Főoldal Blog Page 1161

Hetednapi Adventista Gyülekezet 2012. október 14.-i adása

Isten közöttünk lakozik

A bűn szakadást eredményezett Isten és ember között, amit Isten hidalt át. Az zsidó szentély szolgálat révén az Úr „közöttük lakozott.” Salamon király templom szentelési imádságában elismerte, hogy Istent az „egeknek egei” sem fogadhatják be. Az Újszövetségben Jézus testtélételével az Úr „dicsősége” közöttünk lakozott. A Jelenések könyvében Jézus úgy jelenik meg, mint mennyei Főpap.  Az új földön, az új Jeruzsálemben már nem lesz templom, mert Isten maga lakozik a megváltottakkal. A bennünk lakozó Szent Lélek által mi is templommá válhatunk (1Kor 3,16; 6,19).

[mp3-jplayer tracks=”2012.10.14.-i Adventista adás@/Adventista/2012-10-14_Adventista_adas.mp3″ width=”100%” mods=”y” height=”50px”]

Reklám
Tas J Nadas, Esq

279. honismereti rejtvényjáték – 2012.10.14

A HEGYVIDÉKI TRIANON TÁRSASÁG és a BOCSKAI RÁDIÓ
279. honismereti rejtvényjátéka. 2012. október 14.

 

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

KÖZÉP-EURÓPAI  idő szerint, vasárnap 20-23 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Jakab Márta szeretettel köszönti férjét Lajost

Jakab Márta szeretettel köszönti férjét Lajost, aki október 8-án ünnepelte 77. születésnapját.

 

YouTube player
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Október 8 és 14 között névnapjukat ünnepelték

A héten a következők ünnepelték névnapjukat:

Október 8. Koppány
Október 9. Dénes
Október 10. Gedeon
Október 11. Brigitta
Október 12. Miksa
Október 13. Ede, Kálmán
Október 14. Helén

 

A Bocskai Rádió szerkesztői sok boldogságot kíván a  névnaposoknak. Hallgassátok meg vasárnap du. 4 órától.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Egy véletlen szülte ízharmónia

Ideje leporolni a nagyi teáskannáját, és feleleveníteni a teafőzés évszázados hagyományait. A 21. századi “modern” embernek szinte már mindenre van gyógyszere, de vajon valóban ez a helyes megoldás?

Itt van az ősz, itt van újra, és a színes falevelek és a friss, hideg levegő mellett érkeznek a bacilusok és vírusok is. Ha a C-vitamin már nem elég, de ódzkodunk a gyógyszerektől, akkor az immunrendszer erősítésére és a betegségek legyűrésére kitűnő választás lehet egy bögre forró tea mézzel vagy citrommal.

Fotó: Europress/Getty

A véletlen szülte ízharmónia

Bár sokan másra tippelnének, a kóla és Fanta világában a víz után még mindig a tea a leggyakrabban fogyasztott ital. De honnan indult útjára? Sokféle mendemonda kering, egyesek szerint a teát maga Buddha fedezte fel, mások szerint egy kínai császár forró vizébe véletlenül hullott a teanövény levele. A keleti kultúrákban a teakészítésnek külön hagyománya és meghatározott ceremóniája van, a teaszertartás ezekre a több száz éves szabályokra épül. Idővel Európába és a tengeren túlra is eljutott az illatos „szárított füvek” pompás ízének híre. Mára hihetetlen ipar épült a növények köré, a fekete, oolong, zöld és gyümölcsteákat is előszeretettel vásárolják szerte a világon. De az ízük mellett hogyan alkalmazhatjuk gyógyszer helyett?

Frissítő, finom és egészséges

A zöld tea köztudottan jó hatással van az egészségre, a benne található antioxidáns anyagok csökkentik a testzsírszázalékot és a fáradtságérzetet, de ásványi anyagokat és vitaminokat is tartalmaz. A zöld tea előnye, hogy a koffein lassabban szívódik fel, mint a kávé esetében, így hosszabb ideig élénkíti a szervezetet. Élettani hatásai közé sorolják még, hogy csökkenti a fogszuvasodás esélyét, erősíti az immunrendszert és a rákmegelőzésben is eredményes. A fekete tea szintén antioxidáns hatású, mivel megköti a sejtkárosító szabad gyököket a szervezetben.

