Visszakerült Magyarországra az aranytartalék. A hozzávetőleg 100 ezer uncia (mintegy három tonna súlyú) nemesfém Londonból érkezett Budapestre. A jelenlegi árfolyamon számolva 130 millió dollár értékű jegybanki aranytartalék hazahozataláról teljes egyetértésben döntött a Magyar Nemzeti Bank vezetése. A jegybank szerint ez tovább erősítheti a Magyarország iránti piaci bizalmat.
Az elmúlt években számos ország határozott aranytartalékának hazaszállításáról. Az aranyban tartott tartalék külföldi kezelését egyre több jegybank ítélte kockázatosnak, így az elmúlt időszakban többek között a holland, a német, valamint az osztrák jegybank vezetése döntött úgy, hogy az aranytartalékot részben hazaszállítja. Fontos szemponttá vált annak számbavétele is, hogy az aranykészletek helyzete rendezett-e, illetve, hogy olyan helyszíneken őrizzék az aranytartalékokat, amelyek geopolitikai válságok esetén is biztonságot jelentenek – olvasható a közleményben.
A Magyar Nemzeti Bank az 1924-es alapításától fogva tart aranytartalékot. Ennek mennyisége folyamatosan növekedett a II. világháborúig, amelynek a vége felé, 1945 januárjában mintegy 30 tonna súlyú aranytömböt és aranypénzt szállítottak ki az MNB „aranyvonattal” az ausztriai Spital am Pyhrn-be. Ez a mennyiség a háború után, 1946-ban teljes mértékben visszakerült.
A rendelkezésre álló adatok alapján a hetvenes évek első felében 65-70 tonna körüli szintre emelkedett a hazai aranytartalék mennyisége, amely 1989-re 50 tonna körüli szintre csökkent. A Bretton Woods-i aranydeviza-rendszer felbomlását követő időszakban az aranytartalék jelentős változását befektetési- és spekulatív megfontolások befolyásolták. Az 1980-as évek végén született döntés arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét a minimális szintre kell csökkenteni. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy rövid idő alatt 10 tonnára zsugorodott az aranytartalék, majd 1992-re a mai, 3 tonna körüli szintre csökkent.
A kilencvenes évek eleji értékesítés során az MNB – az akkori nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – az aranyért ellenértékként kapott devizát az akkor biztonságosabbnak, likvidebbnek tartott és még magasabb várható hozammal rendelkező külföldi állampapírokba fektette be. A 2008-as pénzügyi világválság ugyanakkor alapjaiban írta át a jegybankok aranytartalékokkal kapcsolatos magatartását. Az arany immáron nem pusztán befektetési termék a jegybankok számára, hanem olyan stratégiai eszköz, amely alkalmas az ország iránti bizalom erősítésére külföldön és belföldön egyaránt. A tradicionális tartalékeszköz ilyen módon egyre nagyobb mértékben, ismételten gazdaságstratégiai szereppel is bír.
Ehhez a folyamathoz illeszkedik a Magyar Nemzeti Bank mostani döntése, miszerint eljött az ideje annak, hogy hazahozzák az ország aranytartalékát.
Szövetségeseket keres a kormányzáshoz az olasz parlamenti választásokon a legtöbb szavazatot szerzett jobbközép koalíció és az első pártként végzett Öt Csillag Mozgalom is (M5S), és mindkettő a balközéptől vár segítséget – összegezte a választások utáni helyzetet az olasz sajtó szerdán.
Luigi Di Maio, az M5S miniszterelnök-jelöltje a La Repubblica balközép napilapban írt nyílt levéllel fordult a Demokrata Párthoz (PD) hangsúlyozva, hogy a két erő “együtt változtathatja meg Olaszországot”.
Az M5S bizonyult a vasárnapi parlamenti választások legerősebb pártjának több mint 32 százalékkal, ami azonban szövetségesek nélkül nem elegendő a kormányalakításhoz. A PD természetes koalíciós partner lehet, mivel az M5S a balközéptől hódította el a szavazókat. Nem véletlen, hogy a mozgalmat alapító Beppe Grillo úgy nyilatkozott: az M5S “alkalmazkodni képes” párt, amely “balközép, jobbközép és centrum” is egyszerre.
Luigi Di Maio ezzel egy időben 10 pontos kormányprogramot vázolt, amelyet reményei szerint a balközép támogathatna.
Hasonlóképpen a legtöbb szavazatot (több mint 37 százalékot) szerzett jobbközép koalíció vezetője Matteo Salvini kijelentette, hogy kaput nyitnak a programjukat támogató balközép képviselők és szenátorok előtt. Nem baloldalrol és jobboldalról kell beszélni, hanem programpontok elfogadásáról – fogalmazott Matteo Salvini a 17 százalék felett teljesített Liga elnöke. A jobbközép koalíció második pártjaként, valamivel több mint 14 százalékkal befutott Hajrá Olaszország (FI) elnöke, Silvio Berlusconi a Corriere della Serában hangsúlyozta, hogy a jobbközép a kormányalakítás várományosa. Hozzátette, hogy az olasz államfőtől gyors és nem “szedett-vedett” kormányalakítási folyamatot vagy stagnálást várnak. Giorgia Meloni a koalícióhoz tartozó Olasz Testvérek (FdI) vezetője elmondta, hogy az új római parlament nem jobbközép tagjait ha kell, egyenként győzik meg a jobbközép kormány támogatására.
A mérleg nyelvét képviselő PD lemondott, de a kormányalakításig helyén maradó főtitkára Matteo Renzi határozott nemet mondott az M5S-sel való koalícióra. A párt vezetősége hétfőn ül össze. A főtitkári posztra Carlo Calenda volt gazdasági fejlesztési miniszter pályázik, aki már szintén nemet mondott az M5S-PD szövetségre.
A római belügyminisztérium hét napon belül ígérte a végleges választási eredmények közlését. A szavazatok majdnem teljes összeszámlálása szerint a 630 fős képviselőházban a jobbközép 260 mandátumot szerzett, az M5S 221-t, a PD vezette balközép 112-t.
A római parlament első ülése március 23-án lesz és 27-ig kell megválasztani a felső- és alsóház elnökét, ezután Paolo Gentiloni kormányfő benyújtja lemondását és az államfő elindítja a kormányalakítási konzultációt. Elemzők továbbra sem zárják ki, hogy ha a jobbközép és a Liga sem tud többséget felmutatni, szakértői kormány állhat fel Itáliában.
