Főoldal Blog Page 821

Mándoki László először koncertezik New Yorkban

Mándoki László, becenevén Leslie Mándoki magyar származású dobos, zenész, zeneszerző a ManDoki Soulmates nevű zenész csapatával 2018, Január 29-én  a Wings of Freedom elnevezésű koncert turnéjuk egyik állomásaként, először az Egyesült Államokban koncertet adnak a new yorki Beacon  Theatre nagytermében.

Mandoki László Budapesten született, majd miután a műszaki képzést félbehagyta, a ’70-es évek elején végezte el a Konzervatóriumot Budapesten. Tanulmányai közben és utána a JAM nevű helyi dzsessz-rock együttes vezetője, mely az ellenzéki diákmozgalom zenekara volt. Az együttes főként a Bem Rakparton levő klubban lépett fel. Zenéjére ekkoriban a Cream és a Jethro Tull gyakorolt mélyebb hatást. Miután többször sikertelenül kért nyugati útlevelet, 1975-ben Csupó Gáborral és zenésztársával, Szűcs Lászlóval (Laszlo Bencker) együtt az akkori Jugoszláviából a mai Szlovéniát Ausztriával összekötő 8 km hosszú Karawanken vasúti alagúton át Nyugatra szökött. Rövid menekülttábori tartózkodást követően kocsmákban és bárokban zenélt, majd Münchenben stúdió-zenészi állást kapott. 1979-ben csatlakozott a Dschinghis Khan nevű popzenekarhoz, ami meghozta számára az elismerést, különösen, miután a zenekar ugyanebben az évben az eurovíziós fesztiválon negyedik helyezést ért el. Bár a kezdeti ismertséget a Dschingis Khan együttes tagjaként szerezte meg , az együttes zenei stílusával nem tudott azonosulni. 1982-ben, még a Dschingis Khan-os idők alatt egy kis zenei stúdiót alapított Laszlo Benckerrel együtt, és itt jelent meg a Back to Myself című szólóalbuma, amiben visszatért a dzsesszes gyökereihez. Ezt követték a Strangers in a Paradise és az Out of Key … with the Time című albumok, amik az eladhatóbb hangzásnak köszönhetően visszavitték a televízió képernyőjére. Erre az alapra építette később az ambiciózus People ill. Soulmates projektjét. A „Man Doki Soulmates” nevű formációban nemzetközi sztárok egy jelentős csoportjával (többek közt Ian Anderson-nal a Jethro Tull-ból, Bobby Kimball-lal a Toto-ból, Jack Bruce-szal a Creamből stb.) kiadta a People és a People in Room No. 8 című albumokat, amik tartalmaztak a szélesebb közönségnek szóló dalokat és részben kísérletezésnek szánt dzsessz-rockot is. 1988-ban megnősült. Ma orvos feleségével és három gyermekével él együtt a bajorországi Starnbergi-tó partján fekvő Tutzingban. A Volkswagen AG és az Audi AG zenei-programigazgatója.Többek között dolgozott Bonnie Tylerrel, Engelberttel, Joshua Kadisonnal, Phil Collinsszal, a No Angelsszel, Jennifer Rushsal, Gil Ofarimmal és Lionel Richie-vel, Jack Bruce-szal, valamint Sido német rap zenésszel is. Mándoki kibérelte a Starnbergi-tó közelében található Park Studio-t, majd producerként együtt dolgozott több nemzetközi hírű művésszel, mint pl. a No Angels, Phil Collins, Engelbert, Joshua Kadison, Lionel Richie és Jennifer Rush. Emellett reklámok zenei rendezőjeként dolgozott többek közt az Audinak, a Daimlernek és a Disney-nek, ill. közreműködött Angela Merkel kampánydalának a készítésében is. A produceri munka mellett tovább zenél dobosként és zenét is szerez (pld. 1988-ban a Szöuli olimpia megnyitó ünnepségére, vagy a Walt Disney rajzfilmjeihez. 2012-ben  megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, 2013 –ban pedig a Fonogram Életműdíjjat.

