A Hunor program legintenzívebb két hete következik most.

Óriási sikerként értékelte Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a Hunor program vezetője az Axiom–4 küldetés útnak indulását Kapu Tiborral a tagjai között.

Kapu Tibor. Fotó: Facebook

Ferencz Orsolya a floridai Kennedy Űrközpontban a szerdai felbocsátást követően felidézte, hogy a közvetlen felkészülés három évet vett igénybe, ugyanakkor a program, amelynek eredményeként újabb magyar kutatóűrhajós tartózkodik a világűrben, hétéves múltra tekint vissza. Megállapította, hogy az indulás mérföldkő, ugyanakkor rámutatott arra, hogy

ReklámTas J Nadas, Esq

a Hunor program legintenzívebb két hete következik most, amikor Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomáson elvégzi a kijelölt kísérleteket, kutatási feladatokat.

A jövőbe tekintve az űrkutatásért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta, hogy a visszaérkezést követően az eredmények kiértékelése következik majd. A magyar űrkutatási program átlépett egy nagy küszöböt, de ezzel nem zárul le, szakértői csapattal várják a még nagyobb kihívásokat – tette hozzá.

Azzal a tudással, tapasztalattal, szakértői gárdával, amivel mostanra Magyarország a Hunor programnak köszönhetően rendelkezik,

karnyújtásnyira kerültek olyan célok, amelyeket addig fel sem mertünk magunkban tenni

– fogalmazott Ferencz Orsolya.

Merkely Béla, a Hunor programban egészségügyi háttérintézményként részt vevő Semmelweis Egyetem rektora is a helyszínen követte a felbocsátást. Emlékeztetett: az általa vezetett intézmény és munkatársai aktívan részt vettek az asztronauták kiválasztásában és felkészítésében mind orvos-egészségügyi, mind mentális, mind fizikális téren. Kiemelte, hogy a Nemzetközi Űrállomáson Kapu Tibor által elvégzendő kísérletek a többi között olyan – a súlytalanság körülményei között feltárt – élettani adatokhoz juttatják majd a kutatókat, amelyek segítenek a hosszabb időtartamú űrutazásokban.

Az Ax–4 küldetés elindítása egy új fejezetet jelent nem csak Magyarország, de az amerikai–magyar kapcsolatok számára is

– jelentette ki Takács Szabolcs, Magyarország washingtoni nagykövete.

A diplomata felidézte, hogy a felbocsátáshoz vezető első lépéseket évekkel ezelőtt megtették. Elmondta, hogy nagykövetként 2021-ben látogatott el az Axiom Space vállalat houstoni központjába, valamint még abban az évben megszületett egy szándéknyilatkozat, amely után 2022-ben, majd 2023-ban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter véglegesítette a megállapodást a küldetésről.

Takács Szabolcs a magyar–amerikai kapcsolatok szempontjából szimbolikusnak mondta, hogy az űrutazás az új amerikai adminisztráció hivatalba lépését követően valósult meg, amikor a kétoldalú kapcsolatok ismét fellendültek.

Hozzátette, hogy

Magyarország elkötelezett az Egyesült Államokkal való együttműködés elmélyítése iránt az űrágazatban, valamint az innováció és tudomány területén.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.