Tizenhárom jelölésből négyet váltott díjra A víz érintése a 90. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben. Guillermo del Toro fantasy filmje megkapta a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó elismerést is. A legjobb idegen nyelvű alkotások mezőnyében, amelyben Enyedi Ildikó Testről és lélekről című műve is szerepelt, chilei győzelem született az Una Mujer Fantástica révén.
A színészi kategóriákban a papírforma érvényesült: a legjobb női főszereplő díját Frances McDormand kapta a Három óriásplakát Ebbing határában című filmért, a legjobb férfi főszereplőét pedig Gary Oldman A legsötétebb óra című filmben nyújtott alakításáért. A mellékszereplők közül Allison Janney (Én, Tonya) és Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában) vehette át az aranyszobrot.
Tizennegyedik alkalommal jelölték – volt olyan év, hogy két filmért is -, de most először nyert Oscar-díjat Roger Deakins. A brit operatőr a Szárnyas fejvadász 2049 című sci-fi fényképezéséért vehette át az amerikai filmakadémia elismerését.
James Ivory kapta a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját a Szólíts a neveden! című filmért, Jordan Peele-t pedig a Tűnj el! eredeti forgatókönyvéért jutalmazták. Ivory korábban három rendezéséért kapott jelölést, és 89 évesen a legidősebb díjazott lett az Oscar-díjak történetében.
Három technikai díjat nyert a Dunkirk. Chistopher Nolan második világháborús filmjét a vágás, a hangvágás és a hangkeverés kategóriában díjazták. A vizuális effektusokért a Szárnyas fejvadász 2049 című sci-fit jutalmazták. A legjobb smink és frizura díját A legsötétebb óra, a jelmeztervezését pedig a Fantomszál című film kapta. A látványtervezés kategóriájában A víz érintése nyert.
A legjobb dokumentumfilm díját a sportvilágot megrázó doppingbotrányról szóló, Icarus című produkció, a legjobb rövid dokumentumfilm díját pedig a Heaven Is a Traffic Jam on the 405 című alkotás kapta, amely Mindy Alper művészről szól. A rövidfilmnek járó Oscar-díjat a The Silent Child alkotói vehették át.
A legjobb animációs film díját a Coco című alkotásnak adták, a legjobb rövid animációs film elismerését pedig a Los Angeles Lakers egykori legendás játékosa, Kobe Bryant szövege alapján készült Dear Basketball nyerte el, amelyet Glen Keane rendezett.
A legjobb filmzenéért Alexandre Desplat vehette át az Oscar-szobrot. A francia komponista A víz érintése című filmhez írt zenéjéért kapta meg a díjat. Kilencedszer jelölték, egyszer már nyert.
A legjobb betétdal a Coco című rajzfilmből a Remember Me, Kristen Anderson-Lopez és Robert Lopez szerzeménye lett.
A szlovák ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezik, amelyen megpróbálják leváltani a kormányt. A bizalmatlansági indítvány indoklásában szerepel, hogy a kormányhivatal minden bizonnyal szoros kapcsolatban áll az olasz maffiával, továbbá, hogy Robert Fico miniszterelnök szemet huny belügyminisztere, Robert Kaliňák hazugságai felett.
Szlovákiában tíz napja új betűvel írják a történelmet. Ekkor derült ki, hogy ismeretlen elkövetők meggyilkolták Ján Kuciak oknyomozó újságírót és menyasszonyát, Martina Kušnírovát. A brutális gyilkosság háttere politikai színezetet kapott, a folyamatok pedig a múlt hét elejétől az ország történetében soha nem látott sebességre kapcsoltak. Szinte óránként szólal meg hol az ellenzék, hol a kormányoldal és a rendőrség, hol pedig Andrej Kiska köztársasági elnök.
Robert Fico szlovák miniszterelnök sajtónyilatkozatot tesz Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró meggyilkolása ügyében Robert Kalinák belügyminiszter jelenlétében Pozsonyban 2018. február 28-án.
Az államfő már vasárnapi felszólalásában jelezte, hogy tárgyalást kezdeményez a politikai pártokkal a rendkívül feszült helyzet csillapítása érdekében. Ekkor két megoldást vázolt: a kormány alapvető rekonstrukcióját, vagy előrehozott választásokat. Tegnap ettől konkrétabban fogalmazott: „Készen állok arra, hogy kivezessem az országot a válsághelyzetből. Fontos, hogy az emberek újra megbízzanak az államban. Számomra a bizalom a kormány alapvető rekonstrukcióját jelenti” – mondta Andrej Kiska.
Robert Fico miniszterelnök azzal vádolta meg az államfőt, hogy külföldi segítséggel az országos rend felbomlasztása a célja, s ebben a tervében Soros György van a segítségére. Ezt a forgatókönyvet Kiska is, az ellenzék is és maga Soros is abszurdnak tartja, aki kijelentette, nincs semmi köze a szlovákiai történésekhez.
Az ellenzék Igor Matovič vezérletével ma bejelentette, a kormány elleni bizalmatlansági indítványt nyújt be a parlamentbe. Matovič szerint a miniszterelnök elfedi Robert Kaliňák belügyminiszter hazugságait, ráadásul a kormányhivatalba beszivárogtak az olasz maffia emberei, és olyan légkört teremtett az országban, ahol az újságíróknak félniük kell. Az OľaNO vezetője elutasítja azt is, hogy a kormányfő előhúzta a Soros-kártyát. Úgy véli, Fico ezzel az összeesküvés-elmélettel csak azt akarja elérni, hogy az emberek azt higgyék, a zsidók, az amerikaiak és a magyarok destabilizálni akarják az országot.
Az ellenzéki pártok vezetői azt nyilatkozták, az indítvánnyal megvárják, míg véget érnek az államfővel folytatott tárgyalások. Andrej Kiska elsőként az ellenzéki Sme rodina vezetőjét fogadta az elnöki palotában. Boris Kollára találkozó után azt nyilatkozta, mozgalma számára elfogadhatatlan a jelenlegi kormány bármilyen átalakítása, és csak az előrehozott választásokat fogadják el megoldásként.
Andrej Danko házelnök péntekre javasolta a három legfőbb közjogi méltóság találkozóját, azzal a céllal, hogy gátat vessenek annak a hangulatnak, melynek a kormány destabilizációja a célja. Aznap civil szervezetek újból tömeges megmozdulást szerveznek a szlovák fővárosban melynek üzenete, hogy Robert Ficót és kormányát minél előbb nyugdíjba küldjék.
