95 éves korában elhunyt Gina Lollobrigida, minden idők legnagyobb olasz filmcsillaga, halálhírét a színésznő családja közölte a sajtó munkatársaival.

Gina Lollobrigidát, aki 1947-ben elnyerte a Miss Róma címet, 19 évesen fedezték fel, és az 1950-es és 60-as évek egyik legismertebb olasz színésznője és szexszimbóluma lett világszerte.

Az ötvenes évek első felében forgatta legsikeresebb filmjeit: egyebek mellett a Királylány a feleségem, Az éjszaka szépei, A világ legszebb asszonya és A párizsi Notre-Dame című filmek sztárja volt. A hetvenes években bejelentette visszavonulását, és a fotózásnak és szobrászatnak szentelte magát.

Tas J Nadas, Esq

A Firenzei Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagjai közé választotta, a francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagi fokozatával és a francia Becsületrend parancsnoki fokozatával is kitüntették. Több filmfesztivál életműdíjjal ismerte el, 2018 óta csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek sétányát – közölte az MTI.

Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter

több mint fél évszázad olasz filmtörténetének főszereplőjeként

méltatta Twitter-üzenetében, hozzátéve, hogy vonzereje örökre fennmarad.

A filmvászontól visszavonulva érdeklődése a fényképészet felé fordult (Fotó: flickr)

Luigia Lollobrigida már fiatalon kitűnt társai közül szépségével, 1947-ben elnyerte a Miss Róma címet, a Miss Italia versenyen harmadik lett. Mario Costa filmrendező 1946-ban egy római utcán fordult meg utána, így került 19 évesen a film világába. Nevét 1953-ban, a Humphrey Bogart oldalán forgatott Ördögi kör (Afrika kincse) című szatírában ismerték meg világszerte, a John Huston által rendezett alkotás egyben tengerentúli debütálása volt. Később Victor Hugo regénye nyomán készült A párizsi Notre-Dame tragikus sorsú Esmeraldáját személyesítette meg.
Egy ideig Amerika és Európa között ingázott, a legenda szerint a tengerentúlra a milliárdos Howard Hughes csábította át. Igazi hollywoodi sztár mégsem lett belőle, hiába reklámozták úgy, hogy

ő a legjobb, ami a makaróni óta Itáliából érkezett – talán azért, mert nem akart távol lenni Itáliától.

A filmvászontól visszavonulva érdeklődése a fényképészet felé fordult, és több könyvet is kiadott fotóival, majd az új évezredben visszatért a szobrászathoz (fiatalon képzőművészetet tanult), és több kiállítást is rendezett.

Megpróbálkozott a dokumentumfilmmel is, Fidel Castro exkluzív interjút adott neki, de énekesnőként sem volt sikertelen. 1999-ben elindult az európai parlamenti választásokon, de nem jutott be az uniós képviselőtestületbe.

Lollobrigida 1949-ben ment férjhez Mirco Skofic szlovén orvoshoz, akitől fia született, a házasság 1971-ben válással végződött. A filmsztárnak számos kapcsolata volt, egyebek között Christiaan Barnarddal, az első szívátültetés végrehajtójával.

Az egykori szexszimbólum szavai szerint

örök fájdalmA, hogy nem dolgozhatott együtt Fellinivel.

A Firenzei Művészeti Akadémia – harmadik nőként – tiszteletbeli tagjai közé választotta, a francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagi fokozatával és a francia Becsületrend parancsnoka címmel is kitüntették. Több filmfesztivál életműdíjjal ismerte el, 2018 óta csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek sétányát.

Lollobrigida tavaly szeptemberben elesett otthonában, és combnyaktöréssel kórházba került, a sérülésből azonban hamar felépült. Ugyanabban a hónapban sikertelenül indult a parlamenti választásokon egy baloldali párt jelöltjeként.

(Magyar Nemzet / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.