Ökumenikus, gyertyafényes Istentisztelet Clevelandben [videó]

Vasárnap, 2016. december 18-án délután négy órakor az evangélikus és a református egyház közös szervezésében ökumenikus, gyertyafényes istentiszteletre került sor a Nyugat Oldali Református Egyház templomában.

Az egybegyűlteket Nt. Tamásy Éva evangélikus lelkész köszöntötte és külön tisztelettel és örömmel üdvözölte a más egyházak képviselőit és híveit, akik megtisztelték jelenlétükkel ezt az istentiszteletet és örömét fejezte ki aziránt, hogy Jézus szíve előtt egységben lehet együtt több felekezet is.

A köszöntő után kezdetét vette az istentisztelet, melyben előbb ünnepélyesen meggyújtották az adventi koszorú négy gyertyáját, majd szolgálatot teljesített a templom kórusa is. Majd advent negyedik vasárnapjára szóló igét olvasta fel a lelkész, mely az örömre hívja fel a figyelmet: “Örüljetek az úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek” (Filip 4,4). Majd meghallgathatta a közönség  Szentkirályi Júlia előadásában a Mary did you know című dalt, melyet zongorán játszott el. Ezt követően a cserkészek megajándékozták  néhány karácsonyi dallal a kántáló repertoárjukból az ünneplő közönséget. Az est a kisgyermekek karácsonyi műsorával folytatódott, melyben a legkisebbtől a legnagyobbakig mindenki énekkel, verssel ajándékozta meg a közönséget. Az előadás során pedig egy dalt  énekeltek a kicsik a templom kórusával közösen. A továbbiakban pedig a templom kórusának előadásában hallgathattak karácsonyi dalokat a jelenlévők. Majd Ady Endre – Karácsony című versét elszavalta két gyülekezeti tag.

Az evangéliumot követően a szívhez szóló szentbeszédében Nt. Tamásy Éva felhívta a figyelmet arra egy novella mentén, melynek címe “A Jóisten csomagja”, hogy bár sokszor nem ajándékozhatjuk azt, amit szívünk szerint ajándékként adnánk, mert korlátokba ütközünk, de mégis örvendenünk kell, hisz Isten társként ajándékozta nekünk magát. Illetve, hogy Isten megmentett minden büntetéstől és ha magányosnak is érzi magát valaki, vagy nem szereti a karácsonyi időszakot, akkor is gondoljon bele abba, hogy nem vagyunk egyedül, Isten társként velünk van, megszületett nekünk Jézus, hogy nekünk életünk lehessen, hiszen a “karácsony az Élet ünnepe” – ahogyan a lelkész mondta.

Végezetül pedig azt kívánta, hogy a “szeretet lángja és a szeretet melegsége kössön össze mindenkit a Jóistennel és egymással.”

Utolsó pillérként pedig Vásárhelyiné Simon Judit csodálatos hangjával és egy gyönyörű énekkel ajándékozta meg az egybegyűlteket. Majd az istentisztelet a Csendes éj eléneklésével ért véget, miközben sorra gyúltak a gyertyák fényei az elsötétített templomba.

Az istentisztelet után a házigazdák mindenkit egy kis szeretetvacsorára invitáltak meg a templom dísztermébe.

 

 

 

Comments are closed.