Ellenségesen fogadták szombaton Vona Gábort, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjét Marosvásárhelyen, ahol a politikus utcai fórum keretében próbált párbeszédet folytatni az érdeklődőkkel.
A marosvásárhelyi Színház téren összegyűlt mintegy negyven ember között olyan is volt, aki “Allah akbar” kiáltással fogadta a politikust, mások úgy vélekedtek, feszültséget kelt a jelenlétével.
Többen a Fidesz iránti elkötelezettségüket hangoztatták, mások viszont a Jobbik néppártosodását kifogásolták. Egy résztvevő harminc üveggyöngyöt adott Vona Gábornak arra utalva, hogy a Jobbik egyik politikusa szerint az erdélyi magyarok szavazatát üveggyöngyökkel vásárolta meg a Fidesz.
Vona Gábornak végül sikerült párbeszédet kialakítania a jelenlévőkkel, elmondta, hogy a Jobbik nem kívánja lebontani a kerítést és beengedni a bevándorlókat Magyarországra.
Nyomatékosította, hogy pártja támogatja az erdélyi magyarok autonómiatörekvéseit, és ha hatalomra jut, megpróbálja nemzetközi szinten is ismertté tenni az erdélyi magyarok törekvéseit.
A Manchester City mellett a Juventus jutott tovább szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből, ugyanis a hazai döntetlent követően, hátrányról fordítva, 2-1-re legyőzte a Tottenham Hotspurt a visszavágón.
A londoni csapat kezdte lendületesebben a találkozót, noha a gól nélküli döntetlen számára volt kedvező. A hazaiak sorra dolgozták ki a jobbnál jobb lehetőségeket, de a helyzetek rendre kimaradtak, eközben az olaszok alig jutottak el az ellenfél kapujáig, igaz, egy ízben büntetőt kértek számon – jogosan – a játékvezetőn. A Tottenham fölénye még a szünetet előtt góllá érett, bár a dél-koreai Szon a lövésével a saját lábát találta el, úgy pattant a labda a hálóba.
A bekapott gól által a kiesés szélére sodródott Juventus a folytatásban sem tudott változtatni, így a második félidőben is a Tottenham járt közelebb az újabb találathoz. Ennek ellenére a torinóiak szórványos ellentámadásaik egyikéből, az első kaput eltaláló lövésükből egyenlítettek az argentin Higuain révén. Ez pedig olyan rövidzárlatot okozott a hazai együttesnél, hogy egy újabb védelmi megingást követően – Higuain ugratta ki a gólszerző Dybalát – három perccel később már hátrányban volt, s így kiesésre állt. A hajrában ismét veszélyesen rohamoztak a londoniak, de nem sikerült egyenlíteniük, amivel kicsikarták volna a hosszabbítást, egyszer a kapufa mentette meg a vendégeket.
A másik szerdai párharcban a Premier League-ben toronymagasan éllovas Manchester City továbbjutásához nem fért kétség, mivel az első felvonást 4-0-ra nyerte a Basel ellen, így a hazai visszavágó már csak formalitásnak tűnt. A szigetországiak több kulcsjátékosukat pihentetve 2-1-re kikaptak, de negyeddöntős szereplésük egy pillanatig sem forgott veszélyben.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók
Manchester City (angol)-FC Basel (svájci) 1-2 (1-1)
Továbbjutott: a Manchester City 5-2-es összesítéssel.
Tottenham Hotspur (angol)-Juventus (olasz) 1-2 (1-0)
A következő tanévtől tilos lesz a mobiltelefonok használata a francia iskolákban. Az InfoRádió által megkérdezett pszichoterapeuta szerint ez jó döntés, ugyanakkor számolni kell az elvonási tünetek megjelenésével is.
„Amit a franciák csinálnak – én azt gondolom –, egy nagyon figyelemreméltó és nagyon előrelátó intézkedés” – mondta Tari Annamária. Jean Twenge amerikai pszichológus tavaly augusztusban megjelent kötetében kifejti, hogy a 10-12 éves korosztály egyre rosszabb érzelmi állapotban van a szorongást okozó közösségi média miatt – hangsúlyozta a pszichoterapeuta.
„Nagyon hamar formálódnak az alkalmatlanságérzéssel, kisebbrendűségi érzéssel kapcsolatos szorongások.
Felnőtt szorongással, depresszióval, nehézségekkel és kortársagresszióval kell megküzdeniük egy olyan világban, amit a hiperkonnektivitás, az azonnali érzelmi szükséglet kielégítés lehetősége jellemez és iszonyú gyors” – fogalmazott Tari Annamária. A rájuk zúdított információözön miatt nem is csodálkozhatunk azon, hogy a gyerekeknek és fiataloknak olykor kevés az érdeklődés vagy a kíváncsiság a szemében – tette hozzá.
A francia oktatási miniszter szerint a szeptembertől bevezetett intézkedések a zaklatás elleni küzdelem része is. A gyermekek nyolcvan százaléka számolt be arról, hogy súlyos agresszió, bántalmazás éri az interneten keresztül – hivatkozott Tari Annamária az UNICEF nyári felmérésére. Bár az iskolaidő után ugyanígy zaklathatják őket, de legalább az iskola egy olyan hellyé válhat a diákok számára, amit a mobiltelefon nélküli nyugodtság jellemez. Az osztályteremben nem kell az online térben érvényesülő szabályoknak megfelelni. „Nem kell tartani attól, hogy órán is tökéletesen kell kinézni” – tette hozzá.
Ha egyszerűen elveszik a gyerektől az online világ elérését, elvonási vagy hiánytüneteket okozhat, ami általában indulatos és agresszív reakcióval jár együtt.
„Örömfunkciót elvenni csak úgy nem lehet, csak ha kínálunk helyette valamit”
– fogalmazott a pszichoterapeuta. A kutatók tartanak attól, hogy a fiataloknak annyira az életük részévé válik az okostelefon, hogy nehezen hiszik el, hogy nélküle is lehet élni.
A jelenlegi viszonyok közepette a liberálisoknak súlyosan nem tetsző tények leírása – büntetés terhe mellett – tilos. Úgyhogy jöhet lapunk ellen az atombomba támadás, ha már a független és kitűnő német Journalistenwatch.com portálja ellen napi jelenségnek számít a különféle blokkolási bosszúhadjáratok sora, pusztán azért, mert a tényeket ismertetik.
