A komorabb, őszies időjárás nem szegi a cserkészek kedvét, ha programszervezésről van szó. A novemberi adásban ismét csupa kicsiket és nagyokat megmozgató, sikeres eseményről számoltak be. A mikrofonnál Baki Tibor köszöntötte a hallgatókat.

YouTube player

Hónap elején, október 9-én volt a kiscserkész rajok fiús-lányos őszi kirándulása. A vasárnapi program különös helyszíne egy farm volt, ahol a különleges érdekességet a kukoricalabirintus jelentette. Gyönyörű őszi időjárásban töltöttek időt, kézműves programmal, közös játékkal és uzsonnával telt a nap. Megfigyelhető, hogy a covid óta visszatért az élet a normál kerékvágásba: ötven gyerek vett részt a játékos kiránduláson.

Az amerikai cserkészetben a magyar hagyományok mellett megférnek az Amerikában jellemző ünnepekhez tartozó szokások is. Szentkirályi Júlia?, a 34. kiscserkészek raj vezetője mesélte el a Cserkész Rádiónak, hogy telt a Halloween a kiscserkészeknél. A foglalkozásra nem hagyományos cserkész egyenruhában, hanem jelmezben várta a kicsiket a Töktündér. Az ünnepi hangulatú estét számtalan ötletes jelmez színesítette. A forgószínpad állomásait a nagy cserkészek készítették, a foglalkozást a közös ének, játék és a bábelőadás tette felhőtlenné.

Ramirez-Leszkó Luca beszámol a cserkészek őszi kirándulásáról. A 14. számú Görgey Artúr és a 34. számú Zrínyi Ilona cserkészcsapat tagjai együtt kerekedtek fel egy őszi kirándulásra. A fiúk és lányok egy tanyán töltötték az időt, 3-3 örsből, körülbelül negyvenen jöttek össze. Az időjárás nem feltétlen kedvezett a sátorozó cserkészeknek, de a természet közelsége és egymás társasága megtartotta jókedvüket. Az első nap fő programja a kenuzás volt, a következő napon pedig az íjászat volt igazán népszerű. A keretmesében szereplő juhász állatai köré épültek a feladatok, a hétvége a népmesék bűvöletében telt. Az utolsó tábortűznél két lány és három fiú vált zöldnyakkendős nagycserkésszé. A fogadalomtétel egy olyan mozzanata egy cserkész életének, amely örökre emlék marad.  

Reklám
Tas J Nadas, Esq


 Egy magyar közösség életében nem telhet el úgy október, hogy ne emlékezzenek meg az 1956-os forradalom és szabadságharcról. Clevelandben a Mindszenty téren, a hercegprímás és a „pesti srác” szobra előtt gyűltek össze szűkkörű koszorúzásra. Ezt követően az evangélikus templomban folytatódott az Egyesült Magyar Egyletek megemlékezése az ünnepi műsorral. A 34. számú Zrínyi Ilona leánycserkészcsapat tagjai énekkel és szavalatokkal tették emelkedettebbé az eseményt. A Fölszállott a páva című népdalt versrészletekkel gazdagítva adta elő a csoport, Simon-Benedek Csongor előadásában pedig Tollas Tibor: Óda a szabadsághoz című versét hallgathatták meg az egybegyűltek. Tamási Zoltán vezényletével a Kis Magyar Kórus előadásában nemzeti összetartozási énekek szólaltak meg, Sillye Jenő – rendkívül népszerű – Múlnak az évek című dalát szólóénekléssel díszítve adta elő a kórus. Dani Bence előadásában Márai Sándor Mennyből az angyal című versét hallgathatták meg a megemlékezők.

Hirdetések:

  • November 19-én lesz New Yersey-ben a KMCSSZ központi bálja. Részvételükkel a cserkészszövetséget támogatják.
  • Az adventi készülődés jegyében, a magyar rendezvényeken a cserkész lányok szaloncukor-vásárt nyitnak. December 16-ig kínálják a vásárlókat, a készlet erejéig. A befolyt összegből a cserkészek és regösök gördülékeny működését támogathatják.
  • A Cserkész Regös Csoport diós és mákos beiglit fog árulni, rendeléseiket december 4-ig adhatják le a szervezőknél. (Slattery Irén: 440-554-7290)
  • A cserkész fiúk házi készítésű kolbászt kínálnak eladásra Mikulás napján, december 6-án. Rendeléseiket Szentkirályi Mihály fogja fogadni a következő elérhetőségen: 440-503-9150
  • A Mikulás december 2-án, pénteken látogat el azokhoz a kiscserkész gyerekekhez, akik egész évben jók voltak. Nem érdemes kihagyni ezt a cserkész foglalkozást!
  • December 16-án, péntek este lesz a clevelandi cserkész csapatok karácsonyi ünnepsége a Szent Imre-templomban. A cserkészek számára 7-kor, a vendégek számára pedig fél 8-kor kell majd megérkezni. Az műsort követően szerény fogadásra invitálnak mindenkit a templom dísztermében.
  • December 17-én indulnak kántálni és betlehemezni a cserkészek. Azok a családok, akik vendégül szeretnék látni őket, jelentkezzenek Györky Juditnál: (440) 527-3486.

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.