Több mint harminc évvel ezelőtt határozta el Lakatos Mihály, hogy egyszer könyvet ír Nyirő József életéről és munkásságáról. Az elhatározásból mára átfogó monográfia született, amely nemcsak az erdélyi író irodalmi örökségét, hanem vitatott politikai szerepvállalását is górcső alá veszi. A József Attila-díjas költő, író és műfordító november 5-én, csütörtökön este a csernátoni Sylvester Lajos Községi Könyvtárban mutatta be kötetét. A telt házas rendezvényen Dimény H. Árpád költő beszélgetett a szerzővel, aki személyes emlékekkel, irodalomtörténeti érdekességekkel és humorral fűszerezve beszélt kutatásairól.

A székelyföldi könyvbemutató-turné harmadik állomása volt Csernáton, ahol Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy után találkozhattak az érdeklődők a Budapesten élő, erdélyi származású szerzővel. A Nyirő József – Közelítések az életműhöz című könyv bemutatóján nem csupán az író legismertebb alkotásai kerültek szóba:

a beszélgetés jelentős részét a második világháború alatti politikai tevékenysége és az életmű megítélése körüli viták tették ki.

 A szerzővel Dimény. H. Árpád beszélgetett. Fotók: Dimény-Haszmann Orsolya

Egy tiltott regénnyel kezdődött a több évtizedes kutatás

Lakatos Mihály felidézte, hogy fiatal pedagógusként, a Hargita megyei Kápolnásfaluban találkozott először Nyirő József műveivel. Egyik kolléganője adta kezébe aNéma küzdelem című regényt, amelynek szerzőjéről addig még csak nem is hallott. Ez nem volt véletlen: a kommunista diktatúra idején Nyirő művei tiltólistán szerepeltek, az iskolai oktatásban pedig nem foglalkoztak vele.

A regény különösen nagy hatást gyakorolt rá, mert az erdélyi Mezőségen végbement asszimiláció folyamatát mutatta be, olyan történelmi kérdéseket érintve, amelyekről az akkori oktatásban alig lehetett hallani. Lakatos szerint

Reklám
Tas J Nadas, Esq

a mű szépirodalmi értékei mellett dokumentumként is figyelemre méltó, hiszen az író alaposan utánajárt a szórványmagyarság helyzetének.

Ezt követően sorra olvasta Nyirő további köteteit, köztük aMadéfalvi veszedelmet, az Isten igájábant és az Uz Bencét. Amikor a rendszerváltás után egyetemre került, már tudatosan készült az életmű feldolgozására. Szakdolgozatát az Isten igájában című regényről írta, doktori tanulmányai során pedig ugyancsak Nyirő munkásságával foglalkozott.

A tervezett monográfia megírása azonban hosszú időre háttérbe szorult. Lakatos huszonegy éven keresztül dolgozott a magyarországi kulturális minisztériumban, így az irodalomtörténeti kutatásokra kevesebb ideje maradt.

Újabb fordulatot jelentett 2008, amikor a szegedi Lazi Könyvkiadó felkérte, hogy a Nyirő-életmű újrakiadásához készítsen utószavakat. Végül

tizenhat kötethez írt tanulmányt, amelyek elkészítése során jelentős kutatási anyagot gyűjtött össze.

 Telt házas volt a könyvbemutató

A teljes cikk az alábbi linken olvasható.

(Maszol)

Borítókép: Lakatos Mihály Nyírő Józsefről írt könyvét dedikálja. Fotó: Nagy Imre


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.