A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának dékán asszonyával Dr. Lukács Olgával a kar tanárainak és diákjainak arról a fantasztikus kezdeményezéséről beszélgetünk, amely KarantÖrténetek néven indult el, neves teológusok, pszichológusok, családterapeuták, lelkészek bevonásával. Célja pedig olyan témák körüljárása, amely a jelenlegi karanténos helyzetben bárkit foglalkoztat, bárkivel megtörténhet.

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

Previous articleCserkész Rádió / TV – 2020. május 3-i adása
Next articleNagy sikerű online kezdeményezésekről Dr. Bencsik Zita chicagói főkonzullal
Szabó Éva
Észrevétlenül vált életcélommá igaz-magyar közösségek felkutatása, megismerése, majd bemutatása. Erdélybe születve, életem első tizennyolc évét kisebbségi magyarként élve kaptam útravalót a nehéz feladathoz. A nagy székely-magyar vándor, Kőrösi Csoma Sándor fogta a kezem ezen az úton, hiszen neve mindegyre figyelmeztetésül bukkant fel életemben. Az elmúlt tizenegy évem a szórványmagyarságban, illetve diaszpórában élő magyar közösségek segítésével, hétköznapjainak, hitéletének bemutatásával telt. Tettem ezt televíziós szerkesztő-műsorvezetőként és ezt szándékozom folytatni a clevelandi Bocskai Rádiónál is a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.