Főoldal Blog Page 820

Hosszú Katinka már négy aranynál tart Koppenhágában

Hosszú Katinka 200 méter háton megszerezte harmadik, majd 100 méter vegyesen negyedik győzelmét is az úszók koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságán, egyszersmind pályafutása 13. és 14. aranyérmét harcolva ki 25 méteres medencében.

Az Eb harmadik napján a hátdöntőben címvédőként vízbe szálló, háromszoros olimpiai bajnok elmaradt ugyan saját világcsúcsától (1:59.23 p), így is biztosan nyert riválisai előtt 2:01.59 perces idővel. A szám döntőjében szereplő másik magyar, Burián Kata ötödik lett (2:04.94).

Hosszú, aki a dán fővárosban már győzött 400 méter vegyesen és 100 méter háton, a vegyesszám fináléjában is remekelt. Egy ideig ugyan tartotta vele a lépést a svédek klasszisa, Sarah Sjöström, de a hajrá a magyar kiválóságé volt, aki 57 másodpercen belüli idővel (56.97) – négytizednyire saját világrekordjától – végzett az élen, titulusát itt is megvédve. Ebben a döntőben is volt honfitárs szereplő Verrasztó Evelyn személyében, aki nyolcadikként ért célba (59.99).

“Nagyon jó délután volt a mai! Mindkét számban erős volt a mezőny” – nyilatkozta az MTI-nek Hosszú. Kiemelte, a mögötte végül ezüstérmes ukrán hátúszó, Darina Zevina rövid pályán remek teljesítményre képest, tavaly csupán egy tizedre volt a világcsúcsától, ezért tudta, hogy erős rivális lesz, vegyesen pedig az olimpiai bajnok svéd Sarah Sjöström mellett úszott.

Hozzátette, a két futam között egy óra állt a rendelkezésére egy eredményhirdetéssel, de a vegyes fináléja során érezte az izmain, hogy nemrég szintén döntőt úszott, ezért egy kicsit bosszantja, hogy a 100 vegyes csütörtöki előfutamában nem ért el két tizeddel jobb eredményt, hogy a világcsúcs is összejöjjön.

“Persze, úgy gondolom, nincs okom a szomorkodásra. Mindkét győzelemnek nagyon örülök, jó volt versenyezni. Akkor vagyok elégedett, ha világrekordot is úszom, mert akkor tényleg a legjobbamat nyújtottam és előreléptem, de ha az eredményeket nézem, akkor a négy aranyéremnél több eddig nem lehetett volna” – összegzett.

A női 200 méter pillangón Kapás Boglárka, a 800 méter gyors ezüstérmese remek hajrával negyedikként csapott a célba, egyéni legjobbját megjavítva (2:06.02), míg jó kezdés után csak hetedik lett Szilágyi Liliána (2:07.45).

“Jóleső futam, felszabadult, könnyed úszás volt, szinte végig nagyon élveztem. Aztán az utolsó ötven méter már nagyon fájt, úgy éreztem, sosem jön a fal” – nyilatkozta Kapás.

Felidézte, úgy érkezett a dán fővárosba, hogy szeretné megjavítani a legjobbját, de talán még az egyéni csúcsnál is örömtelibb a negyedik hely.

“Könnyű volt beírni a négy legnehezebb versenyszámot, ami létezik, de most, hogy itt vagyok, érzem, hogy nem is olyan egyszerű teljesíteni, amit terveztem” – fogalmazott.

A nap egyetlen magyar érdekeltségű férfidöntőjében, 1500 méter gyorson Lakatos Dávid a nyolcadik pozícióban zárt (14:52.54).

A pénteki utolsó fináléban a női 4×50 gyorsváltóban a Bordás Beatrix, Gyurinovics Fanni, Verrasztó Evelyn, Szilágyi Liliána összetételű négyes hetedik lett 1:39.98 perces idővel. Az Európa-bajnoki címet Hollandia kvartettje szerezte meg 1:33.91-es világcsúccsal.

Ha kevéssel is, de kiszorult a döntőből 50 méter gyorson Lobanovszkij Maxim, aki nyolc századdal elmaradva délelőtti országos csúcsától, 21.26 másodperccel az esti elődöntőben összesítésben a kilencedik lett. Három századon múlott, hogy fináléba jusson.

Három versenynap után a magyar csapat öt arannyal, két ezüsttel és egy bronzzal az éremtáblázat második helyét foglalja el az oroszok (6, 2, 2) mögött.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Illyés Gyula: Haza a magasban

Jöhet idő, hogy emlékezni
bátrabb dolog lesz, mint tervezni –
bátrabb új hont a mult időkben
fürkészni, mint a jövendőben –?

Mi gondom! – áll az én hazám már,
védőbben minden magasságnál.
Csak nézelődöm, járok, élek,
fegyvert szereztem, bűv-igéket.