Az említett portálról vett, itt ismertetendő cikk is nyilván számíthat már holnaptól is válogatott támadásokra. De aki a tények ismertetésétől megretten, az nem csak gyáva, hanem a demokrácia ellen folytat passzív hadjáratot, az Európa-gyilkosok játékát segítve.
Tehát: egyre több (igazi) német szülő küldi gyermekét magániskolába. Mint az nálunk, tehetjük hozzá, a retorikájában migráns-, romaimádó és a vallások, szekták egyenlőségét fennen hirdető liberális hangadók körében már régóta megszokott. Mint ahogyan az is, hogy a romajogokkal horpadt mellkasukat naponta döngető, Klubrádió-féle médiumoknál a roma szerkesztőségi foglalkoztatottak száma nulla.
A cikk azzal indul, hogy a berlini állami iskolák Németországban különösen rossz hírűek.
Ezen állami kézben lévő iskolák otthagyásának fő okai között az egyik a berlini SPD (szocialisták), amely iskolapolitikájával teljes sebességgel hajtott neki a falnak.
A szülők, a diákok és a tanulók ott állnak az oktatáspolitika romhalmaza előtt, és a szülők megpróbálják gyermekeiket elvinni azon állami iskolákból, ahol sok a migráns, hogy „magániskolákba migráljanak”.
Ami ezen állami iskolákban történik, valóban dermesztő. A vallásoktatás helyett etikát erőltetnek (ismerős?…), az iszlám oktatását akarják bevezetni és egy két részre tagolt iskolai rendszerrel, a gimnáziumot le akarják fejezni.
Következmény? Az iskolai oktatás színvonala folyamatosan csökken. Eltörölték a 13-ik iskolaévet, pénzt vonnak el a gimnáziumoktól és azt az ideológiailag aláducolt közép- és közösségi iskolákba tolják.
A cikk ezzel az alcímmel folytatódik: Magániskolák – az oktatáspolitika gyűlöletének tárgyai.
Senki ne csodálkozzon, hogy a magániskolákban hatalmas fellendülés tapasztalható a diákok létszámát illetően.
Immár minden tizedik berlini diák magániskolába jár. A német fővárosban már több mint 300 általános és szakmai képzést biztosító magániskola van. A helyek iránti igény az elmúlt években jelentősen nőtt.
E magániskolák nem olcsók. Így például a privát kézben lévő Kant iskolában a havi tandíj évfolyamtól függően 430-470 euró. A kisebb keresetűeknek viszont jelentős engedményeket tesznek. Olyannyira, hogy vannak szülők, akiknek csak havi száz eurót kell fizetniük.
A berlini szenátus mindent megpróbál, hogy ezeket a magániskolákat anyagilag kicsinálja.
Az olyan balos lapok is, mint a Tagesanzeiger, vehemensen támadják e magániskolákat. Szokásos stílusukban jajveszékelnek, hogy oda milyen kevés szegény család gyereke jár. És követelik az államtól, hogy „nivellálják” ezeket az iskolákat, amelynek révén ezen „egyenlőtlenséget” ki lehet küszöbölni.
Kívülről persze könnyebb feltenni kérdéseket, de miért ne tegyünk fel, ha szólásszabadság van? Mégpedig azt, hogy,
kedves berlini szülők, nem ti szavaztatok véletlenül arra, hogy városotokat az SPD vezesse?
Több világhírű amerikai márkát is érintő vámot vethet ki az Európai Bizottság. Brüsszelnek ugyanis ez a válasza Donald Trump amerikai elnök múlt héten bejelentett elképzeléseire, amelyek súlyosan érintik az európai termékeket. Az uniós döntésekről Gyévai Zoltán, a Bruxinfo főszerkesztője nyilatkozott az InfoRádiónak.
Háromfajta válaszintézkedés van. Az egyik az, hogy az Európai Bizottság a következő hetekben a WTO-hoz, a Kereskedelmi Világszervezethez fog fordulni, és beterjeszt egy panaszt az USA intézkedéseivel szemben, mert úgy találja, hogy az amerikai hivatkozás – nemzetbiztonsági érdekek miatt akarják bevezetni az importvámokat – nem felel meg a valóságnak, ez egy mondvacsinált ok, és gazdasági protekcionista szándékok húzódnak meg mögötte – sorolta Gyévai Zoltán.
A Bruxinfo főszerkesztője szerint azonban mivel ez időigényes, az Európai Bizottság előkészít bizonyos védőintézkedéseket, amelyek az amerikai acél- és alumíniumimportot fogják célozni. Cecilia Malmström, az Európai Unió kereskedelmi biztosa azt mondta, ezek meg fognak felelni a WTO szabályainak. Ennek az intézkedésnek az a célja, hogy az amerikai piacról a korlátozások miatt Európába eltérülő acél- és alumínium-export ne okozzon károkat az EU termelői számára.
A harmadik lépés pedig annak témaköre, hogy vajon az EU milyen konkrét amerikai termékekre kíván válaszlépésként pótlólagos vámot – importvámot – bevezetni. “Elég széles a skála, de az Európai Bizottság még nem árult el konkrétumokat. Szóba kerültek a Harley Davidson motorok, a bourbon whiskey és az amerikai narancslé is. Ez egy ideiglenes lista – és ezért nem tették eddig közzé -, mert egyrészt az amerikaiak még nem hozták meg a döntést, Donald Trump elnök nem írta alá, és még az uniós tagállamokkal is egyeztetni kell a lista ügyében.
Wilbur Ross: nem akarunk kereskedelmi háborút
Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter szerint az Egyesült Államok nem kereskedelmi háborúra, törekszik, hanem “észszerű kapcsolatokat szeretne szövetségeseivel” – fogalmazott a CNBC televíziónak adott interjúban. Hozzátette: az acélárak emelkedése a megnövelt belföldi termeléssel elkerülhető.
Az interjú alig egy nappal azt követően hangzott el, hogy benyújtotta lemondását Gary Cohn, a Fehér Ház gazdasági bizottságának vezetője, Donald Trump elnök legfőbb gazdasági tanácsadója. A szabadkereskedelem híveként ismert Cohn sajtóinformációk szerint éppen az importvámok és a Wilbur Ross miniszterrel ez ügyben folytatott vitái miatt távozik a Fehér Házból.
