Magyar vállalatok segítségével újul meg a Zöld-foki Köztársaság vízgazdálkodása – jelentette be az afrikai szigetország fővárosában, Praiában tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

Szijjártó Péter elmondta: az Eximbank 35 millió euró hitellel segíti a mezőgazdasági, öntözési és vízgazdálkodási projektek megvalósítását a nyugat-afrikai országban.

A politikus megjegyezte: Magyarország ezen a területen tudja a leghatékonyabb segítséget nyújtani a Zöld-foki Köztársaságnak, mivel adottságaiból fakadóan nagy tapasztalatai vannak a vízgazdálkodásban, és számos sikeres projektben vett már részt az elmúlt években Délkelet-Ázsiától a Nyugat-Balkánon át Afrikáig.

ReklámTas J Nadas, Esq

Hozzátette:

Magyarország célja az, hogy hozzájáruljon az élhetőbb környezet kialakításához annak érdekében, hogy az emberek ne kényszerüljenek elhagyni hazájukat.

A közös projekt keretében a szennyvízből öntözéshez megfelelő minőségű vizet állítanak majd elő, aminek köszönhetően fejlődhet a mezőgazdasági szektor, új életre kelhet a természet, és a szigetország az eddiginél is vonzóbb lesz a látogatók számára.

Szijjártó Péter közölte, hogy a magyar kivitelező januárban már megnyitotta irodáját a Zöld-foki Köztársaság fővárosában, Praiában, és jelenleg tíz projektmenedzser és mérnök dolgozik a vízgazdálkodási beruházás előkészítésén.

A munkálatok júniusban kezdődhetnek, és öt évnél nem tartanak tovább. Ennek során megújítják és modernizálják a szigetország legnagyobb szennyvíztisztító üzemeit – tette hozzá.

A munkák hatvan százalékát magyar vállalatok végzik majd

– hívta fel a figyelmet a miniszter.

Szijjártó Péter jelezte: további tárgyalások várhatóak Praiával a mezőgazdaság és a vízgazdálkodás terén megkezdett stratégiai együttműködés folytatása érdekében.

Korábban Szijjártó Péter százezer adag vakcinát adott át a Zöld-foki Köztársaságnak

Magyarország százezer adag koronavírus elleni vakcinát szállított le a Zöld-foki Köztársaságnak, ezzel segítve a járvány elleni küzdelmet, illetve azt, hogy a rossz egészségügyi helyzet miatt ne induljon meg onnan újabb migrációs hullám Európa felé – közölte kedden a külgazdasági és külügyminiszter Praiában.

Szijjártó Péter arról számolt be sajtótájékoztatóján, hogy a kormány százezer dózist szállított le az AstraZeneca oltóanyagából, amellyel az országban gyakorlatilag meg tudják háromszorozni az immunizáltak számát.

„Most ötvenezer újabb polgár lehet védett, kerülhet biztonságba, élhet itt tovább” – fogalmazott.

„Nemcsak beszélni kell a segítségről, nem kell, nem is szabad arra biztatni az embereket, hogy elhagyják az otthonaikat, hanem valódi segítséget kell nyújtani” – jelentette ki.

A miniszter rámutatott, hogy most jár harmadszor a Zöld-foki Köztársaságban, ami világosan mutatja Magyarország elkötelezettségét a két ország közötti együttműködés fejlesztése iránt.

(Demokrata / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.