Elhunyt Nádas Péter, a modern magyar irodalom egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert alkotója. A Kossuth- és József Attila-díjas írót nyolcvanhárom éves korában, gombosszegi otthonában érte a halál.
Az író halálának hírét a család kérésére tették közzé hivatalos közösségi oldalán, és megkérték az olvasókat és a sajtó munkatársait, további tájékoztatásig tartsák tiszteletben, hogy a családtagok nem kívánnak nyilatkozni.
Nádas Péter Kossuth-díjas magyar író, drámaíró és esszéista, a modern magyar irodalom egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert alkotója.
Esterházy Péterrel, Hajnóczy Péterrel és Lengyel Péterrel együtt a „Péterek nemzedékének” nevezett írógeneráció egyik meghatározó alakja volt,
a magyar próza megújításának egyik fontos szereplője,
akinek olyan monumentális regényeket köszönhetünk, mint az Emlékiratok könyve, a Párhuzamos történetek, a Világló részletek vagy a Rémtörténetek.
1942. október 14-én zsidó munkáscsaládban született, Tauber Klára nőmozgalmi munkás és Nádas László telefonműszerész gyermekeként. Öccse Nádas Pál gyógypedagógus, a Magyar Paralimpiai Bizottság egyik alapítója. Szülei 1945-től magas rangú kommunista pártvezetők és vállalatvezetők lettek. Előbb édesanyja hunyt el rákban, utána három évvel édesapja a gyászban megroppanva öngyilkos lett. Nagynénje, Aranyossi Magda gyámsága alá került.
Nádas 1958-ban félbehagyta vegyipari technikumi tanulmányait és fényképész szakmunkás lett, gyakornokként a Nők Lapja szerkesztőségében dolgozott. Elvégezte a MÚOSZ újságíró-iskoláját, a katonaság után a Pest Megyei Hírlap munkatársa volt, az esti gimnáziumot kétszer kezdte el, és mindkétszer abba is hagyta. 1967-ben megjelent első kötete, A Biblia, két évre rá a Kulcskereső játék című novelláskötete. 1969-ben Kisorosziba költözött, ettől kezdve csak az írásnak élt. 1972-ben befejezte az Egy családregény vége című munkáját, amely csak 1977-ben jelent meg. 1974 és 1979 között a Gyermekünk című lap olvasószerkesztője volt, 1980-ban a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött lektornak. 1981–82-ben ösztöndíjjal Nyugat-Berlinben élt, 1982-ben megjelent három színházi művét (Takarítás, Találkozás, Temetés) tartalmazó Színtér című kötete.
1984 óta a Zala megyei Gombosszegen élt és dolgozott egészen 2026. augusztus 26-ig. 1986-ban jelent meg monumentális nagyregénye, az írói ábrázolásmódot megújító Emlékiratok könyve, amelyen 1973-tól dolgozott. Művét a kritika a háború utáni magyar epika egyik legkiemelkedőbb alkotásaként üdvözölte. 1988-ban Játéktér, 1991-ben Az égi és földi szerelemről címmel jelent meg esszékötete. 1992 áprilisában az európai irodalom terén kifejtett kiemelkedő tevékenységéért – második magyarként – megkapta az 1991-es osztrák Irodalmi Állami Díjat. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották, ugyanezen év áprilisában infarktust kapott. Újraélesztették és megműtötték. A nemlét közelségének megtapasztalásából született Saját halál című kötete, amelyben a szövegek mellett saját fotográfiái láthatók a kertjében álló vadkörtefáról. Felépülése után tovább dolgozott Párhuzamos történetek című regényén, amely csaknem húszévnyi alkotómunka után, 2005-ben jelent meg. A háromkötetes regény (A néma tartomány, Az éjszaka legmélyén, A szabadság lélegzete) egy magyar és egy német család történetén keresztül a harmincas évek Magyarországától a berlini fal leomlásig kalauzolja az olvasót. A sokrétű mű Nádas művészetének minden jellemzőjét magában foglalja: az érzékenységet, az analizáló képességet, a szigorú logikát, a pontos és sokszor kíméletlen ember- és környezetrajzot, az érzékiséget, a leheletnyi iróniát.
A műért 2012-ben Nádas német fordítójával, Christina Virágh-gal megkapta a Brücke Berlin-díjat és a Südwestrundfunk (SWR) német közszolgálati rádió irodalmi díját is. Ugyanebben az évben jelent meg a Párhuzamos olvasókönyv, amelynek egy része munkanapló, emellett esszéket, képeket, jegyzeteket is közöl a regénnyel kapcsolatban.
2012-ben a svájci Zug városkában található kortárs művészeti múzeumnak, a Kunsthausnak adományozta fotográfusi életművét, több mint 600 fotót valamennyi alkotói korszakából az 1960-as évek elejétől egészen 2003-ig. 2013-ban fényképészi életműve egészét jellemző gyűjteményt, 123 fotót adományozott a Petőfi Irodalmi Múzeumnak is. 2016-ban jelent meg Az élet sója című kötete, az író szavaival „urbanisztikai regénye”, amely egyszerre történelmi esszé és városlegendárium. 2017-ben publikálta Világló részletek című monumentális, sokrétegű, súlyos családi és társadalmi kérdéseket érintő memoárját, amely az Emléklapok egy elbeszélő életéből alcímet kapta. A műért 2018-ban elnyerte az Aegon Művészeti Díjat. 2022-es Rémtörténetek című regénye elmondása szerint az eddigi legszemélyesebb műve, amelyben tulajdonképpen minden szereplő ő maga.
Nádas Péter munkásságáért számos rangos elismerést kapott itthon és külföldön is:
1985-ben József Attila-díjjal, 1992-ben Kossuth-díjjal jutalmazták a magyar regényt megújító munkásságáért.
1992-ben megkapta az Osztrák Állami Irodalmi Díjat, 1998-ban az Emlékiratok könyve Franciaországban elnyerte az év legjobb idegen nyelvű könyvének járó díjat. 2005-ben Pro Urbe Budapest díjat, 2006-ban Márai Sándor- és Palládium-díjat kapott, ugyanebben az évben a Berlini Művészeti Akadémia tagjává választották. 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, 2010-ben Budapest díszpolgára lett, 2014-ben Würth-díjjal, 2015-ben Szép Ernő-díjjal ismerték el. 2018-ban az Aegon Művészeti Díjat kapta meg a Világló részletekért. 2025-ben elnyerte a francia Transfuge magazin irodalmi díját, valamint a Prix Médicis Spécial elismerést, és ugyanebben az évben a Pour le Mérite kitüntetést is megkapta. 2026-ban a Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének csillaggal ékesített nagy érdemkeresztjével tüntették ki.
Borítókép: Elhunyt Nádas Péter író. Fotó: MN