Nem sokkal Wilbur Ross tévéinterjúja után hozták nyilvánosságra az Egyesült Államok külkereskedelmére vonatkozó januári adatokat, melyek szerint kilenc év óta a legnagyobb mértékű, 56,6 milliárd dolláros volt a deficit. Donald Trump azonnal Twitter-üzenetben reagált, hangsúlyozva, hogy az ország külkereskedelmi deficitje tavaly 800 milliárd dollárra hízott, ezért a korábbi amerikai elnökök “rossz politikája és vezetői képessége” a felelős.
A tízévesek egy kiránduláson is csak a telefonjukkal vannak elfoglalva, ha elveszik tőlük, dührohamot kapnak, lájkokat akarnak gyűjteni az Instagramon vagy a Musical.ly-n, és szoronganak, ha a testvérük vagy a barátnőjük több szívecskét kapott. Az okostelefonokat és a rajtuk futó szoftvereket fejlesztő cégek egyre több figyelmeztetést adnak ki arról, milyen súlyos függőséget okozhat a közösségi média a gyerekeknek. Tari Annamária pszichológus az Indexnek arról beszélt, milyen komoly szorongást okozhat a közösségi média kiskamaszkorban, miközben a gyerekek nem tanulják meg a felnőttkorhoz szükséges érzelmi stratégiákat, és arról, hogy miért nem adnak a Szilícium-völgyben dolgozó szülők 14 éves kor előtt okostelefont a gyerekük kezébe.
Januárban az Apple két legnagyobb résztulajdonosa arra szólította fel a céget, hogy tegyen valamit a gyerekek mobilfüggősége ellen. Nemrég Sean Parker, a Facebook első elnöke mondta azt: nagyon megbánta, hogy szerepet vállalt a cég történetében, mert a jóisten tudja csak, mit csinál a gyerekeink agyával a Facebook. Ön tudja, mi történik a gyerekeink agyával?
Ember nincs szerintem, aki most meg tudja mondani, hogy huszonöt-harminc év múlva milyen hatásai lesznek nem is önmagában az internetnek, mint inkább a gyerekek közösségimédia-használatának. Amikor elkezdték vizsgálni az okostelefon hatásait, akkor még senki nem gondolta, hogy itt egy nagyon is valóságos addikcióról lesz szó. Senki nem sejtette nyolc-tíz évvel ezelőtt, hogy
A KÖZÖSSÉGI MÉDIA A LEGERŐSEBB KÉMIAI FÜGGŐSÉGET OKOZHATJA, AMI AZ ALKOHOLHOZ, A DROGHOZ VAGY BÁRMELY MÁS SZERHASZNÁLATHOZ HASONLÍT.
Amikor a gyerekek az online világukban vannak, és úgy érzik, nincsenek egyedül, jönnek a lájkok és a szívecskék, akkor az agyuknak az a része aktív, ahonnan az öröm származik: ez egy igazi endorfinpumpa. Az okostelefonok, a gyors internet és a közösségi média megadja a gyerekeknek az azonnali érzelmi szükséglet kielégítésének lehetőségét. A gyerek azt szokja meg, hogy amit akar, az nagyjából azonnal teljesül. És azt hiszi, a valóságban is úgy működnek a dolgok, hogy ha valamit megunt, elrontott, akkor onnan bármikor kiléphet, és újra próbálkozhat. Ami a legszomorúbb, hogy most olvashatjuk a lelkiismeret-furdalásból megszólaló, a fejlesztést annak idején életre hívó szakemberek sorait, miközben a következmény már itt van, úgyhogy némi késésben vagyunk.
Miért baj ez a gyorsaság és azonnaliság?
Régen a gyerekkor arról szólt, hogy az életkor növekedésével meg kellett tanulnunk növelni a reakcióidőt. Megtapasztalhattuk, hogy amit szeretnénk, az nem valósulhat meg azonnal. Hagyományosan utoljára másfél éves korunkban vágjuk le magunkat a földre Túró Rudiért üvöltve, felnőttként már elvileg tudunk várni dolgokra. Az információs korban azonban a reakcióidőnk egyre rövidül, mert az eszközökkel eljött az azonnali érzelmi szükségletkielégítés folyamatos lehetősége.
A gyerekek nem a valódi életet tanulják meg, hanem egy nagyon gyors tempójú, látszólagos érzelmekkel tarkított, pörgős, színes interaktív világban működnek, amihez képest apa és anya az ilyen vagy olyan házasságával, ülve a kanapén, nyomkodva a tévé távirányítóját, hát kicsit szürke, kicsit unalmas és kicsit lassú.
Fotó: Bődey János / Index
De ma már a szülők se csak a tévét bámulják, ők is vadul facebookoznak. Mi a különbség a szülők és a gyerekek közösségimédia-használata között?
Az alapvető különbség az, hogy a mai szülők generációjának még volt offline gyermekkora. Ők még tudják, milyen gyereknek lenni, békát bottal piszkálni, beszélgetni, játszani, megtanulni kapcsolatokat kialakítani, a világot saját tapasztalatok alapján, a biológiai életkorhoz kötötten, lassan megismerni. Ez még az 1980 után született Y-generáció mai harmincasaira is igaz, akik a könyvespolcok alá születtek, de már a web 2 világában nőttek fel.
Ahogy ők idősödnek, egyre inkább megtalálják a saját életükben azokat a horgonypontokat, amik visszanyúlnak az offline gyermekkorukhoz. A 2005 után született alfa-generáció viszont már tényleg ki-be jár az online és az offline világ között, és sokszor nem is tud különbséget tenni a kettő között. Míg a szülői generációk csak használják a közösségi médiát, ők ebben a világban élnek.
Nem megint az van, hogy a felnőttek nehezen viselik el, ha a gyerekeik mások? Húsz-harminc évvel ezelőtt a tévé káros hatásaitól féltették a gyerekeket. Méricskélték, hány órát töltenek totál passzívan a képernyő előtt. Ma azt mérik, hogy a 16–21 évesek naponta átlagosan több mint három órát töltenek a Facebookon és más közösségi oldalakon. Miért baj ez, ha a tévébámulás passzivitásával szemben ilyenkor mégiscsak aktívan használják az agyukat: írnak, gondolkodnak, kapcsolatokat létesítenek és tartanak fenn?