A művész úr elmondása szerint a ManDoki Soulmates jövő évi programja az  L´Olympia – Paris / March 1., Hammersmith Apollo – London / March 3., Konzerthaus – Berlin / March 6., Palais des Festivals – Cannes, MIDEM / June 8.,  Budapest Park/Sziget – Budapest / August 8.

December 7-én telefonon értük el New Yorkban a Mandoki művész urat akivel a januári koncertjükről, annak előkészületeiről kérdeztük. Az alábbi linken hallgassák meg a beszélgetést.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


545. honismereti rejtvényjáték – 2017.12.10.

A BOCSKAI RÁDIÓ
545. honismereti rejtvényjátéka – 2017. december 10.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Katolikus egyház 2017. december 10-i adása

Igét hirdet Mezei András atya, a clevelandi Szent Imre Katolikus Templomból.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Hetednapi Adventista Gyülekezet 2017. december 10-i adása

Igét hirdet Dr. Marton Máriusz lelkipásztor.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Szijjártó: a magyar kormány elutasítja a kvótákat, és harcolni fog a magyar érdekekért

Brüsszel, 2017. december 7. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a jogállamiság magyarországi helyzetérõl tartott meghallgatáson az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) ülésén Brüsszelben 2017. december 7-én. MTI Fotó: KKM
Magyarország súlyos vitában áll az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságával (LIBE) az illegális bevándorlás ügyében, amely meghatározó sorskérdés a kontinens jövője szempontjából – jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter a testület brüsszeli ülésén.
Brüsszel, 2017. december 7.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a jogállamiság magyarországi helyzetérõl tartott meghallgatáson az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) ülésén Brüsszelben 2017. december 7-én.
MTI Fotó: KKM

A kormány elutasítja az illegális bevándorlást és a kötelező betelepítési kvótákat, és továbbra is harcolni fog a magyar emberek érdekeiért és biztonságáért – hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter a jogállamiság magyarországi helyzetéről rendezett meghallgatáson. Aláhúzta, nem lehet véletlenszerű az összefüggés Soros György beszéde és a dublini szabályozás reformjáról az EP által elfogadott tárgyalási mandátum között.

Hozzátette: a magyar kormány nem tér ki a vita elől, de az álláspontok a legtöbb kérdésben rendkívül távol esnek egymástól, “teljesen mást gondolunk nemzetről, hagyományok tiszteletéről, határvédelemről és biztonságról”.

“Amikor Magyarországot támadják, akkor olyan országot támadnak, amelyik a saját erejéből vált Európában a probléma részéből a megoldás részévé” – fogalmazott.

Magyarország egy erős Európai Unióban érdekelt, és ehhez arra van szükség, hogy a jövőről szóló vitákat a józan ész mentén folytassák le – mondta a tárcavezető, az EU egyik legnagyobb problémájának nevezve, hogy “a képmutatás és a politikai korrektség kezdi eluralni a vitákat”.

Szijjártó leszögezte, senki nem állítja, hogy minden migráns terrorista lenne, ugyanakkor azon véleményének adott hangot, hogy az illegális bevándorlás súlyos veszély, amit bizonyítanak az elmúlt évek eseményei. Mint mondta, az EU “minden idők legsúlyosabb terrorfenyegetettségével néz szembe”, ezért mihamarabb helyre kell állítani a kontinens biztonságát, és ebből a munkából Magyarország kiveszi a részét.

Az ülésen Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke kijelentette: az uniós alapértékek veszélyben vannak Magyarországon, a kormány szisztematikusan meggyengítette a fékek és ellensúlyok rendszerét. Leszögezte: a szabad média és az erős civil társadalom nagyon fontos egy demokráciában, ezek nélkül nem biztosítható a kormányzat számon kérhetősége.

Pardavi beszélt a civil törvényről, amelyet az Oroszországban elfogadott, sokat bírált jogszabályhoz hasonlított, illetve figyelmeztetett, hogy a magyar kormány az intoleranciát próbálja tüzelni, méghozzá adófizetői pénzből.

Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője hangsúlyozta, az országban létezik még szabad sajtó, azonban nincs sajtószabadság. Rámutatott, utóbbi fogalom “sokkal többet jelent, mint néhány bátor újságíró és szerkesztőség harcát”.