Tea: egy bögre egészség

A hűvös, szeles idő és a „még nem fűtünk” taktika nem mindig kifizetődő, ha az egészségünkről van szó. A lehűlt szobában könnyű megfázni, és máris irány az orvos, majd receptek, gyógyszertár, végül az üres pénztárca. Ilyenkor lehet igazán hasznos, ha hever a fiókban egy doboz csipkebogyótea. A csipkebogyó kiváló C-vitamin-forrás, nagyon erős immunstimuláns, megfázás, máj- és vesepanaszokra kiválóan alkalmazható. Vérnyomáscsökkentő hatása van és kedvezően hat a cukorbetegségre is.

Forrás: Egy véletlen szülte ízharmónia.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Felvidéki magyarokat hív be a műállam rendőrsége

Újabb rendőrségi idézést kaptak a magyar állampolgárságukat nyíltan vállaló felvidéki magyarok, és arra kell magyarázatot adniuk, hogy a felszólítás ellenére miért nem adták le személyigazolványaikat.

A magyar állampolgárságukat nyilvánosan vállaló felvidéki magyarok közül hármat – törvényből adódó kötelességük elmulasztása okán – ismételten beidézett a jövő hétre a lévai járási rendőrkapitányság – közölte az MTI pozsonyi irodájával Dolník Erzsébet, az egyik érintett csütörtökön. Az idézés – amelyet Dolník Erzsébeten kívül Gubík László és Kassai Gyula kapott meg – arra szólítja fel az érintetteket, hogy a jövő héten jelenjenek meg a rendőrségen, és adjanak magyarázatot arra, hogy a felszólítás ellenére miért nem adták le személyigazolványaikat.

Mindhárom idézés – a szlovák állampolgársági törvény és a személyi okmányokról szóló jogszabály vonatkozó kitételei alapján – az érintettek részéről “kötelességszegés” elkövetését állapítja meg. Az idézésben a rendőrség azt is kilátásba helyezi, hogy amennyiben az érintett nem jelenik meg a kihallgatáson, akkor a hatósági szervek elővezetik és egyidejűleg közrend elleni vétség miatt eljárást indítanak ellene.

Dolník Erzsébet, az egyik beidézett felvidéki magyar azt mondta, hogy nem ez az első hasonló idézés, amit a rendőrségtől kapott, ám továbbra sem hajlandó leadni a személyigazolványát és a rendőrségi kihallgatásra sem megy el. Állítja: semmilyen jogszabályt nem sértett meg, a szlovák állampolgársági törvényt – amelyre hivatkozva a rendőrség a személyigazolványa beszolgáltatását kérte – pedig alkotmányellenesnek tartja, így nem ért egyet azzal sem, hogy elveszítette volna szlovák állampolgárságát. “A rendőrség legújabb idézésére ismét levélben válaszolok, ebben közlöm azokat az okokat, amelyek alapján a rendőrség hivatkozási alapját indokolatlannak tartom” – fejtette ki Dolník Erzsébet.

Hasonló állásponton van az ügy egy másik érintettje, Gubík László is. Ő azt mondja: a mostani a rendőrség sokadik próbálkozása. Az idézésben csupán azok a törvényi cikkelyek változtak, amelyekre általában a rendőri idézésekben a hatóság hivatkozik. A rendőrségi kihallgatásra – elmondása szerint – ő sem megy el önszántából. “Álláspontom nem változott, és azt már az előző idézések alkalmával közöltem a hatóságokkal. Ha a rendőrség úgy dönt, hogy elővezettet, állok elébe” – szögezte le Gubík László.