Annak idején a tévével foglalkozó szociológiai és szociálpszichológiai kutatások ezt úgy fogalmazták meg, hogy a tévé az, ami köré csoportosul csillag alakban a család, és ahelyett, hogy kommunikálnának egymással, mindenki bámulja a képernyőt. Mi van most? Mindenki fogja a saját képernyőjét, és ül a saját szobájában. Szó nincs együttes élményről. A tévé sosem kínált online életteret, de egy jó film most is kiválthat belőlünk érzelmi aktivitást és azonosulást. A közösségi média ezzel szemben komplett világot ajánl fel, lehetőséget gyors érzelmek átélésére, második esélyt különböző kapcsolatokra és hihetetlen lehetőségeket a mások életének kukkolására.
Sokszor a szülőknek is kényelmesebb, ha a gyerek elvan a telefonjával, mert akkor csönd van, és ő nyugodtan csinálhatja a dolgát – vagy facebookozhat.
Csak amikor a szülő azt gondolja, hogy a gyereke boldogan ül a szobájában, és a harmincadik Instagram-fotóját készíti, nehéz észrevenni, hogy aközben az a gyerek nincs jól. Mert nincs rendben, hogy egy tízéves azon szorongjon, hogy ő hogyan néz ki a fotókon. Nincs rendben, hogy 8–10 évesen rivalizációval küzd, mert folyamatosan egymás online teljesítményét mérik, a lájkok számát hasonlítják össze. Nincs rendben, amikor az okoz feszültséget, hogy a másik satírozott szeme több lájkot hozott, mint az én csillámos körmöm.
A gyerek fél a leértékelődéstől, fél attól, hogy alkalmatlannak tűnik, hogy nem lesz elég jó. Depresszívé válhat, hogy nem kap olyan elfogadást, amit elvár. Jean Twenge kutatásaiból látszik, hogy már a 8–12 éves korosztálynak is olyan érzelmeket kell átélniük, amiket régebben teljesen simán felnőtt érzelmeknek hívtunk volna. A szorongáskapacitásunk azonban a biológiai életkorunkhoz kötött. Ha az online térben ilyen kihívások érik a gyereket, azt nem tudja elviselni, mert életkoránál fogva nincsenek érzelmi eszközei a feldolgozásukhoz.
Korábban nem volt meg ugyanez az offline világban is? A gyerekek ugyanúgy méricskélték magukat a másikhoz: lehetett tudni, ki a menő az iskolában, ki nem, és ehhez képest hol állok én. Ez régen ugyanúgy okozhatott érzelmi konfliktusokat egy kiskamasznak vagy kamasznak.
Abban az időben nem volt ilyen erős a kortárs agresszió szintje, másrészt sokkal kisebb volt a transzparencia. Amikor az osztályban kiröhögtek valakit a folyosón, na puff, azt látta maximum húsz ember. Most meg ez ötven, több száz vagy akár ezer ember előtt zajlik le, és bármikor visszanézhető – az internet nem felejt.
A transzparencia nyomása nagyon megnöveli a szorongás mértékét.
Ez pozitív irányban is igaz. A kis online youtuber-celebek dicsősége is nagyobb így, de azzal rögtön ott a kényszer, hogy azt meg kell tudni tartani. Azt már nagyon korán megírta Prof. dr. Aboujaoude stanfordi pszichiáter, hogy az internet a mimetikus vágyainkat fogja erősíteni. Mindenki internetes mémmé akar válni, ami az Andy Warhol féle 15 perc hírnév új formája. Ez nyomja ma a kiskamaszok vállát, holott ennek az életkornak pont nem az lenne a legfontosabb feladata, hogy ő minél ismertebb és elismertebb legyen. Simán kiskamasznak kéne lennie egy olyan közegben, amiben kezdi megtapasztalni az érzelmeket, a kapcsolatokat és a történéseket, ahol nem a szorongásokat kell kezelnie, hanem az örömöket.
Hogy tud a szülő ilyenkor a gyerekével lenni? Hogyan nem marad magára a gyerek az online világban átélt negatív érzéseivel?
Ennek az a feltétele, hogy maga a szülő ne utálja az online teret. Ő is legyen fent azokon a közösségi oldalakon, akár egy álprofillal, amelyeken a gyereke rajta van. Mert azt nem csinálhatja, hogy kritizálja ezért a gyerekét, de nem ismeri azt, amiről beszél. Ha az előadásaimon az átlag magyar szülőnek azt mondom, hogy Snapchat vagy Ask.fm, a többségnek fogalma sincs, miről beszélek, miközben ez a két legaddiktívabb oldal. A szülőnek nem kémprogramokkal kell fürkésznie a gyereke online aktivitását, hanem olyan bizalmi viszonyt kell kialakítania, amiben a gyerek magától mondja el, ha valami rossz éri őt a közösségi médiában. A szülők általában azzal sincsenek tisztában, hogy milyen mértékű a kortárs agresszió és az online zaklatás ezeken a felületeken. Utóbbi alatt nemcsak azt értjük, amikor egy ragadozó megpróbál áldozatul ejteni egy gyereket, hanem azt is, amit a gyerekek az osztályokban művelnek egymással.
Mennyit érzékel ma mindebből egy átlagos szülő vagy tanár?
Vannak felmérések, amik azt mutatják, hogy ezek közül csak minden tizedikről szólnak a gyerekek, kilenc rejtve marad. A tanároknak is érdemes ügyelniük arra, hogy ma már nemcsak offline szociometria van az osztályban. Egy tanár csak azt látja, ki ki mellett ül az osztályban, látszólag ki kivel van jóban. Bőven előfordulhat, hogy közben egy padban ül az áldozat és az agresszor. Lehet hogy az egyik a szünetben azt mondja a másiknak mosolyogva, hogy légyszi, add kölcsön a radírod, eközben az online térben pszichothriller keménységű játszmák zajlanak köztük. A kirekesztés is új formában jelenik meg: érzelmi szeparációt okoznak valakinek azzal, hogy kizárják vagy be se veszik egy chatcsoportba. Ennek a gyereknek ezután folyamatos megalázottságot kell átélnie, és nemcsak a közvetlen környezetében – a hatást megsokszorozza az online tér.
Ön szerint akkor mikor lenne szabad egyáltalán mobilt adni egy gyerek kezébe, hogy rászabadulhasson ezekre a közösségi oldalakra?
Ha most Palo Altóban ülnénk a Szilícium-völgyben, akkor tudja mi lenne erre a válasz? Az, amit azok a szülők mondanak, akik ott ezeknek az eszközöknek és szoftvereknek a fejlesztésén dolgoznak. Az ő gyerekük 14 éves kor előtt nem kap ilyen eszközt a kezébe. Amikor Steve Jobsot valamelyik utolsó interjújában arról kérdezték, mit szólnak a 12-13 éves gyerekei az iPadhez, ő is azt válaszolta: semmit, mert nem adja oda nekik.
