Szerda délután, 2017. április 26-án, a Clevelandi Magyar Múzeumban egy szerény ünnepi vacsorára került sor, amit a múzeum tisztújító gyűlése követett.
A vacsorával a Clevelandi Magyar Történelmi Társaság vezetősége kívánt köszönetet mondani mindazoknak az önkénteseknek, akik idejüket nem sajnálva, hűséggel segítik a múzeum működését és ezzel is szolgálják a magyar közösséget.
A jó hangulatban zajló vacsora keretében lehetősége nyílott az önkénteseknek egy-egy kötetlen beszélgetésre, mellyel megoszthatták akár a múzeummal kapcsolatos élményeiket és tapasztalataikat, vagy akár egy-egy ismeretséget jobban elmélyíthettek néhány finom falat fogyasztása vagy éppen egy kísérő bor kortyolgatása mellett.
A vezetőtestület tisztújítására a múzeum vezetőségének szokásos gyűlése keretében került sor. A különböző pozíciókra jelölt személyeket egyöntetűen elfogadták és ezt követően beiktatták a vezető, ügyintéző és döntéshozó testületbe.
Bár az elnökség feladatait még mindig Kézdi Sándor elnök és Szabó Éva alelnök tölti be és a pénzügyi felügyelő bizottságot továbbra is Kézdi Hajnalka vezeti, illetve a titkár személye is megmaradt Zala Gandolfó Marianna személyében, a további vezetőségi kör kibővült még két személlyel. Így tehát Gulden Katalin, Ted Horváth, Lázár András, Mészáros Andrea, Mészáros Elemér, Mary Jane Molnár, Rátoni – Nagy Valéria, Thurner Klára és Dolores Vuyancih mellett Táborné Szentkirályi Bea három évig és Juhász János pedig két évig erősíti a múzeumi ügyesbajos feladatokat ellátó és döntéshozó testületét.