Úgy vélekedett, “a kormány a médiarendszert kizárólag a politikai kommunikáció eszközének tekinti, minden bírálatot támadásként értékel, amelyre megbélyegzéssel válaszol”.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója “optikai csalódásnak” nevezte, hogy Magyarország nem hajtja végre az uniós jogszabályokat, az ország ugyanis folyamatosan a középmezőnyben van a kötelezettségszegési eljárások számát tekintve. Hozzátette, a mostanihoz hasonló szuverenitásviták korábban azért nem törtek felszínre, mert a jólét, a gazdasági konjunktúra elnyomta ezeket.

A magyarországi különjelentés elkészítésével megbízott Judith Sargentini zöldpárti képviselő részben ezen meghallgatás alapján állítja majd össze a dokumentum tervezetét, amelyet várhatóan márciusban fog ismertetni a LIBE tagjaival, akik még júniusban szavazhatnak róla. Szakértők szerint a jelentés szeptemberben kerül majd az EP plenáris ülése elé, és a testület adott esetben ennek alapján kezdeményezheti az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását Magyarországgal szemben.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Orbán Viktor: tanulni kell a Nyugat hibájából

Magyarországnak tanulnia kell a Nyugat hibájából, mert bizonyos kultúrák összekeveredése nem magasabb rendű életet fog hozni, hanem visszavet egy sokkal rosszabb minőségű társadalom irányába, ezért ezt meg kell akadályozni, és most még van rá mód – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtökön az Echo Tv-ben sugárzott interjúban.

Kijelentette: nem lenne helyes minden, a migrációt támogató vélemény mögé csak önös gazdasági érdekből rossz dolgokat akaró, azok helytelenségéről meggyőződött, de pénzért azokra mégis hajlandó embereket látni. Mert – folytatta – bár vannak ilyenek, van rengeteg ember, aki nem gonosz, nem rossz szándékú, csak “hittel hiszi”, hogy az emberiség fejlődésének az az iránya, amikor összekeverednek a különböző kultúrákból érkezők, és kevert népességű világ jön létre.

Úgy fogalmazott: érti, miért lelkesednek ilyesmiért, de szerinte ez “a józan ész szabályaival ellentétes”. Ez ideológia és utópia – tette hozzá -, mert ha összekeveredünk nagyon távoli kultúrából érkező emberekkel, akik alapvető kérdésekben mást gondolnak, abból nem szép élet lesz, hanem párhuzamos társadalmak jönnek létre, importálni fogjuk a gyűlöletet, az antiszemitizmust, a férfi-nő egyenjogúságról vallott nézeteknek és a vallásszabadságnak vége lesz.

Az ügyek Soros Györgyhöz vezetnek

Mint mondta, a CEU, az álcivilek ügye és a kvóta kérdése is Soros Györgyhöz vezet, akinek az összes problémája elvezet a bevándorlás kérdéséhez. Hozzátette: a CEU Soros György egyeteme, a civil szervezeteket ő pénzeli, biztosítja számukra a működési feltételeket, utasításokat is ő ad, és az egész bevándorlás is az ő tervének a része.

Orbán Viktor az adásban felmutatta egy dokumentumot, amelyről azt mondta: az egy hatpontos terv, magát a kifejezést is használja Soros György, és az szerepel benne, hogy kevert népességű Európát kell létrehozni; a kormánynak egy nagyon is valóságos, tényleges fenyegetést jelentő tervvel szemben kell fellépnie.

Rámutatott: Magyarország azt mondja, “mi tiszteletben tartjuk, ha ilyen jövőt, kevert népességű országot akartok magatoknak, ez a ti dolgotok, egy dolgot kérünk, tartsátok tiszteletben, hogy mi egy másik jövőt akarunk a magunk és gyermekeink számára”.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Vádat emeltek a Jobbikos Kovács Béla ellen

A politikust mentelmi jogának felfüggesztését követően az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel, valamint jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással és három rendbeli folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásával vádolják. 