Hunhír.info – mti

Forrás: HUNHIR.INFO – természetesen magyar hírportál.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Hatvanban lehullt a vörös csillag – de van helyette másik

Orosz-magyar egyeztetés után, az orosz kormány engedélye alapján 67 évvel felállítása után elszállították Hatvan központjából a szovjet megszállók emlékművét – tájékoztatta a Heves megyei település polgármestere csütörtökön az MTI-t.

Szabó Zsolt (Fidesz-KDNP) közölte, az 1945 őszén felállított márványborítású obeliszket, felújítását követően, újra felállítják a hatvani szovjet katonai temetőben, ahol több mint ötszáz katona nyugszik. A polgármester elmondta, az emlékmű helyén a tervek szerint szökőkutat és játszóteret alakítanak ki.

A város több mint egy évtizede próbálja eltávolítani a Hatvan központjában található parkban, beton talapzaton álló obeliszket, amelynek helyén korábban is szökőkút üzemelt, ám ez idáig nem sikerült megszerezni az Oroszországi Föderáció kormányának beleegyezését – fűzte hozzá.

Szabó Zsolt azt mondta, most abban állapodtak meg, amennyiben elesett katonák földi maradványait találják meg az emlékmű alatt, akkor méltóan temetik el őket. A szertartásra meghívják az orosz föderáció képviselőit.

A feltárást és az esetleges exhumálást szakemberek bevonásával végzi az önkormányzat – jegyezte meg.

Arról is szólt, hogy a területrészt a szomszédos, Hatvany Lajos Múzeum épületével együtt szeretnék felújítani, legkésőbb 2014 nyarára

Forrás: HUNHIR.INFO – természetesen magyar hírportál.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Megdöbbent az idős pár, ilyen hatalmas méretűt még sohasem láttak

Cannabis
Cannabis

Cannabis növényt nevelgetett szerető gonddal egy idős pár Nagy-Britanniában dísznövénynek vélve azt. Így igencsak megdöbbentek, amikor a rendőrség rajtaütött otthonukon és elkobozta a “marihuánabokrot”.

A Bedfordban élő pár egy hétvégi vásáron vette az impozáns cserepes növényt, amely gondoskodásuknak köszönhetően rekordméretűre nőtt. „Ilyen hatalmasat még sohasem láttunk” – idézte a rendőrség szóvivőjét a brit Metro újság. Bár a pár egyáltalán nem tűnik drogfogyasztónak, és otthonából nem került elő több kábítószer, még nem tudni, hogy indul-e eljárás ellenük.

Forrás: Megdöbbent az idős pár, ilyen hatalmas méretűt még sohasem láttak.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Újabb kivégzés Texasban, idén már a tizedik

Méreginjekcióval kivégezték helyi idő szerint szerda este azt a texasi halálraítéltet, aki 2000-ben elrabolt, megerőszakolt és megfojtott egy tizenkét éves kislányt.

A 44 éves Jonathan Green kivégzését a hét elején elhalasztotta a houstoni kerületi bíróság, miután ügyvédei védencük mentális betegségére és az ebből adódó eljárási hibákra hivatkozva fellebbezést nyújtottak be, de azt az Egyesült Államok legfelső bírósága elutasította. A legfelső bírósági iránymutatás szerint a mentális betegség nem lehet kegyelmi ok abban az esetben, ha az elítélt képes megérteni a rá kiszabott ítélet szövegét és a büntetés indoklását.

Green a kivégzése előtti percekben ártatlanságát hangoztatta. A megfojtott kislány holttestét egy FBI-ügynök fedezte fel Green lakásán tizenkét évvel ezelőtt. A helyszínen talált bizonyítékok szerint Green előbb megpróbálta elégetni, majd a házkutatási paranccsal visszatérő nyomozók elől elrejteni a holttestet. A későbbi DNS-vizsgálatok is Green bűnösségét bizonyították.

A szerdai kivégzés idén már a tizedik Texas államban, ahol október hónapra még három halálos ítélet végrehajtása szerepel az ütemtervben.

