belefér, olívaolajon pirítsuk meg a padlizsánszeleteket mindkét oldalukon úgy 5-5 perc alatt. Egy papírtörlőre szedjük őket, hogy a felesleges olajat leszárítsuk róluk.
  • Amikor elkészültünk a padlizsánsütéssel, akkor jöhet a kiolajozott tál. Ebbe fektessünk egy sor padlizsánt, öntsünk rá pár kanál paradicsomszósz, egy sor szeletelt paradicsomot, egy sor szeletelt mozzarellát, szórjuk meg reszelt parmezánnal. Ezt a folyamatot folytassuk, amíg az alapanyagok el nem fogynak. A rakottas tetejére mindenképpen parmezánszórás, a nyakába végül pedig egy felvert tojás kerüljön.
  • Tegyük a rakott padlizsánt az előmelegített sütőbe kb. 20 percre, amíg a teteje szép aranybarna lesz.
  • Tálalás előtt feltétlenül hagyjuk hűlni legalább 20-25 percig, ha kibírjuk, akkor akár egy órát. Melegítve akár másnap is ehetjük, akkor a legfinomabb! Jó étvágyat hozzá!

 

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A 60. Clevelandi Cserkésznap

DSC_8380

A Clevelandi Cserkész Barátok Köre szeptember 6-án rendezte meg a 60. Clevelandi Cserkésznapot szokásos helyszínén, a Német Parkban. A jubileumi cserkésznap talán még nagyobb programkínálattal várta látogatóit, mint korábban, s az eseményen Kövér László a magyar országgyűlés elnöke is részt vett.  A hagyományoknak megfelelően zászlófelvonással kezdődött a 60. cserkésznap is, ahol a helyi cserkészcsapatok mellett a Kárpát-medencéből érkező felvidéki kontingens csapata is felsorakozott.  A jubileumi cserkésznap alkalmával kitüntetésben részesültek azok a cserkészek, akik már több évtizede erősítik a clevelandi cserkészetet, illetve volt olyan felnőtt cserkész, aki 60. alkalommal vett részt a cserkésznapon.  A zászlófelvonást katolikus és protestáns istentiszteletek követték.

DSC_8265

A cserkésznap a cserkészek által szervezett rendezvény, melynek egyik célja, hogy a nagyközönség betekintést nyerjen a cserkészet életébe, s támogassa annak tevékenységét. Sok amerikai és magyar látogatónak jó alkalom volt a rendezvény arra is, hogy megízlelje a magyar konyhát, illetve hogy magyar közösségben töltse el a napot.

A Főkonyha, a Lacikonyha és a Pesti Kávéház gondoskodott a magyar ízekről. Töltött káposztát, gulyást, paprikás csirkét, lángost, lacipecsenyét és sült kolbászt kóstolhattak az éhes résztvevők. Magyaros desszertként a Dobos és a diós torta, illetve a krémes csábíthatta el a vásárlókat.

DSC_8448

A nap során több alkalommal lépett fel óriási sikerrel a clevelandi cserkészvezetőkből álló Regös csoport. A tánccsoport a nap folyamán Szilágysági, Küküllőmenti, Gömöri, Szatmári és Kalocsai táncot mutatott be. A közönség minden alkalommal, óriási tapssal díjazta a színvonalas előadást.

DSC_8676

Az élő zenét Hegedeös Kálmán, Czirják Béla és a Harmónia zenekar szolgáltatta. A cserkész foglalkozások mellett magyar könyvvásár, népművészeti piac, vadon élő állatok bemutatója és focimérkőzések garantálták a jó hangulatot.