Korábban minden megszólalásában antiszemita volt a Jobbik – jelentette ki a Gaudi-Nagy Tamás Napi Aktuális című műsorunkban. A párt egykori képviselője azt azonban már tagadta, hogy valóban antiszemita vagy rasszista párt lettek volna. Szerinte döbbenetes fordulat ment végbe a jelenlegi Jobbik irányvonalában, mert feladta az olyan korábbi elveit, mint az Unióval szembeni kritika.
Kovács Béla és három vádlott társa szabadlábon védekezik.
Forrás: echotv.hu
Reklám
Tas J Nadas, Esq


Lemondott Beata Szydlo lengyel kormányfő – PestiSrácok

Lemondott Beata Szydlo lengyel kormányfő
Lemondott Beata Szydlo lengyel kormányfő
Mateusz Morawiecki eddigi kormányfő-helyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter váltja Beata Szydlót a lengyel miniszterelnöki poszton – jelentette be Beata Mazurek, a Jog és Igazságosság (PiS) szóvivője a lengyel kormánypárt csütörtök esti vezetőségi ülése után. Mazurek – egyebek között „a változó nemzetközi helyzettel összefüggő új kihívásokra” utalva – közölte: a PiS vezetői testülete, a politikai bizottság ülésén Szydlo benyújtotta lemondását, és ezt el is fogadták.

A politikai bizottság Mateusz Morawieckit jelöli kormányfőnek – mondta el a szóvivő. A PAP hírügynökség hivatalosan meg nem erősített értesülései szerint Morawiecki jelöltségét a 33 tagú testületben ketten ellenezték, egy vezetőségi tag tartózkodott a szavazástól. Mazurek szerint a PiS döntött arról, hogy Szydlo a jövőben is „fontos, kiemelt posztot tölt be a lengyel kormányban”. Később Jan Dziedziczak külügyminiszter-helyettes a sajtóval közölte, hogy a lemondott miniszterelnök az egyik kormányfő-helyettesi posztra lép. Beata Szydlo a Twitteren megköszönte a lengyelek támogatását.

Ez a két év rendkívüli időszak volt számomra

– írta, utalva a 2015 novemberében történt beiktatása óta eltelt időszakra. Következő lépésként az várható, hogy Szydlo lemondását hivatalosan elfogadja Andrzej Duda elnök is, és megbízza az új miniszterelnököt. Jaroslaw Sellin kulturális miniszterhelyettes azt mondta a sajtónak, hogy a Morawiecki-kormányt kedden iktatják be, további személycserék a kormányban viszont csak januárban várhatók. Szydlo lemondását a hét elejétől emlegette komolyabban a lengyel sajtó. A vezetőségi ülésről a PiS Twitter-honlapján közzétett beszámoló Szydlo „különleges szerepét” méltatja a kormány eddigi munkájában, úgy vélve, hogy a kormány

nagy sikereket ért el a nagy nehézségek ellenére és a pozitív változások belső és külső ellenségeinek elszánt tevékenysége dacára.

A kabinet az utóbbi hónapokban növekvő társadalmi támogatottságot élvezett, az egyik legfrissebb felmérés szerint 44 százalékot ért el. A nemzetközi tapasztalattal, jó külföldi kapcsolatokkal rendelkező Mateusz Morawiecki viszont első kommentárok szerint szelídítheti a Varsó-Brüsszel vonalon növekvő feszültséget, és várhatóan folytatja a sikeresnek tartott gazdasági reformokat. Morawiecki fő érdemeiként a PiS politikusai az egyenletes gazdasági fejlődést, az innováció támogatását, az infrastrukturális beruházások finanszírozásának biztosítását emlegetik. Kiemelik a lengyelországi bankszektor nagy részének visszavételét a lengyel pénzintézmények által, valamint az áfa előző évekhez képest lényegesen hatékonyabb behajtását is, melynek köszönhetően finanszírozhatók a kormány szociális programjai, köztük az 500+ nevű, nagyszabású családtámogatási program.

MTI. Vezető kép: Nurphoto

Forrás: pestisracok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Latorcai: A nemzethez tartozást igazán a kettős állampolgárság hozta el a dél-amerikai magyaroknak

A kettős állampolgárság lehetővé tétele hozta el igazán a nemzethez tartozást a Dél-Amerikában élő magyarság számára – hangoztatta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke a „Magyar kéznyomok Ibér-Amerikában” című konferencián pénteken a parlamentben.