Már meg is osztom, ha elmondom,
milyen e biztos, titkos otthon.
Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit,
köréd varázskör teremtődik.

Ha új tatárhad, ha kufárhad
özönli el a tiszta tájat,
ha útaink megcsavarodnak,
mint giliszta, ha rátapodnak:

te mondd magadban, behunyt szemmel,
csak mondd a szókat, miktől egyszer
futó homokok, népek, házak
Magyarországgá összeálltak.

Dühöngő folyók kezesedtek,
konok bércek – ezt ne felejtsed,
ha megyünk büszke szájjal vissza,
mint várainkba, titkainkba.

Mert nem ijeszt, mi csak ijeszthet,
nem ölhet, mi csak ölne minket,
mormolj magadra varázsinget,
kiáltsd az éjbe Berzsenyinket.

Míg a szabad mezőkön jártál,
szedd össze, pajtás, amit láttál,
mit szívvel, ésszel zsákmányoltál,
vidám vitáknál, leányoknál.

Mint Noé a bárkába egykor,
hozz fajtát minden gondolatból,
ábrándok árvult szerepét is,
álmaid állatseregét is.

Lapuljanak bár ezredévig
némán, mint visszhang, ha nem kérdik,
szavaid annál meglepőbbet
dörögnek majd a kérdezőknek.

Figyelj hát és tanuld a példát,
a messzehangzóan is némát.
Karolva könyvem kebelemre,
nevetve nézek ellenemre.

Mert ha sehol is: otthon állok,
mert az a való, mit én látok,
akkor is, ha mint délibábot,
fordítva látom a világot.

Igy maradok meg hírvivőnek
őrzeni kincses temetőket.
Homlokon lőhetnek, ha tetszik,
mi ott fészkel, égbemenekszik.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A legjobb ajándékötletek nőknek és férfiaknak

karácsonyi ajándék, futá FORRÁS: SHUTTERSTOCK

A legjobb ajándék mindig az, amit figyelmességből vesz az ember. Figyelni a másikra minden nap: ez az alapja a tökéletes karácsonyi ajándék kiválasztásának. A közösen eltöltött hetek, hónapok, évek számától függetlenül az igazán figyelmes hölgy vagy úr észreveszi, mire vágyik a másik.

Hobbi-kellékek hölgyeknek és uraknak

Az esetek többségében jó választás kedvesünk szokásaihoz/hobbijához hozzájárulni valamilyen módon: keressünk exkluzív kiegészítőket, vagy próbáljuk személyre szabni a neki szánt meglepetésünket!
Amennyiben párunk például szeret futni, szerezzünk be a boltokban néhány hasznos futókelléket (telefontartó, edzésnapló, kulacs), és például egy, a párunk személyiségéhez legjobban illő pólóval vagy trikóval egészítsük ki az ajándékot.

karácsonyi ajándék, futá FORRÁS: SHUTTERSTOCK

Természetesen minden hobbi más, és más kiegészítőt igényel. A sportjellegű tevékenységekhez szükséges kellékek száma végtelen, így a nagyobb sportszerboltokban, vagy az interneten is könnyen találunk megfelelő ajándékot.

Aki azonban más kikapcsolódást helyez előtérbe, például fényképezést, filmezést, zenét vagy esetleg művészeti tevékenységet űz, azok számára is a személyre szabott kiegészítők és dísztárgyak lesznek a megfelelő ajándékok (egyedi csapótábla, tréfás nyakbaakasztó, stb.).

Abban az esetben, ha párunk például szeret barkácsolni, akkor adott témában kell mélyebbre ásni. Remek választás egy szerszámos dobozt, vagy épp az a fúrógépgép vagy dekopírfűrész, ami hiányzik az otthoni készletből.

FORRÁS: SHUTTERSTOCK

Kétkezi munkát kedvelő hölgyek számára tűkészletet, szép gyűszűt válasszunk, esetleg egyéb kézműves foglalatossághoz szükséges termékeket. Vigyázat! Minden esetben – hacsak nem vagyunk magunk is szakértői a témának – kérjük ki egy közös barát vagy megbízható eladó véleményét!

Exkluzív ajándék hölgyeknek

Amennyiben hölgyek számára keresünk exkluzív ajándékot, akkor el kell mélyülnünk az ékszerek, sminkek, parfümök világában. A figyelmes férfinek van releváns elképzelése az ajándékról, de nem árt kikérni egy másik hölgy véleményét a témában, hiszen árnyalatnyi különbségek is számítanak, hogy valóban a megfelelő darabbal lepjük meg kedvesünket. Érdemes korán nekilátni a keresgélésnek és az információszerzésnek, ugyanis az ajándékok száma végtelen. Egy-egy divatos ékszer mindig megdobogtatja a hölgyek szívét, legyen szó nyakláncról, vagy karkötőről. Ügyeljünk a díszdobozra is, nagyon fontos az ajándék átadásánál a „körítés”. Szívünk választottjának a kezét nem javallott karácsonyi ajándékként megkérni.

