Pénteken washingtoni otthonában halt meg Jay Rockefeller volt amerikai szenátor, a híres Rockefeller-dinasztia örököse, aki három évtizeden át képviselte Nyugat-Virginiát az Egyesült Államok szenátusában. A demokrata politikus egész életében a szegénység elleni küzdelmet és a legelesettebbek egészségügyi ellátásának javítását tekintette egyik legfontosabb ügyének.
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Jay Rockefeller volt szenátor, a híres amerikai dinasztia örököse, a szegénység ellen és a legszegényebbek egészségbiztosításáért folytatott harc bajnoka. Pénteken halt meg washingtoni otthonában – jelentette az amerikai média a családra hivatkozva.
Jay Rockefeller harminc éven át, 1985 és 2015 között képviselte a szénbányákban gazdag, de az egyik legszegényebb államot, Nyugat-Virginiát a washingtoni szenátusban.
Jay Rockefeller John D. Rockefeller olajmágnás unokája, a befolyásos amerikai dinasztia egyik ritka demokrata párti tagja volt. 1937-ben született New Yorkban, 1964-ben érkezett egy szegénység ellen küzdő szervezet önkénteseként Nyugat-Virginiába, ahol az Appalache-hegység egyik távoli bányavidékén dolgozott.
2014 után már nem indult a szenátori pozícióért
Ez a tapasztalat befolyásolta politikai karrierjét, amelyet az amerikai néprétegek – elsősorban a szénbányászok, a veteránok és a gyermekek – életfeltételei javításának szentelt. 1997-ben szenátorként részt vett egy gyermekek számára kidolgozott egészségbiztosítási program megvalósításában, amely szerény jövedelmű családokból származó gyermekek milliói számára tette lehetővé az egészségügyi ellátás finanszírozását.
Jay Rockefeller a szenátus befolyásos hírszerzési bizottságának az elnöke is volt, és kezdetben támogatta Irak 2003-as lerohanását, majd a háború alakulását látva az ellenzője lett George W. Bush republikánus elnöknek.
A szenátusban töltött három évtized után 2014-ben úgy döntött, hogy nem jelölteti magát újra. „Az én szent hivatásom a legszegényebbek védelmezése volt, és sosem hagyom abba a harcot, hogy jót tehessek azokkal, akik annyira fontosak nekem” – mondta a szenátor, amikor bejelentette a lemondását.
Nyugat-Virginia kormányzója, a republikánus Patrick Morrisey a volt szenátor emléke előtt tisztelegve kijelentette, hogy tartós nyomot hagyott több nemzedék életében a tagállamban.
(Index)
Borítókép: Elhunyt Jay Rockefeller volt amerikai szenátor. Fotó: Bloomberg

























