„Az, hogy Romániában magyar lehetsz, az nem szégyellni való.” – Hámos László
Áldozatkészség, alázat, nemzeti elhivatottság, odaadás – ezek a szavak jutottak eszembe, miközben néztem a Hámos Lászlóról szóló filmet. Akinek volt szerencséje ismerni őt személyesen vagy közvetetten, tudja, hogy nem túlzóak szavaim. Hámos képes volt úgy megfogalmazni a magyar ügyet Amerikában, hogy ne csak értsék, de megértsék őket legmagasabb politikai körökben. A Domokos János rendezésében 2020-ban készült dokumentumfilm arra hivatott, hogy megismertesse a nagyközönséggel és a felnövekvő ifjúsággal a második generációs amerikai magyar életét, aki jogi karrierjét feladva, idejét az általa alapított Magyar Emberi Jogok Alapítványnak szentelte. (Hungarian Human Rights Foundation – HHRF). A Bocskai Rádió ajánlója vasárnap délutánra: Mégis (And Yet).

A kezdő képkockák a New York-i Magyar Házban játszódnak. A 2019-ben elhunyt főszereplő, Hámos László négy évtizeden át volt a szervezet feje. A HHRF a kárpát-medencei magyar kisebbség emberjogi érdekérvényesítését tűzte küldetésül maga elé. Felhívta a nyugati szabad világ és az nemzetközi döntéshozók figyelmét az erdélyi magyarság súlyos jogfosztottságára.
Mielőtt részletezném a szervezetük motivációját és tevékenységet, pillantsunk be Hámos családi hátterébe. Az erdélyi és felvidéki származású szülők Magyarországon át Ausztriába menekültek összeházasodni. Az USA-ban szerettek volna letelepedni, ám az engedély 1951-es megszerzéséig Franciaországban vállaltak bérmunkát. Ez idő alatt született László. A nézők a képernyő előtt átélhetik a Hámosék kanyargós útját, ami végül eljuttatta őket Amerikába első generációs magyarként. A második világháborút követően kivándoroltak gyermekei képezik a második generációt, László is közéjük tartozik. A család emigráns mentalitásának része volt a tudatos megmaradás: párhuzamos életet éltek, nem szerettek volna asszimilálódni. Gyermekeik az angol nyelvű házi feladat után kötelesek voltak teljesíteni azt magyarul is. A szabadidejükben magyar közösségbe mentek. Érték csúfolások, bírálatok külföldi kortársai részéről magyar beszéde és kiejthetetlen neve miatt, talán ezek az iskolás sérelmek is hozzájárultak felnőttkori identitástudatához. Yorkville magyar negyedében László a cserkészek között talált igazán otthonra: „A cserkészet egy nyelven beszélt velem, miattuk nem éreztem árvának magam.” Diplomát nemzetközi kapcsolatok szakirányon szerzett, jogász ismereteit és kitűnő angol-magyar kommunikációját kiválóan kamatoztatta az alapítványban.
Hámos László legalább annyira érezte magát a diaszpóra tagjának, mint Kárpát-medencéhez tartozónak. Magyarságtudata akkor rögzült benne bizonyosan, amikor fiatalon Erdélyben járt családjával. Bár sosem élt apja szülőföldjén, mélyen felháborította az ott zajló kulturális nemzetirtás. A magyarok voltak a román gazdasági nehézségek kreált bűnbakjai, a kollektív bűnösség elvét alkalmazták, hogy elvonják a figyelmet az állam valós problémáiról. A kelet-európai államok között akkoriban legortodoxabb Románia a saját állampolgárainak alapvető jogait vette semmibe. Az alapítvány a magyar kisebbség diszkriminációját a legfelsőbb szervek elé vitte, hogy megértesse: Ceausescu Romániája és Bukarest nacionalizmusa ellensége az alapvető emberi értékeknek. Ezek vagy ismeretlen problémák voltak addig az amerikai politikusok számára, vagy nem akartak róla tudomást venni.
Hámosnak és társainak a kezdetekkor csak egy szerény félalagsori szobája volt számítógéppel és kávéfőzővel, ahol ha hárman összegyűltek, már kevésnek bizonyult a hely. Nyilván senki nem így képzeli egy közéletbe beleszólni képes szerv munkáját, akik lobbiztak a kongresszusban, és kapcsolatban voltak szenátorokkal, államtitkárokkal. Tüntetni akartak, hiszen jogukban állt. Az Egyesült Államok demokráciájában felnőve tapasztalták, hogy aktív szerepvállalással az állampolgárok hatással tudnak lenni az országukra. Az első Erdély védelmében zajló utcai megmozduláson mintegy 3000 amerikai és magyar gyűlt össze. Az összetartás ereje bebizonyosodott, adományokat kaptak a működésükre, céljaikat leközölték hírlevelekben, újságok hasábjain. 1976-ot írtak amikor megtörtént az alapítvány hivatalos bejegyeztetése Committee for Human Rights in Rumania (Romániai Emberi Jogokért Bizottság, 1984-től Magyar Emberi Jogok Alapítvány) néven. Az erős közösségi hátszél hatására Hámos még jobban hitt a határon túli közösségért vívott harcban. De a siker 1987-ig váratott magára. A jogtiprásról szóló begyűjtött anyagok, bizonyítékok és az amerikai képviselőjük Ceausescuval folytatott tárgyalása azt eredményezte, hogy Amerika nem újította meg Románia támogatott státuszát és hitelezését.
Domokos János alkotásának korabeli fekete-fehér vágóképeit színes, animált illusztrációk teszik modern hatásúvá, korszerűvé. Az izgalmas, olykor előtűnő rajzfilmes megoldás által egyszerre láttatják a nézővel a múltat jelennel összekötő fonalat. A filmben hallhatunk Hámossal készült interjúkat, megszólal a lánya is, Júlia. Rajtuk kívül költő, történész, fordító, professzor, politikus, jogász, a HHRF egykori erdélyi munkatársai, ENSZ munkatársak, és Hámos barátai szövik előttünk egy kész történetté az emlékképeket.
A dokumentumfilm meseszerű részletességgel, követhetően tárja a néző elő a főszereplő sorsát, a HHRF munkáját. Hámos László társalapítója volt az Amerikai Magyar Koalíciónak is, a magyar állam elismerte mindkét szervezetben véghezvitt munkáját, hiszen a kisebbségekért vívott harcot az egységes magyar nemzetért is vívta. Alábbi írásommal nem Hámos László életrajzát kívántam bővíteni, hanem szerettem volna megosztani az olvasóval, hogy az elismerések és az eredmények mögött ott volt az ember, aki példátlan elszántsággal kiállt a magyarsága, és az emberi értékeken alapuló elvei mellett egész életében. Ha megnézi a filmet, számos érdekességet tudhat meg a Hámos család emigrációjáról, a családi mindennapokról, és főleg Hámos László politikai diskurzusairól Amerikában, amit a magyarság alapvető jogainak védelmére szentelt.
Dorgay Zsófia
Kárpátalja
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Az Önök jóvoltából, mi tovább segítjük a kárpátaljai magyar újságírókat ebben a nehéz időben! Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!