Minden idők legnagyobb otthonteremtési programjára készülök, az erről szóló javaslatot rövidesen a kormány elé terjesztem – jelentette be Novák Katalin az Országgyűlés népjóléti bizottságának pénteki ülésén.

A családokért felelős tárca nélküli miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatásán azt mondta, hogy egy második családvédelmi akcióterv folytatását is tervezik. Közölte azt is, Zsigó Róbert (Fidesz) lesz a parlamenti államtitkára. Novák Katalin bejelentette, hogy 2010 óta azért dolgoznak, hogy könnyebb legyen családot alapítani, gyereket vállalni, és hogy megfordítsák a magyarok fogyatkozásának tendenciáját. Ez a fejlett világban mindenhol így van. Emlékeztetett: tíz éve családbarát fordulat következett be a kormányzásban. Cél még a munka alapú társadalom megteremtése is, mindenkinek legyen megélhetést biztosító munkahelye. Mint mondta, a megingott bizalmat kellett helyreállítani, a gyermekvállalás a jövőbe vetett bizalmat jelenti. Hogy ne legyen anyagi akadálya a gyermekvállalásnak, ezért bővítették a lehetőségek tárházát. Az Alaptörvényben is megfogalmazták a család fogalmát.

https://mandiner.hu/attachment/0401/400533_d_kos20200918005.jpg

Novák Katalin jelezte, minden kormányzati döntésnél figyelembe veszik azt, hogy mi a családok érdeke, ezért hoztak létre egy családbarát kabinetet, és igyekeznek a generációk együttműködését is erősíteni. Szavai szerint a családtámogatások munkához kötése logikus lépés volt. Az eredményeket sorolva megemlítette: visszaállították a gyes harmadik évét és megemelték több mint duplájára az összegét, családbarát adórendszert vezettek be, már a nagyszülők is mehetnek gyedre. A fél év után munkába visszatérő anyák sem esnek el a támogatásoktól. Hallgatói, diplomás gyedet vezettek be. Otthonteremtési támogatás valósult meg, duplájára nőtt a bölcsődék férőhelye, a gondozók fizetése két és fél szeresére emelkedett. Minden közoktatásban tanulónak ingyen jár a tankönyv, bővült a rászorulók ingyenes étkezési lehetősége. Erzsébet-táborokat honosítottak meg, ingyenes nyelvvizsgára, KRESZ-tanfolyamra és -vizsgára van lehetőségük a gyermekükkel otthon lévő szülőknek.

Nyugdíjprémium jár az időseknek, akiket Erzsébet-utalvánnyal is segítettek. Megemelték az otthonápolási díjakat. Családbarát szülészetekhez adtak támogatást országszerte. Mindezt a járványhelyzetben is megtartották, sőt bővítették, pl. a hiteltörlesztési moratóriummal. Fenntartották, bővítették a Nemzeti tehetség programot. bevezették a Diákhitel pluszt, a szakképzésben tanulók diákhitele, valamint a babaváró támogatást. Gyermekszületéskor elengedik a jelzáloghitelek egy részét, a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménnyel élhetnek. Ez évtől pedig a legalább négy gyermeket felnevelő édesanyáknak nem kell többé szja-t fizetni.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Novák Katalin emellett kitért arra is, hogy több mint húsz százalékkal nőtt a gyermekvállalási kedv, 43 éve nem volt olyan magas a házasságkötések száma mint most, közben csökken a válások és az abortuszok száma. Az intézkedések nélkül több mint százezerrel kevesebb gyermek született volna. Növekszik a nők foglalkoztatása valamennyi korosztályban. 12 százalékponttal nőtt az önkéntes tevékenységet végzők száma is. A GDP közel öt százalékát fordítják családtámogatásra, ami kétszer annyi, mint tíz éve. Népszerű a családbarátság fogalma, erre példa a családbarát munkahely.

Terve, hogy miniszterként is folytassa ezt, a stabil alapokon nyugvó munkát. Több javaslaton is dolgozik: új, minden idők legnagyobb otthonteremtési programjáról dönthet hamarosan az országgyűlés. Családvédelmi akcióterv 2. is készül, tovább bővülhet a támogatások köre. Négy év alatt visszavezetik a 13. havi nyugdíjat, ez januárban kezdődik majd el, és további bölcsődei férőhelyeket alakítanak ki.

(Magyar Nemzet)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.