Mint fogalmazott, a magyar jelenlét természetes az európai területeken, de a Kárpát-medencén végigsörpő történelmi viharok miatt a távoli kontinenst is sok magyar választotta új otthonaként; nemcsak menedékként, hanem lehetőségként is tekintve a Tűzföldtől a Rio Grandéig terjedő területre. Hozzájárulásuk a befogadó ország kultúrájához messze túlmutat a magyar közösség méretein, több ország mai arculatának kialakításában meghatározó volt a magyarok szakértelme – emelte ki.

Latorcai János a számos példa között említette Bíró Lászlót, a golyóstoll feltalálóját, az uruguayi és paraguayi himnuszt szerző Debály Ferencet, a spanyol labdarúgásban is kiemelkedő Puskás Ferencet, Kocsis Sándort és Czibor Zoltánt, továbbá Robert Capa fotográfust. Az alelnök méltatta a felső szintű politikai kapcsolatok erősödését és kiemelte a Stipendium Hungaricum programot is, amelyben dél-amerikai hallgatók tanulhatnak Magyarországon, majd visszatérve az ország „igazi nagyköveteivé” válhatnak.

Latorcai János azt is megfogalmazta: bízik abban, hogy mindenkiben megerősítést nyer, hogy noha Ibér-Amerika nyelvében jelentősen eltér, a földrajzi távolság ellenére az ott élő diaszpóra áldozatos munkája, szellemisége összekapcsolja a magyarokat. Bus Szilveszter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium déli nyitásért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében arról beszélt: a világ kontinensei közül Latin-Amerika az, amely a magyarokhoz kulturális, vallási, történelmi tekintetben a legközelebb áll.

Beszámolt arról, hogy az elmúlt években Magyarország több külképviseletet nyitott vagy nyitott újra Chilében, Peruban és Kolumbiában, továbbá konzulátust nyitott Sao Paolóban.

A külgazdasági intézkedéseket sorolva közölte: 2015-ben és 2016-ban 2,5 százalék feletti ütemben bővült a térség és Magyarország közötti kereskedelem és a tendencia jelenleg is pozitív irányba mutat. Az idei év első nyolc hónapjában a Latin-Amerikába irányuló export értéke 49 százalékkal emelkedett, a teljes áruforgalom értéke pedig több mint 20 százalékkal haladta meg 2016 azonos időszakának értékeit – tette hozzá.

A helyettes államtitkár a kétoldalú kapcsolatok fontos eredményeként hivatkozott arra, egyre hangsúlyosabban van jelen a térségben a magyar szakértelem a vízkezelés területén, az információtechnológiában, a várostervezésben és a gyógyszeriparban.

Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár azt emelte ki: az egyszerűsített honosítás bevezetésével a kormány a magyar nemzet közjogi egységét teremtette meg. „Mára elértük az egymillió új állampolgárt” – mondta, megjegyezve: az új alaptörvény is a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szól.
Jelezte azt is, hogy az ugrásszerűen megemelkedett támogatásokat rendszerszintűvé tudták alakítani, segítve egyebek mellett az oktatás- és a gazdaságfejlesztést, továbbá a diaszpóra megerősítését.

Szilágyi Péter elmondta azt is, hogy a napokban 500 millió forintos keretet hirdettek meg, amelyre a diaszpórában működő szervezetek működésére, hétvégi iskolák fejlesztésére lehet pályázni. Számos elindított program között arról is számot adott, hogy feltérképezik a világ magyar emlékhelyeit: a Julianus programban eddig 46 ország 434 magyar kötődési emlékéről szereztek tudomást, s azokat képekkel, leírásokkal és térképes keresővel tették közzé.

A tanácskozáson az ibér-amerikai országok nagykövetei és diplomatái, valamint a magyarok által létrehozott értékeket bemutató diákok és tanáraik vettek részt.