DSC_8708
Kövér László házelnök

A Jubileumi cserkésznapon délután 6 órakor tett látogatást Kövér László házelnök, aki egész napját Cleveland-ban töltötte. Reggel megkoszorúzta a clevelandi Kossuth-szobrot, valamit az 56-os emlékművet és tiszteletét tette a Mindszenty-szobornál, Magyarország volt prímásáról elnevezett téren. Felkereste a város Magyar Múzeumát, a Magyar Kultúrkertet, az Első Magyar Református templomot, valamint a Szent Imre templomot. Kövér László a 60. Cserkésznapon köszönetét és elismerését fejezte ki a Külföldi Magyar Cserkészszövetségnek, mert amint említette: ’Az Európában, Észak-és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában több ezer fiatalt összefogó Külföldi Magyar Cserkészszövetség változatlanul az, ami a múltban is volt: fiatalok számára a magyarságismeret tiszta forrása.’  A házelnök szavai szerint a magyar cserkészek Amerikában is megtanulhatták, hogy önzetlenül jót tenni nem más, mint a leghatékonyabb önvédelem és közösségvédelem. Kövér László Országgyűlés-zászlót adományozott a cserkészeknek, amely komoly elismerést jelent a nagy hagyománnyal rendelkező clevelandi cserkészetnek.

DSC_8741

Aki részt vett a jubileumi cserkésznapon az megtapasztalhatta, hogy a cserkészet egy nagyszerű közösségépítő mozgalom, amely nagyon komoly értékeket mutat fel, s a clevelandi magyarok büszkék lehetnek arra az eredményre, amit a cserkészeik elértek az elmúlt 60 év alatt. Szívből gratulálunk!

További képek találhatók a cserkésznapról a Bocskai Rádió Facebook oldalán.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Cserkész Rádió – 2015. szeptember 6-i adása

A tartalomból:

jb_07656

Reklám
Tas J Nadas, Esq


427. honismereti rejtvényjáték – 2015.09.06.

A BOCSKAI RÁDIÓ
427. honismereti rejtvényjátéka. 2015. szeptember 6.

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1309 East 9th Street
(alsó emelet)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Szüreti mulatság Hiramben

szuret

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Református felekezet 2015. szeptember 6-i adása

Igét hirdet Nt. Endrei Ferenc nyugdíjas, református lelkész.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A második bécsi döntés

A második bécsi döntés1940. augusztus 30-án született meg a második bécsi döntés, melynek értelmében Magyarország visszaszerezte Romániától a trianoni békével elcsatolt Észak-Erdélyt. Amellett, hogy hazánk jelentős revíziós sikert ért el, a döntés számos negatív következménnyel is járt, elsősorban abból a szempontból, hogy Magyarország szorosabbra fűzte viszonyát a Berlin-Róma tengellyel.

Románia számára az 1940-es esztendő súlyos kríziseket hozott, ugyanis Jugoszlávia kivételével valamennyi szomszédja területi követeléseket fogalmazott meg vele szemben: a Szovjetunió Besszarábiára – a mai Moldáviára –, Bulgária Dél-Dobrudzsára, Magyarország pedig Erdély lehető legnagyobb részére pályázott. Bukarest a három oldalról várható fegyveres konfliktus elkerülése érdekében kénytelen volt engedni a nyomásnak, így például a Szovjetunió – a Molotov-Ribbentrop-paktum záradékában foglaltak nyomán – 1940. június 28-án egyetlen puskalövés nélkül szállhatta meg Besszarábiát. A szovjet sikereken felbátorodva a Teleki-kormány is agresszívabban lépett fel Romániával szemben, és elérte, hogy augusztus 16-án Szörényváron – Hory András és Valeriu Pop vezetésével – a két állam delegációi tárgyalóasztalhoz üljenek. A nyolcnapos konferencia végül „a süketek és némák párbeszédének” bizonyult, így a határvitában az utolsó szó Németországot és Olaszországot illette meg.

Hitler kiegyensúlyozott döntést akart, mert el akarta kerülni, hogy szövetségesei háborúba keveredjenek egymással, hiszen egy ilyen konfliktus komolyan veszélyeztette volna az Anglia elleni küzdelem sikerét. Románia tengelyben tartása elsősorban a havasalföldi olajmezők miatt volt fontos, míg Magyarország földrajzi helyzetének köszönhette kedvező alkupozícióját. Ciano gróf olasz külügyminiszter naplójából mindenesetre kitűnik, hogy a kérdés mind neki, mind Ribbentropnak elsősorban a román olaj zavartalan szállítása és a nyugalom miatt volt érdekes.

