Az Egyesült Magyar Egyletek nevében Szentkirályi Endre osztotta meg gondolatait az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulója kapcsán.

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

 

A szokásos megemlékezés a Walton Hills-i Első Magyar Református Templom nagytermében zajlott. A nemzeti emléknapon tiszteletét tette Dr. Mátrai Márta, Magyarország kormányának országgyűlési képviselője. Ünnepi beszédet mondott Nádas Krisztina, a Clevelandi Cserkészkörzet parancsnoka, és a rendezvényt emelkedettebbé teszik a magyar iskolások fellépései és az ifjúság zenei előadásai. 

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Fiatalok békés tüntetésével kezdődött minden, amire az AVH reakciója a sortűz volt. Szabadságharcba fordultak át az események. A fiatalok “atombombája” a molotovkoktél volt, a hatalom pedig kihasználva a túlerőt, tankokkal tiporta el őket. A folytatást már ismerjük: megtorlás, menekülés, újrakezdés. Ez a három szó a diaszpórában élő családok története, generációk fájdalma, és ennek a sebét gyógyítják ma is azzal, hogy nem engednek magyarságukból.

“1956 ma is egy eszme. Az eszme tettekben nyilvánul meg. De mi az eszme, ami 65 éven keresztül bennünket is éltet?” – tette fel a kérdést az Egyesült Magyar Egyletek elnöke. “Csak 13 évvel később jöttem a világra, mégis 1956 eszméje éltet és motivál.” – Dr. Szentkirályi Endre úgy közösségi vezetőként, mint családapaként úgy látja, hogy a közösségszeretet, a kitartás az igazságért és szabadságért azok az értékek, amikhez ragaszkodunk kell kényelmünk árán is. 56’ példájából merítsünk erőt, igyekezzünk mindannyian a közösséget fenntartani, a hagyományokat ápolni. 

Még mindig pandémiás hónapokat élünk, az EME elnöke mindenkit óvatosságra int, ugyanakkor arra, hogy a megfelelő óvintézkedések betartásával ne tartsanak attól, hogy közösségbe menjenek. Ezekben a nehéz időkben elsődleges az emberség és a törődés. A közösség akkor lehet igazán életerős és működő, ha tagjai foglalkoznak egymással.

Az összetartozás, az önzetlenség és a kitartás eszméje éltessen mindannyiunkat!

Dorgay Zsófia
Kárpátalja

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Az Önök jóvoltából, mi tovább segítjük a kárpátaljai magyar újságírókat ebben a nehéz időben! Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.