De közben ma már szinte minden 10 éves gyereknek van okostelefonja, tablete, ezeket mutogatják egymásnak, és arról beszélgetnek, mit láttak a Youtube-on, az Instagramon vagy a Musical.ly-n. Vállalja be a szülő, hogy az ő gyereke lesz a fekete bárány, akinek nincs okostelefonja, és ezért az osztálytársai még cikizni is fogják?
Ez a kérdés nekem nagyon furcsa, pedig nagyon sokszor felteszik nekem. Az előbb arról beszéltünk ugye, hogy ez egy erősen addiktív dolog. És akkor tényleg az a kérdés, hogy egy szülő azért adjon-e egy technológiai eszköznek látszó addiktív dolgot a gyereke kezébe, mert már mindenkinek van ilyen? Nem bizarr ez, amikor minden szülő pontosan tudja, hogy a gyerekének nem jó a drog vagy az alkohol? A szülők szinte mindig ezzel indokolják, amikor okostelefont vesznek a gyereknek, amiben abszolút benne van a felelősség eliminálása. A szülők másik felelősségelhárító indoka az, hogy azért kell a telefon, mert a gyerek így mindig elérhető lesz. Ha ez a cél, akkor miért nem vesz neki egy butatelefont? Akinek most lesz elsős a gyereke, ott még van lehetőség egy nulladik szülői értekezletre, ahol a szülők megegyeznek arról, hogy nem vesznek okostelefont a gyerekeknek.
Hadd legyek egy kicsit most a gyerekekkel. Felnőtt fejjel nézve valóban sok veszély leselkedhet rájuk, de egy csomó jó dolgot is ad nekik a mobil és a közösségi média. Leköti és szórakoztatja őket, nem érzik magányosnak magukat, kapcsolatot tarthatnak egymással, tanulhatnak egymástól, fejlesztheti a kreativitásukat, korán megtanulnak hálózatban működni. Mi van, ha pont ezek kellenek majd ahhoz a világhoz, amiben ők lesznek felnőttek?
Minden kutató a gyerekekkel van, én is. Nem a közösségi média démonizálása ez, hanem sajnos a realitás kommunikálása. Van az internet és közösségi média használatában jó is, persze. Nem az információs kor tehet arról, hogy ez a terület ennyire megszaladt, hogy a gyerekek védelme egy utólag felismert és komoly hiány lett. Ez egy iparág, amelyiknek nyilván nincs lelkiismerete, mert üzleti modellek szerint működik, és mások a preferenciái. Twenge azt mondja: „Az okostelefonok a tinik életének minden területét radikálisan átformálták, a társadalmi kapcsolataiktól a lelki egészségükig, és valójában egy általános iskolásnak semmi szüksége okostelefonra”.
Ha napi egy-két (utóbbit 13 éven felül) óránál többet nem használ közösségi médiát egy gyerek, akkor nem lesz baj. Ezek a jó dolgok azonban akkor érvényesülnek, ha a szülő észnél van és kontrollt gyakorol. Ennek a kontrollnak erősnek és időhatárosnak kell lennie. Vannak például ma már olyan applikációk, amik távoli elérést adnak a szülőknek. Ezekkel egy idő után akár ki is lehet kapcsolni a gyerek telefonját. Persze ezt úgy kell tudni telepíteni, hogy a gyerek három másodperc múlva ne írja felül a jelszót rajta, mert nyilván gyorsabb az agya, mint apukának vagy anyukának.
Hogy változtatja meg az online kor az új generáció tanuláshoz való hozzáállását?
Már az egyetemeken is tetten érhető, hogy a hallgatók általában kifejezéstelen arccal ülnek az órákon, nincs kíváncsiság a szemükben. Azért nincs, mert olyan mennyiségű információ van az online térben.
EGY CSOMÓ DOLGOT MEG LEHET NÉZNI KÉPEN ÉS VIDEÓN, EZEK AZ UTÁN AZ EMBER MÁR NEM AKAR ELMENNI ODA A VALÓSÁGBAN IS.
A nagyon könnyen megkapható információ erodálta az értékét a tanulásnak, annak, hogy vannak érdekes dolgok a világban, és hogy ezekért erőfeszítést kell tenni. Az érzelmi szükséglet azonnali kielégítésének igénye és a reakcióidő-csökkenés azt eredményezi, hogy ma egy középiskolás sok mindent szeretne, csak egyvalamit nem: kitartó erőfeszítést tenni bármiért, mert az mumussá vált. A kíváncsiság, a kreativitás, a gondolkodás szeretete akkor alakul ki a gyerekekben, ha vannak kérdései, és arra maga találja meg a választ. Most alig vannak kérdések, de a Google tele van válaszok tömegével. Ha nincs kérdés, akkor mi lesz érdekes számukra? Akkor milyen alapon várjuk el, hogy ez a gyerek 25-30 évesen csillogó szemű, érdeklődő, kitartó, fantasztikus felnőtt legyen, aki tudja, hogy mindenért meg kell dolgoznia.
Mennyire képesek torzítani a gyerekek valóságról alkotott képét ezek az eszközök?
Twenge írja le, hogy egy 18 hónapos gyerek kedvenc játéka volt a memóriakirakó az iPaden. A gyerek vidáman nyomkodta, és nagyon örült, ha sikerült megtalálnia a párokat. Eszébe jutott ekkor az anyukának, hogy megvan neki régről a játék táblás változata kártyákkal. Lehozta a padlásról, kirakta a gyerek elé, aki erre úgy kezdte el nyomogatni a valódi kártyákat, mintha az iPadet nyomogatná. De azok a kártyák a nyomogatás hatására bizony nem mozdultak meg. A gyerek dühös lett, azt hitte, elromlott a játék, és lesöpörte az asztalról a kártyákat. Ez az a világ, ami felé haladunk. A gyerekeknek meg kell tapasztalniuk, hogy bizonyos dolgok nem elromlottak, hanem ez a valóság, ami bizony néha lassú és nehézkes.
Ha elfogadjuk, hogy mégsem lehet teljesen elzárni az online világtól a gyerekeket, hol lehet a középút? Hogyan tudja megtanítani a szülő a gyereket az offline világ törvényeire és az online világ értelmes használatára?