Forrás: Újabb kivégzés Texasban, idén már a tizedik.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Tojásos rakottkarfiol

Hozzávalók:

  • 1 kg karfiol,
  • 25 deka darált hús,
  • 5 kemény tojás,
  • 1 pohár tejföl,
  • 5 deka reszelt sajt,
  • 1 evőkanál zsír,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 1 darab zöldpaprika,
  • 1 db paradicsom,
  • só, bors, pirospaprika.

Elkészítés:

A húsból a zöldpaprikával meg a paradicsommal pörköltet készítünk. Megfőzzük a karfiolt sós vízben, lecsurgatjuk a levét, és rózsáira szedjük. Kikenünk egy mély tűzálló tálat pörköltlével, aljára terítjük a karfiol felét, erre vágjuk karikára a kemény tojásokat, és befedjük a pörkölthússal. Tetejére rakjuk a maradék karfiolt, és enyhén sózzuk, borsozzuk, majd leöntjük tejföllel, megszórjuk reszelt sajttal és forró sütőben megsütjük.

Forrás: Tojásos rakottkarfiol.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

110 éves a Mátyás király szoborcsoport

110 éve, 1902 október 12-én avatták fel Kolozsvár főterén a Fadrusz János által megmintázott Mátyás király szoborcsoportot, az erdélyi magyarság meghatározó szimbólumát.

Forrás: Ildikó Lőrincz.

Mátyás király szoborcsoportot

Reklám
Tas J Nadas, Esq

1940.10.14-én megszületett Cliff Richard angol énekes

Cliff Richard
Cliff Richard

Indiában született. Eredeti nevén: Harry Rodger Webb. Teljes neve: Sir Cliff Richard – A Brit Birodalom tisztje A The Shadows zenekarral, a brit zenei élet meghatározóalakja volt az 1950-es évek végétől a ’60-as évek elejéig, a Beatles megjelenéséig. Keresztény hite és kifinomult zenéje különleges előadóvá tette. Több, mint 250 millió lemezt adott el.

Forrás: ezen a napon.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

1235.10.14-én Székesfehérváron Róbert esztergomi érsek királlyá koronázta IV. Béla magyar királyt.

IV. Béla a Képes krónikában
IV. Béla a Képes krónikában

777 éve. – Apját, II. Andrást követte a trónon. Uralkodása idején befejeződött a tatárok elől menekülő, letelepedett kunok megkeresztelkedése. “Második honalapító”-ként a tatárjárás után újjáépítette az országot és újjászervezte az államot.

Forrás: ezen a napon.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kövér újraavatta a felújított honfoglalási emlékművet

Újraavatta a magyar honfoglalási emlékművet a sorozatos rongálásokat követő felújítása után szerdán Vereckén Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki rövid megbeszélést folytatott Kárpátalja megye vezetőivel is.

A honfoglalási emlékmű helyreállítási és új oltárkövének avatási ünnepségén Kövér László több száz ember előtt elmondott beszédében hangsúlyozta: „Verecke a magyar lélekben az útkeresés és a hazatalálás jelképe, bizonysága annak, hogy a jól megtervezett út mindig célba visz. Bizonysága annak, hogy ami ma még álom, az holnap valóság lehet.” Fontosnak nevezte a múlt örökségének a megőrzését, mert – mint fogalmazott – „megőrzött múltunk története sokat elárul arról, hogy mit gondolunk magunkról, mert az számottevően befolyásolja tetteinket”.

Hozzátette: honfoglaló eleink biztonságos otthon iránti vágya és álma egy erős országot, a Kárpát-medence korabeli legerősebb államát eredményezte. A honfoglalók hite, hogy a „vereckei út” célba vezet, 36 emberöltőnyi magyar nemzedéknek adott erőt – mondta, megjegyezve, hogy így voltunk képesek mindig az újrakezdésre.

