Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki részvétét a gyászoló családnak a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteletbeli elnökének halála kapcsán – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. A 96 évesen meghalt Thuróczy Lajost pénteken búcsúztatják a rákospalotai temetőben.
Ha az emberi élet célja egy nemes küldetés teljesítése, akkor Thuróczy Lajos ezt a célt nemcsak elérte, de túl is szárnyalta
– írta Orbán Viktor.
Kilencéves korától kezdve az erdő volt a második otthona, húszévesen pedig már cserkészvezetőként járta szeretett vidékeit, követendő példát adva és a teremtett világ tiszteletére nevelve a fiatalabbakat. Ahogyan gyakran emlegette, 1958-tól már hivatásos természetjáróként dolgozott, aki nem oda megy, ahova szeretne, hanem oda, ahova kell. Mégsem panaszkodott emiatt soha. Hazánk természeti kincseinek csodálata örömöt, védelme pedig célt adott a mindennapjainak – fogalmazott levelében a kormányfő.
Orbán Viktor azt is írta, hogy Thuróczy Lajosnak nem voltak nagyratörő vágyai, világmegváltó tervei, csak minden egyes nap tett valamit azért, hogy a hazánk, az otthonunk jobb hely legyen.
A magyar természetjáró mozgalomnak a kezdetektől oszlopos tagja volt, nagyrészt az ő fáradhatatlan munkájának köszönhetjük többek között az Országos Kéktúra kiépítését és a túravezetői képzési rendszer kialakítását is.
Azt hiszem, mindnyájunknak hiányozni fog Lajos bátyám örökmozgó természete, kilencven felett is irigylésre méltó szellemi frissessége, fizikai erőnléte, kiváló humora. Mindig szívesen fogok visszaemlékezni közös élményeinkre, a Dobogókőn, Galyatetőn vagy a Som-hegyen folytatott beszélgetéseinkre – idézte fel Orbán Viktor.
(Origo / MTI)