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Donald Trump Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának

„Itt az idő, hogy hivatalosan elismerjük Jeruzsálemet Izrael fővárosának. A korábbi elnökök nem tudták betartani ezt a kampányígéretüket, azonban én igen.” – jelentette be határozottan Donald Trump amerikai elnök.

Ez a lépés segíteni fogja a közel-keleti békefolyamatot. Az amerikai elnök kiemelte, hogy Izrael szuverén állam és így döntést hozhat arról, hogy hol legyen a fővárosa. Azt is közölte, hogy az amerikai nagykövetséget átköltöztetik Tel-Avivból Jeruzsálembe.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök történelmi jelentőségűnek nevezte Trump bejelentését.
“Nagyon hálásak vagyunk az amerikai elnöknek bátor döntése miatt. a lépés tükrözi Donald Trump elkötelezettségét egy ősi, maradandó igazság és a béke mellett.” – hangsúlyozta Benjamin Netanjahu.
A nemzetközi közösség ugyanakkor nem ismeri el Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, a nemzetközi szervezetek már korábban is óva intették az amerikai elnököt a lépéstől. A város státuszának fenntartása ugyanis alapja az izraeli-palesztin konfliktus kétállami megoldásának, vagyis annak, hogy Izrael mellett megalakuljon a független Palesztin állam is.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli összehívását kérte Jeruzsálem kérdésében nyolc ország. Azt ellenzik, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. Nemcsak az arab és a muzulmán országok kritizálják az amerikai elnök lépését, hanem európai szövetségesei, valamint az ENSZ is.
Forrás: echotv.hu
Reklám
Tas J Nadas, Esq


Kulcsár Terza: még egy kis türelem, és benyújtom az autonómiatervezetet

A parlamenti képviselő ígéri: még idén benyújtja az autonómiatervezetet. Illusztráció • Fotó: Veres Nándor

Tartja magát ígéretéhez, és még az év vége előtt benyújtja az autonómiatervezetet Kulcsár Terza József, aki azonban még egy kis időt kér.

A parlamenti képviselő ígéri: még idén benyújtja az autonómiatervezetet. Illusztráció • Fotó: Veres Nándor

Nem mondott le arról, hogy még ebben az évben benyújtja a parlamentbe a székelyföldi autonómiatervezetet Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) parlamenti képviselője, aki ugyanakkor még egy kevés türelmi időt kér, elvégre a szünidőig még két hét van hátra – nyilatkozta Kulcsár Terza portálunk kérdésére csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján. A háromszéki politikus ugyanakkor arról számolt be: végre elkészült a parlament emberi jogi bizottságán belül megalakult, kifejezetten a magyarság ügyeivel foglalkozó albizottság hivatalos jelentése a még május végén tartott székelyföldi találkozón elhangzottakról.

Ebben összegzik a civil szervezetek álláspontját, amely többek között kitér arra, hogy Sebastian Cucu Kovászna megyei prefektus akadályozza a szimbólum- és anyanyelvhasználatot, illetve még mindig nem valósult meg az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, továbbá a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium máig tisztázatlan ügyére. Kulcsár Terza fontosnak tartja, hogy a jelentés a parlament hivatalos dokumentuma, amely összegzi a székelyföldi magyarok gondjait, ebből készítenek majd egy szintézist, amit eljuttatnak az EU-s tagállamok bukaresti nagykövetségére.

A háromszéki politikus arról is beszámolt: Bukarestben akadályozzák az albizottság munkáját. A szociáldemokrata (PSD) képviselők elmondása szerint bojkottálják a találkozókat: a nagyobbik kormánypárt például egyik tagját visszavonta az emberi jogi bizottságból. Kulcsár Terza rámutatott: emiatt az albizottság tervezett kolozsvári találkozója nem jöhetett létre, hiszen annak nincs értelme, hogy magyar képviselők rögzítsék a magyarok panaszait, amit ők jól ismernek. A képviselő leszögezte: a lényeg, hogy kialakuljon a románokkal a párbeszéd.

Kulcsár Terza ugyanakkor hivatalos levélben kérte Sebastian Cucu Kovászna megyei prefektust, hogy vizsgálja ki a szélsőségesen nacionalista Új Jobboldal (Noua Dreaptă) december elsejei sepsiszentgyörgyi felvonulását, szerinte ugyanis elfogadhatatlan, hogy „Börtönbe az autonómiával!” jelmondatokat skandáltak.