A házelnök kifejtette: a magyar állam felelősséget visel minden magyar emberért, még akkor is, ha Ukrajnában pénzbírsággal akarják megakadályozni a magyarok közjogi összetartozását. Ezzel a lépésével az ukrán politika minden ukrán állampolgár érdekét sérti, mert eltávolítja Ukrajnát Európától – fogalmazott.

Kövér újraavatta a felújított honfoglalási emlékművet
Kövér újraavatta a felújított honfoglalási emlékművet
Czeglédi Zsolt (MTI)

Kövér szerint minden magyar felelős minden magyarért

A vereckei emlékmű sorozatos megrongálására utalva a politikus emlékeztetett: megtanultuk, nem az a fontos, hányszor gáncsolnak el bennünket, hanem hogy fel tudunk-e újra állni, s megtanultuk, hogy nem tudják úgy tönkretenni Magyarországot, a magyarságot, hogy azt ne tudnánk újraépíteni. „Időközben azt is megmutattuk, hogy mások nem tudják annyiszor megrongálni a vereckei emlékművet, hogy azt mi, magyarok ne tudnák helyreállítani” – mondta. Hozzáfűzte, hogy „miként vereckei elődeink is, a magyarok csak egymásra számíthatnak, senki másra, s olyan magyar államra van szükség, amely megvédi a magyar nemzetet; olyan magyar közösségekre van szükség, amelynek tagjai Vereckétől Budapestig, Torontótól Sydney-ig tudják, hogy minden magyar felelős minden magyarért”.

A politikus méltatta az emlékmű tulajdonosa, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) tevékenységét és vezetőinek munkáját, amelyet – mint mondta – a kárpátaljai magyarság érdekeinek védelmében a jog és a demokrácia alapján állva fejtenek ki. Egyúttal minden magyar ember nevében köszönetet mondott a kárpátaljai magyaroknak azért, hogy óvják a vereckei honfoglalási emlékművet, fenntartják az emlékezetet és a reményt, kitartanak nemzetük mellett.

A magyarság sorsát tükrözi az emlékmű

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a vereckei emlékmű hányattatott sorsa hűen tükrözi a kárpátaljai magyarság sorsát. Annak a reményének adott hangot, hogy a honfoglalási emlékmű helyreállításával sikerül a kárpátaljai magyarságot is megerősíteni.

Kövér László korábban a csapi határátkelőhelyen rövid megbeszélést folytatott Ivan Balogával, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) elnökével és Ivan Kacsurral, Kárpátalja megye kormányzóhelyettesével. A találkozón a házelnök, utalva kárpátaljai látogatásának céljára és a magyar emlékmű elleni támadásokra, emlékeztetett arra, hogy a vereckei honfoglalási emlékmű megépítése nélkülöz minden mögöttes szándékot. Az emlékmű történelmi eseménynek, a magyar honfoglalásnak állít emléket – tette hozzá.
Válaszukban az ukrajnai megye vezetői annak a reményüknek adtak hangot, hogy a vereckei emlékművel kapcsolatos incidensek nem rontják Magyarország és Ukrajna általuk kiválónak nevezett kapcsolatait. Ivan Kacsur arról biztosította Kövér Lászlót, hogy már történtek lépések annak érdekében, hogy a jövőben ne tudják megrongálni a vereckei magyar emlékjelet.

A Máért zárónyilatkozata

A Magyar Állandó Értekezlet zárónyilatkozatának aláírói reményüket fejezték ki, hogy Ukrajnában megtörténnek a szükséges gyakorlati lépések az új nyelvtörvény végrehajtásához. Sajnálatosnak tartják ugyanakkor, hogy az ukrajnai parlamenti választókerületek kialakításánál nem vették figyelembe a kárpátaljai magyarság történelmi helyzetét. Az európai gyakorlattól idegennek ítélik azokat az ukrajnai törekvéseket, amelyek a büntetőjog körébe vonnák a kettős állampolgárság kérdését.

Forrás: Kövér újraavatta a felújított honfoglalási emlékművet.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,432FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe