Itt élsz a fájdalmak világnyi közepén,
tenyérnyi országban, bujdokló kislegény.
Bujdokló kislegény táguló tereken
szűköl bánatában a szűkített végtelen.
Hétmérföldes álmok, babszem ébredések,
nyújtóznál – a takarók faltól falig érnek.
Hegyeid, erdőid rablók riogatják,
parttalan vizeid mérgezik, mocskolják.
Szavaid értetlen, rád hullanak vissza,
Táltos paripádnak elkóborolt anyja.
Körbe jársz, körbe jársz reggeltől napestig,
Kolomp szól, harang zúg, lelkedet menesztik.
Kiáltó szavad – hiába. Tüzet raksz az égre,
térben és időben nézel messzeségbe.

Jaj, anyám, jó anyám,
mire tanítottál?
Ringató karodban
milyen dalt dúdoltál?

Nem hallom a dalod,
nem látom az Istent,
Kicsi Magyarország
rád adom az ingem.

Öltöztetlek téged
pirosba, fehérbe,
egy nyelvet beszélünk
a Kárpát-medencében.

Egy szív, egy lélek,
Az Isten itt magyar!
Lehel kürtjét hallom
a fenyvesek alatt.

Idegen zászlók,
hódító népek,
menjetek el innen,
nagyon szépen kérlek.

Hagyjátok meg nekem,
mit az Isten adott,
az anyámtól tanult
ringató dallamot.

Az én lábam nem jár
idegen táncra,
vendégségbe jöhetsz
szép, magyar hazámba.

S te, aki e földre
embernek születtél,
Viseld becsülettel
a magyarok keresztjét!

Ne váltsd lelked
rongyos, talmi euróra!
Nekünk e föld a minden,
s nem Európa.

Játszani akarok
Erdőn túl és innen,
Ne rontsd el játékom,
mert megver az Isten.

De ha ő mégsem,
Apám nyolcágú ostora!
Magyarország nem lesz
Másoké soha!

Szép vagy nekem kincsem, világnak virága,
láthatatlan démon jár lépteid nyomában.
Óvlak és ölellek, látnálak itt nagyra nőni,
Csak magyar lelkedért tudok könyörögni.
Hát el innen, messze. Fogjál vándorbotot!
Üres a tarisznyád, lelked is meglopott.
Égig érő fádnak hervad minden ága,
Idegen királynak nem lehetsz szolgája.
Nincs már társad senki, aki megsegítsen,
Szerelmes mátkád is megvették a kincsen,
amit tőled oroztatott Nevenincs király,
bujdokló kislegény, nincs hova induljál.
Földre szelídítve szilaj táltoslovad,
rád borul ezernyi, szomorú alkonyat.

Jaj, Anyám! Jóanyám!
Édes Magyarország!
Világ Királynője!

Távozz Tőle, Sátán!

2010.május 20

Forrás: karpatria.hu

1 COMMENT

  1. Én úgy vagyok vele, hogy igazán elég már a sok önsajnálásból, mintha máshol az egész világban nem lenne atrocitás, balsors és sómórúság. Nem kell elfelejteni semmit, de legyünk már túl ezen, találjuk meg azt aminek örülni tudunk, (van már elég jólét körülöttünk és a Kárpát medencében is) és építsünk arra.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.