A politikus úgy vélte: a nacionalista román fiatalokat a háttérből irányítják. Cucu egyébként még novemberben, amikor az Új Jobboldal bejelentette, hogy idén is Sepsiszentgyörgyön „ünneplik” a román nemzeti ünnepet, azt nyilatkozta: nem tűrik a szélsőséges megnyilvánulásokat, és a hatóságok intézkedni fognak a nacionalista megnyilvánulások ellen.

Forrás: szekelyhon.ro

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Dsida Jenő: Mit hoz a Mikulás?

Dsida Jenő
Dsida Jenő

Nagy-izgatottan tettem ki a vágyam
a jégvirágos ablakok mögé – :
Talán ma győz a mese-hit, varázs,
s ha csak egy nagyon kicsit is jó voltam,
valami szépet hoz a Mikulás.

Kavargó pelyhek szitáltak az égből,
mint kérdéseink fehér másai:
lesz valaha jobb, lesz valaha más? –
És kigyúlt szemmel, merengve susogtam.
Régi kisgyerek… régi Mikulás…

Álmaim vannak, mind-mind olyan régi:
tavasz várása, csókos szerelem,
kevesebb küzdés, több boldogulás,
örökös nóta csengése a számon –
Elhozza holnap mind a Mikulás!

..és reggel, – reggel üres volt az ablak,
hóval párnázott hideg, befagyott,
– és megértettem: meghalt a varázs…
A kisírt-szemű bús, nagy gyerekeknek
semmit sem hoz a régi Mikulás.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Magyar cég a divat főáramában

Fotó: MTI/EPA/Fernando Villar Az Áeron kreációit Ázsiában is örömmel veszik

A nagyvilág is felfigyelt a közép- és kelet-európai fiatal divattervező-generációra. A The New York Times átfogó összeállítást közölt magyar, lengyel, román és grúz dizájnerekről és márkáikról. A cikkben kiemelten foglalkoznak a budapesti Áron Eszter vállalkozásával, amely Amerika, Európa nagy divatközpontjai mellett ismert és közkedvelt lett Japánban és több távol-keleti piacon is.

Új divatközpont? Kelet-Európa! – címmel jelent meg címlapsztori nemrég a The New York Times internetes kiadványában, amelynek borítóképén Áron Eszter magyar divattervező látható budapesti szalonjában. A cikk több kelet-közép-európai ország – hazánk mellett Lengyelország, Grúzia és Románia – sikeres fiatal dizájnvállalkozóit mutatja be, azt sejtetve, hogy ebben a térségben ezen a területen is új minőség van kialakulóban.

A cikkben Magda Butrym varsói divatdizájner, a bukaresti cipőtervező, Alexandru Adam, valamint a tbiliszi Demna Gvasalia és több társa mellett Áron Eszter divattervező és közgazdász szerepel. A magyar vállalkozó 2012-ben alapította az Áeron márkát három barátjával, Vekkel Lászlóval, Mártényi Zitával és Porkoláb Gergővel. Az alapítók filozófiája az volt, hogy az Áeron olyan márka legyen, amelyről a vásárlóknak világszerte Magyarország jusson az eszükbe, úgy mint ahogy az Acnéról Svédország.

Fotó: MTI/EPA/Fernando Villar
Az Áeron kreációit Ázsiában is örömmel veszik

Az Áeron jelentős üzleti sikereket ért el, 2013 óta minden évben megduplázódott az értékesítésük, ám a növekedés többsége egy váratlan régióból, Ázsiából származik. Japánban az Áeront az Isetan nagyáruházban, a Tomorrowland divatláncban, valamint a dél-koreai, kínai és hongkongi üzletekben kínálják.

Áron Eszter korábban elmondta, hogy egy-egy mintakollekció általában fix számú, hetven modellből áll, ezeket vonultatják fel a világ nagy divatbemutatóin. Egy tervező akkor tudja a maximumot kihozni magából, ha az ideje nagy részét a tervezéssel tudja tölteni, az alkotásra koncentrál. Tartalmas, átütő sikereket nem lehet egyedül elérni, csapat kell, amelynek tagjai a maguk területén nemcsak profik, hanem csapatjátékosok is.

