Trump visszavonja Biden elektromos meghajtású autókat támogató kezdeményezéseit.

Donald Trump kormánya felfüggeszti az elektromos autók töltőinek szövetségi finanszírozását – írja a Fehér Ház közleményének nyomán a Világgazdaság.

Az amerikai közlekedési minisztérium (DoT) szövetségi autópálya-felügyelete egy február 6-i keltezésű, pénteken online közzétett levélben jelentette be, hogy

ReklámTas J Nadas, Esq

felfüggeszti az államoknak szétosztani szándékozott pénzeszközök jóváhagyását az elektromos jármű-infrastruktúra (NEVI) programból,

amely főleg az államközi autópálya-rendszer mentén töltők telepítésére nyújtott volna finanszírozást.

A portál felidézte, hogy a NEVI-program a 2021-es kétpárti infrastruktúra-törvényben szerepelt, amelyet a kongresszus még Joe Biden korábbi elnök idején fogadott el. Az azóta eltelt öt év alatt 5 milliárd dollárt különített el a töltők telepítésére, hogy ezzel próbálják beindítani a plug-in autók elfogadottságát.

Trump azonban a gazdasági programjának egyik fő elemévé tette Biden elektromos meghajtású autókat támogató kezdeményezéseinek visszavonását – emlékeztet a Világgazdaság.

A támogatások legfőbb haszonélvezője eddig a Tesla volt, de Elon Musk cége lehet a nyertese azok megszüntetésének is.

Ez főként annak köszönhető, hogy a támogatások elvesztése a Tesla versenytársaira pusztító hatást gyakorolhat.

(Híradó / Világgazdaság)

Borítókép: Donald Trump amerikai elnök. Fotó: MTI/EPA/Will Oliver

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.