II. Károly román király (ur. 1930-1940) és kormánya bízott is a tengelyhatalmak kedvező döntésében, miközben Horthy és Teleki szembe kellett hogy nézzen a német–olasz bíráskodás számos negatív következményével. Budapesten úgy vélték, akár még a háború is kedvezőbb lett volna a nagyhatalmak döntésénél, hiszen ezzel Magyarország még inkább elkötelezi magát Hitler irányában. A náci befolyás növekedése miatt érzett félelem nem is volt alaptalan: erről a magyar delegáció – Teleki és Csáky István külügyminiszter – már augusztus 29-én meggyőződhetett, amikor meglátta a német–magyar kisebbségvédelmi egyezmény tervezetét.

A második bécsi döntés kihirdetésére a Belvedere-palotában, 1940. augusztus 30-án délután 3-kor került sor. A német–olasz bizottság határozata értelmében Magyarország – keleten a Kárpátok hegyláncáig, délen a Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Sepsiszentgyörgy vonalig – Erdély területéből mintegy 43 000 négyzetkilométert kapott vissza, melynek 2,4 milliós lakosságából – az 1941-es népszámlálás szerint – 54%, azaz 1,3 millió fő vallotta magát magyarnak. Ez a döntés tehát főként Magyarország számára volt kedvező, nem véletlen, hogy – a korabeli beszámolók tanúsága szerint – az új határvonalak kihirdetésekor Mihail Manoilescu, Románia külügyminisztere a sokktól el is ájult.

Az első, felvidéki területnyereséget eredményező bécsi döntéshez képest a második kevésbé volt igazságos, de ebben az erdélyi népesedési viszonyok is komoly szerepet játszottak, hiszen a romániai magyarság zöme – a Partium mellett – a Kárpátok délkeleti sarkában fekvő Székelyföldön élt. Komoly különbség volt az is, hogy míg a Csehszlovákia elleni revízió a müncheni konferencia függvénye volt – tehát ahhoz a britek és a franciák is áldásukat adták –, addig Észak-Erdély visszaszerzése a tengelyhatalmak nyomása révén valósult meg. Igaz, a jövőben ennek nem volt gyakorlati jelentősége, hiszen a világháború után a győztesek nem tettek különbséget a revíziós sikerek között.

Magyarországon a második bécsi döntést természetesen kitörő örömmel fogadták, a közvélemény azt igazságosnak és jogosnak ismerte el. A hatalmas revíziós siker ellenére ugyanakkor voltak elégedetlenkedő hangok is, és a Teleki-kormány sem adta fel a lehetőségét annak, hogy a későbbiekben Dél-Erdélyt is megpróbálja visszaszerezni; ennek tudható be, hogy a kormányzat sokáig meggátolta az új határokon kívül rekedt 200 000 fős magyar kisebbség repatriálását. Másfelől ugyanakkor Telekiéknek szembe kellett nézniük a bécsi döntés negatív következményeivel is: Németország hamarosan „benyújtotta a számlát”, azaz minden lehetőséget felhasznált arra, hogy a nemzetiszocialista ideológia terjesztésének, a magyarországi német kisebbségek védelmének, és a szomszédos államokkal fennálló érdekellentétek eszközeivel növelhesse befolyását. Észak-Erdélybe időközben – 1940 szeptemberében – bevonultak a Magyar Királyi Honvédség egységei, ezzel megkezdődött a „kis magyar világ” négyéves időszaka.

Forrás: rubicon.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


“Kemény választ” követel az EU-tól az olasz, német és francia külügyminiszter

“Kemény választ” követel az Európai Uniótól a migránsválság ügyében az olasz, német és francia külügyminiszter, akik szerint a menekültekre vonatkozó uniós szabályok felülvizsgálatára és a migránsok “tisztességes” elosztására van szükség a tagállamok között.