A szülőknek abszolút kötelessége lenne, hogy élményeket mutassanak a gyerekeiknek az offline világban is. Játszanak táblás társasjátékot, menjenek el bábszínházba, moziba, játszótérre, kirándulni. Tudom, hogy ez néha nehéz, de az offline világ megismerését nem lenne szabad alárendelni az online világ könnyűségének. Azt szoktam ajánlani, hogy 10-18 éves kor között lehet kötni egy dealt a gyerekkel: az online időt dupla annyi offline idővel kell ellensúlyozni. Ha tehát szombaton játsszol vagy telefonozol 1,5 órát, akkor vasárnap 3 órát kirándulunk. A gyereknek ebben egyedül az a rossz hír, hogy vasárnap ki kell mozdulnia és hegyet kell másznia. Az lenne a jó, ha a szülők azért kezdenének el tartani a közösség médiától, mert féltik a gyereküket az ezzel járó szorongásoktól, amelyek kiégetté tesznek mindenkit, és a csalódott gyerekkor után csalódott felnőttkor jön, amikor már nehéz megváltani valakit.
Hogy lehet megértetni ezt egy gyerekkel?
Én hiszek abban, hogy el lehet mondani értelmesen a gyereknek azt, miért korlátozom a telefonhasználatát: „irtó jó dolog megenni két szelet csokit, de ha megennél 3 kilót, akkor iszonyúan fájna a hasad”. Azt is el lehet mondani neki, hogy „figyelj, tök hülyeségnek látszik, amit most mondok, de azért nem engedek annyi telefonozást, hogy ne zokogj öt vagy tíz év múlva”.
De ő biztos azt fogja kérdezni erre, és én is, hogy miért zokogna emiatt felnőttkorában.
Van egy fontos dolog, amit érzelmi inkontinenciának hívok. Az információs kor előtt ez szorosan összefüggött az érzelmi szükséglet kielégítésének gyorsaságával.
AMIKOR RÉGEN EGY GYEREKKEL TÖRTÉNT VALAMI ROSSZ, HOSSZÚ ÓRÁK TELHETTEK EL, AMÍG ELMONDHATTA A BARÁTJÁNAK VAGY A SZÜLEINEK, EZEN IDŐ ALATT VISZONT AZ AGYA ELKEZDTE FELDOLGOZNI AZ ÉLMÉNYT. EZ ISZONYÚ FONTOS KÉPESSÉG.
Ezt nevezzük holdingnak, a tartalmazás képességének. Ebből lesznek felnőtt korban azok az érzelmi stratégiák, amik kellenek a konfliktusmegoldáshoz, a problémakezeléshez, a szorongástűréshez vagy a stresszkezeléshez. A holding régen öt-hat óra is lehetett, ma ott tartunk, hogy öt-hat másodperc. Ma hiperkonnektivitás van, az online gyorsasága lehetővé teszi, hogy a gyerekek látszólag azonnal megszabaduljanak minden feszültségtől, kilökjék a netre a jó és rossz élményeket egyaránt. Ez első ránézésre nagyon jó, ne kelljen szorongania szegény gyereknek egész nap. A holdingot mégis meg kell tanulni, mert így tud majd felnőttként nemet mondani, helyzeteket felismerni, így fejlődik az empátiája és az érzelmi intelligenciája. Ezek a képességek azonban csak az offline térben tudnak kifejlődni, mert ezek gyakorlóterepe a face to face emberi kapcsolatokban van.
Ha most húsz évvel előrepörgetnénk az idő kerekét, mit gondol, milyen felnőttek lesznek a mai gyerekekből?
A legtöbb kutató attól fél, hogy boldogtalanok lesznek. Ez abból fakadhat, hogy az érzelmi igényeik nem fognak találkozni a realitással. A gyorsaságvágy sok mindent felülír, és ezt ma már látjuk a párkapcsolatokon. Azt a lassú és kitartó szakaszt, amit régen udvarlásnak hívtak, és ami az egyik legklasszabb és legbizsergetőbb része az egésznek, azt ma mindenki ollóval lenyisszantaná az elejéről. Mert azonnal benne kell lenni a tutiban, az embernek rögtön tudnia kell, hogy a másik megvan, és gyorsan készüljön el az official Facebook- vagy Instagram-fotó, mert különben nem járunk.
Sherry Turkle pszichológus úgy fogalmaz, hogy pórázra kötött ének működnek az online térben, az ember életét annyira meghatározza a közösségi média online csoportnormája, hogy elkezd aszerint működni. A legszomorúbbnak azt tartanám, ha húsz év múlva valakinek az élete a munkahelye, a telefonja és az ágya között zajlana, amiben egyedül fekszik le aludni. Ez nem elképzelhetetlen a robotika korában, de én azt mondom: a Föld nevű bolygó offline még mindig sokkal klasszabb.
Névjegy
Tari Annamária klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus. Több éve rendszeresen foglalkozik a fogyasztói társadalom hatásaival, a média és az emberi tényezők összefüggéseivel, a társadalmi változások egyénekre ható vonásaival. 2010-ben megjelent könyve az Y-generációt helyezi a középpontba. 2011-ben írta meg a Z-generáció című kötetét, mely az információs korban élő kiskamaszok/kamaszok magatartásváltozásaival és a felnőtt társadalom működésével foglalkozik. 2013-ban a Ki a fontos Én vagy Én című kötete a magánéletünkben is mélyülő társadalmi narcizmust és az online és offline tér kapcsolatát, hatásait elemzi az X-generáció szempontjából. Legutóbbi két kötete a Generációk online és Bátor generációk című, melyben a közösségi média hatásait taglalja.
A babot és a lencsét áztassuk be a főzést megelőző este.
A hagymát vágjuk apró kockákra, majd a szalonnát is. A szalonnát tegyük edénybe, és pirítsuk úgy, hogy a zsírjára. Adjuk hozzá a hagymát, és pirítsuk üvegesre. Öntsük fel a húslevessel. Közben vágjuk apró kockára a répát, szeleteljük fel a gombát és a zöldbabot. Amikor forr a leves, akkor beletesszük a zöldségeket. Öntsünk még hozzá vizet, fűszerezzük – tegyünk bele a babérlevelet, a sót, a borsot és főzzük puhára.
Közben reszeljük le a sajtot. Ha megpuhultak a zöldségek, öntsük a leveshez a bort, és szórjuk bele a sajtot is. Kevergessük addig, amíg a sajt bele nem olvad. Ha szükséges, adjunk még hozzá fűszert. Tálaláskor reszelt sajtot adhatunk még hozzá.
