Kolozsvár tizenkét templomában mintegy negyven zeneszerző közel száz műve szólal meg a Magyar Egyházzenei Biennálén. A Krónika Potyó István egyházzenésszel beszélgettett arról, miként éli reneszánszát az évszázados hagyomány, hogyan szólítja meg az egyházzene a templomba nem járókat, és miért erősebb Erdélyben a közösségi éneklés, mint a Kárpát-medence más területein.
Az egyházzene évszázados hagyományokra épül, mégsem tekinthető lezárt zenei örökségnek: napjainkban is folyamatosan születnek új, liturgikus használatra szánt művek. Ezek megszólaltatásának és szélesebb körű megismertetésének egyik Kárpát-medencei fóruma a Magyar Egyházzenei Biennálé, amelyet augusztus 14. és 17. között harmadik alkalommal rendeznek meg Kolozsváron, a Kolozsvári Magyar Napok társrendezvényeként.
A négynapos rendezvény programjába Kolozsvár tizenkét magyar temploma kapcsolódik be, ahol mintegy negyven magyar zeneszerző csaknem száz műve csendül fel. A biennálé apropóján Potyó István egyházzenésszel, a Szent Mihály-templom kántor-karnagyával, a rendezvény egyik művészeti vezetőjével arról beszélgettünk, valóban reneszánszát éli-e a kortárs magyar egyházzene, miként fér meg egymás mellett az évszázados hagyomány és a kortárs zenei nyelv, és mi szükséges ahhoz, hogy egy ma születő kompozíció idővel az élő egyházzenei gyakorlat részévé váljon.
A rendszerváltás új korszakot nyitott az egyházzenében
Potyó István szerint a kortárs magyar egyházzene a rendszerváltás óta különösen termékeny időszakát éli. Az 1990 előtti évtizedek politikai és társadalmi körülményei kevéssé kedveztek az egyházzenei alkotásnak, a rendszerváltást követően azonban ezen a téren is új lehetőségek nyíltak. Azóta számos új mű született, többek között olyan meghatározó magyar komponistáktól, mint Orbán György, Vajda János vagy Kocsár Miklós.
A fellendüléshez az is hozzájárul, hogy
a működő magyar kórusok jelentős része ma is egyházi kötődésű, így folyamatos igény mutatkozik az új repertoár iránt.
#Eközben maga a kortárs zenei nyelv is változott: míg a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek avantgárd törekvései sok hallgatót eltávolítottak a kortárs zenétől, az ezredforduló után számos szerző ismét olyan megszólalásmódot keresett, amely új marad, ugyanakkor közvetlenebbül befogadható. A kétezres évektől nagyon sokan próbáltak visszatalálni egy olyan nyelvezethez, amely mégis új, de szerethető” – mutatott rá Potyó István.
Lehet kortárs, de nem fordíthat hátat a hagyománynak
A kolozsvári kántor-karnagy felhívta a figyelmet, az egyházzene megújulása ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az új műveknek szakítaniuk kellene az évszázadok alatt kialakult hagyománnyal.
Mint magyarázta, az egyházzene más műfajokhoz képest mindig visszafogottabban követte a legújabb zenei irányzatokat, az új alkotások pedig ma is gyakran a hagyományból,
- liturgikus szövegekből,
- zsoltárokból vagy
- ismert dallamokból merítenek, amit most is lehet ezt újan tálalni, vagy egyszerűen egy új kontextust találni neki.
Hozzátette, az egyházzene esetében ezért nem önmagában az újszerűség határozza meg egy alkotás értékét. Potyó István úgy látja,
hosszabb távon elsősorban azok a kompozíciók maradhatnak használatban, amelyek a megújulás mellett az örökölt hagyományra is tekintettel vannak.
Bár azt gondolhatnánk, hogy a hívek elsősorban a jól ismert, generációkon át öröklődő dallamokhoz ragaszkodnak, az egyházzenész tapasztalatai szerint a kortárs kompozíciókra is fogékonyak, amennyiben azok megfelelő előadásban és kellő kontextusba helyezve jutnak el hozzájuk.
#Azt látjuk, hogy van nyitottság a hívek részéről, ezt mutatják a biennálé tapasztalatai is. Ha ezeket a műveket megfelelően szólaltatják meg, valamelyest megmagyarázzák, kontextusba helyezik, akkor el lehet jutni a közösséghez” – mondta.
Hozzátette, éppen ezért a biennálét sem hagyományos kórusfesztiválként képzelték el. A meghívott együttesek a hangversenyek mellett liturgikus szolgálatot is vállalnak: vasárnap Kolozsvár tizenkét templomában szentmiséken és istentiszteleteken énekelnek. A kortárs kompozíciók így nem csupán koncertdarabként hangzanak el, hanem eredeti közegükben, a liturgia részeként is megszólalnak.
A templomba nem járókat is megszólítja az egyházzene
A kolozsvári Szent Mihály-templom kántor-karnagya arról is beszélt, hogy az egyházzene közönsége ugyanakkor nem korlátozódik a vallásgyakorlókra, a hangversenyeken olyanok is szívesen hallgatják ezeket a műveket, akik nem járnak templomba, és elsősorban zenei élményként közelítenek hozzájuk.
„Úgy látom, hogy az egyházzenének megvannak az eszközei ahhoz, hogy azokra is hasson, akik inkább zenei perspektívából hallgatják ezeket a műveket.
Ebben magának a templomi térnek is szerepe van: építészeti, akusztikai és szakrális karaktere sajátos közeget teremt a zene befogadásához ” – fogalmazott.
A teljes cikk az alábbi linken olvasható.
(Krónika)
Borítókép: A Kolozsvári evangélikus-lutheránus templom. Fotó: Facebook/Kolozsvári Magyar Napok
