Pünkösd ünnepe a keresztény világban a megújulás, a lélek erejének és a remény megszületésének ünnepe. A hagyomány szerint ezen a napon áradt ki a Szentlélek az apostolokra, erőt, hitet és küldetést adva nekik. A pünkösd egyszerre jelenti a belső megtisztulást, az újrakezdést és azt a lelki fényt, amely a legnehezebb időkben is képes felemelni az embert.
József Attila „Pünkösd előtt” című verse különleges módon kapcsolódik ehhez az ünnephez. A fiatal költő sorai egyszerre hordozzák a fájdalmat, a küzdelmet és a lélek emelkedettségét. A versben ott van a magyarság sorsa, az emberi szenvedés, ugyanakkor a remény és az alkotó lélek ereje is, amely még a nehézségek között is dalolni és világítani akar.
Szent, éhes lelkem, pünkösd ünnepére,
Mint jóllakott tuzok, magadba hullva
Feledd, hogy büszke, forró szárnyadat
Cibálja, tépi vérek irigy ujja.
Hiszen tudod már mi a Végtelenség:
A Végtelenség az a magyar bánat
S hiába vergődsz haló hattyuként,
Szomorubb lélek búsul majd utánad.
Ha idejöttél, tündökölj s dalolj csak,
E végtelen vizen büszkébben usszál
S csudáljanak, hogy méltóbban repül
Zilált szárnyad az égi Sziriusznál.
Szent vagy s ha mégis lenyilaz az Éhség,
Mint vadludat rozsdás vessző találja,
Ne sírj, dalold el híres éneked,
Hogy nyögve várjanak ujabb csodára!