350px-Izland_és_az_Európai_Unió_elhelyezkedése

Az olasz külügyminisztérium szerdai tájékoztatása szerint Paolo Gentiloni, Frank-Walter Steinmeier és Laurent Fabius közös nyilatkozatban fejtette ki álláspontját a menekültkérdésről az uniós külügyminiszterek pénteken kezdődő luxemburgi találkozója előtt. A három tárcavezető a kézjegyükkel ellátott dokumentumot átadta Federica Mogherininek, az unió kül- és biztonságpolitikai képviselőjének.

A dokumentum kiemeli, hogy a jelenlegi menekültügyi európai normarendszer “korlátjait és hiányosságait” a mostani menekültválság világossá tette, ezért annak felülvizsgálatára és időszerűbbé tételére van szükség.

A három politikus azt szeretné, hogy a Luxemburgban megrendezésre kerülő, kétnapos informális külügyminiszteri találkozón a menekültválsággal kapcsolatos kérdések megvitatása élvezzen elsőbbséget.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Szabályos kétnyelvű feliratot követel a székelyudvarhelyi rendőrségtől Hargita megye prefektusa

Szabályos kétnyelvű feliratozásra szólította fel a székelyudvarhelyi önkormányzathoz tartozó helyi rendőrséget Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa, ellenkező esetben 5000 lejig (350 ezer forint) terjedő bírságot helyezett kilátásba – közölte szerdán a Mediafax hírügynökség.

szekely_rendor

Romániában múlt héten nacionalista indulatoktól fűtött vita alakult ki internetes fórumokon és a médiában arról, miért olvasható magyarul a Helyi Rendőrség felirat a székelyudvarhelyi rendfenntartók gépkocsijának egyik oldalán. Mint kiderült, a jármű másik három oldalán románul szerepel a felirat.
A prefektus szerint a rendőrségi autón alkalmazott váltakozó nyelvű feliratozás szabálytalan. Rámutatott: a közigazgatási kétnyelvűség csak úgy szabályos, ha a kisebbségi nyelvű felirat a “hivatalos román szöveg” alatt jelenik meg azonos méretű betűkkel.
László Szabolcs, a székelyudvarhelyi helyi rendőrség vezetője a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a gépkocsi feliratozásakor a kétnyelvűség mellett a láthatóság szempontját is figyelembe vették, mert a “Politia Locala Odorheiu Secuiesc – Helyi Rendőrség Székelyudvarhely” felirat csak olvashatatlanul apró betűkkel fért volna ki az autóra.
Bunta Levente, a több mint 90 százalékban magyar lakosságú város polgármestere a prefektusi felszólítást kommentálva megjegyezte: a prefektus valójában három magyar és csak egy román feliratot hiányol. Úgy vélte: nagyobb rugalmasságra és több bölcsességre volna szükség a hatóságok részéről az anyanyelv és a közösségi jelképek használatát érintő ügyekben.
Az ügy publicitását kihasználva Bogdan Diaconu magyarellenességéről elhíresült független képviselő, a Szociáldemokrata Párt volt tagja hétfőn – saját megfogalmazása szerint – “a magyar feliratok betiltásáról” szóló törvénytervezetet terjesztett a román parlament elé.
Az Adevarul című lap szakértőktől is magyarázatot kért, hogyan ébreszthette fel a nacionalista indulatokat a rendőrautón szereplő magyar feliratról közölt fotó. Vasile Dancu szociológus, a PSD volt kisebbségügyi minisztere szerint azért tekintették sokan “sértésnek” a feliratot (amely egyébként a gépkocsi másik három oldalán románul olvasható), mert úgy vélték, egy “román jelképet” ért támadás, hiszen a rendvédelmi szerveket az állam egyik fontos jelképének tartják.
Romániában a települési önkormányzat által finanszírozott helyi rendőrség nem a belügyminisztérium kötelékében működő országos rendőrség helyi szerve, hanem attól függetlenül, a polgármesteri hivatal alárendeltségében fejti ki rendfenntartó tevékenységét.

 

 

MTI

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Reklám

Kövess Minket

12,425FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,260SubscribersSubscribe