Az Áeron sikersztorija is alátámasztja, hogy aktívan érdemes keresni az ígéretes hazai tervezőcsapatokat – mondta lapunk kérdésére Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár. Számos olyan divatcég indult el az elmúlt években vagy van épp alakulóban, amelyek néhány év múlva kiemelkedő bevételre és komoly nemzetközi sikerekre tudják fordítani a bennük rejlő potenciált. Örömteli, hogy a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) immár 22 milliárd forintos tőkekerettel folytathatja befektetői tevékenységét, ugyanis így lehetőség nyílik a magyar divat- és dizájnipar további támogatására.

A hazai kreatívipar az utóbbi néhány év egyik legdinamikusabban fejlődő területe, a kreatívszektorok által megtermelt javak összességének növekedése többszörösen meghaladja a folyamatosan növekvő hazai GDP mértékét – ismertette Rákossy Balázs. Bár a kreatívipari cégek legnagyobb része még mindig csak a hazai piacra termel, jó hír, hogy exporttevékenységük folyamatosan bővül. A szektor növekedésének motorját mindenképpen azok a vállalkozások fogják alkotni, amelyek a helyi igények kiszolgálásán túl a globális piacon is megállják a helyüket.

Az SZTA avégett jött létre, hogy kisebbségi tulajdonostársként a növekedési potenciállal rendelkező hazai kis- és középvállalkozásoknak kockázati tőkét biztosítson. Célja, hogy a nemzetgazdasági szempontból jelentős, ugyanakkor a piaci kockázati tőkebefektetők figyelmén többségében kívül eső szektorok vállalkozásait tőke oldalon támogassa. Az SZTA befektetési politikája ezáltal ösztönzi a gazdasági növekedést, a foglalkoztatás bővülését, a leszakadó régiók felzárkózását, valamint az európai uniós források minél hatékonyabb területi felhasználását is szolgálja – fejtegette az államtitkár.

A tőkeinjekció mellett stratégiai szintű üzleti-pénzügyi tanácsadással is segíti a portfóliótársaságok növekedését, termékfejlesztését, piaci bővülését, exporttevékenységét, munkahelyteremtési céljait, illetve strukturális átalakulását. A SZTA elmúlt ötéves, sikeres és eredményes tevékenysége bebizonyította, hogy indokolt az állami alapkezelők jelenléte a kockázati tőkepiacon.

– A magyar dizájn- és divatipar legaktívabb befektetőjeként örömmel támogatjuk a hazai kreatív szektor fellendülését – nyilatkozta lapunknak Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkebefektetési Alap elnöke. A 2013-as első ágazati befektetés óta már több olyan hazai divattervező cégének piacbővítéséhez, stabil növekedési pályára állításához biztosítottak tőkeforrást, akik tehetségükkel, szakembergárdájukkal és jól kidolgozott üzleti tervükkel Kelet-Közép-Európából indulva is képesek lehetnek komoly nemzetközi eredményeket elérni.

Az SZTA öt év alatt összesen 89 kis- és középvállalkozásokba fektetett be mintegy 12,8 milliárd forint értékű kockázati tőkét. Bár a jellemzően három–öt éves befektetési időszakok miatt az exitek túlnyomó része 2018 után valósul meg, az alap 2017-ig már több mint 25 cégből lépett ki. Az exitekből visszaforgó forrásokat és a nyolcmilliárd forintos tőkeemelést is beleszámolva az alap 2025-ig várhatóan akár további húszmilliárd forint feletti tőkeösszeget helyezhet ki.

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Színt vall

Ma azzal a kifejezéssel azaz szólással foglalkozunk melynek címe Színt vall. O. Nagy Gábor alapos utána nézése a szólás eredetét illetően megint csak meglepetést tart számunkra. Előadja Hargitai István a Mi fán terem című könyvből.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Reklám

Kövess Minket

12,425FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,260SubscribersSubscribe