FORRÁS: SHUTTERSTOCK

Kerülendő ajándékok: plüss állatok, előre elkészített ajándékcsomagok, élő állat, fogyókúrás, vagy ránctalanító kellékek.

Exkluzív ajándék uraknak

Férfi szerettünk esetén is a figyelmes ajándékválasztás a befutó. Messzemenőkig ismerni kell szokásait, ha például borotválkozáshoz szükséges csomagot szánunk neki, de természetesen megfelelő odafigyelés hiányában egy üveg italt sem javasolt megvásárolni. Ahogyan a hölgyek esetében, úgy az urakéban is jó ötlet az ékszer, például egy divatos karóra, azonban informálódjunk előre az igényekről, könnyű elhibázni, és a választék hatalmas.

A férfiak esetében az ízléses kiegészítők is kitűnő ajándékok, hiszen a legtöbben nem vásárolnak maguknak ilyen jellegű tárgyakat, ugyanakkor gyorsan magukénak érzik. Ilyen például dohányzó férfiak esetén az egyedi öngyújtó, hamutál, vagy cigarettatárca, esetleg egy elegáns irodai kellék (toll, zsebnaptár).

FORRÁS: SHUTTERSTOCK

Természetesen egy jó könyv, prémium csomag kávé, vagy egy üveg a kedvenc italból is megteszi, de törekedjünk rá, hogy minden döntésünket a férfi egyénisége szerint hozzunk meg.

Kerülendő ajándékok: zokni és fehérnemű, vicces konyhakötény, olcsó ital, bögre, és előre elkészített ajándékcsomagok.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Ördöge van

A kővetkezőkben az Ördöge van című szólás eredete kerül analízis alá. O. Nagy Gábor elemzése mulatságos helyenként, de főleg  tájékoztató. A Mi fán terem című könyvből merítve előadja Hargitai István.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Foszlós fonott kalács

HOZZÁVALÓK

  • 50 dkg liszt + 1-2 ek a tészta kidolgozásához
  • 2 dkg friss élesztő
  • 1 db nagy tojás (vagy 2 db kicsi)
  • 1 tk hideg víz
  • 2 dl tej
  • 8 dkg cukor
  • 1,5 tk só
  • 7-8 dkg puha vaj
  • 1 ek jégcukor a díszítéshez

ELKÉSZÍTÉS

A tejet meglangyosítjuk, 1 mokkáskanál cukrot kiszedünk a kimért mennyiségből, a tejből 1 dl-t tálba öntünk, és elkeverjük benne a cukrot. Az élesztőt is belemorzsoljuk.

Amíg felfut, a lisztet mély tálba szitáljuk, hozzáadjuk a maradék cukrot és a sót. A tojást kissé felverjük, nagyjából az 1/3-át félretesszük. A vajat egészen apró kockákra vagdossuk.

Amikor az élesztő felfutott, elővesszük a háztartási robotgépet a dagasztóbetéttel. Először a lisztes keveréket kezdjük el keverni, majd folyamatos keverés mellett először a felfutott élesztőt, aztán a maradék tejet adagoljuk hozzá, majd nagyjából 4-5 percnyi dagasztást követően a puha vajkockákat is. Alaposan kidagasztjuk. (Ez legalább 10 percet vesz igénybe, de akkor lesz tökéletes a tészta, ha már elválik az edény falától.) Letakarva 1 órán át meleg helyen kelesztjük.

Ha megkelt, némi lisztet szórunk a gyúródeszkára,majd jó alaposan átgyúrjuk a tésztát, hogy a levegőbuborékok nagy része távozni tudjon. Nagyobb gombóccá formáljuk a tésztát, és konyharuhávalismét letakarva 10-15 percet hagyjuk állni.

Ha ismét megnőtt, a tésztát 3 részre vágjuk. Mindegyikből nagyjából 35-40 cm hosszú rudat sodrunk, és a tésztarudakat lazán copfba fonjuk. (Fontos, hogy ne legyen túlságosan szoros, mert ígyfog szépen megnőni.) A már kész kalácsot újabb 45 percen át pihentetjük letakarva.

A félretett tojáshoz 1 teáskanál hideg vizet adunk, villával kissé felverjük,majd ecsettel szépen megkenjük vele a kalácsot, végül megszórjuk a jégcukorral.

A sütőbe tesszük, amit csak akkor kapcsolunk 175 fokra, amikor a kalács már bent van – így szépen sül. Nagyjából 25-30 perc alatt aranyszínűre sütjük. Rácson hagyjuk hűlni.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Az Amerikai-Magyar Koalíció Mikulás vacsorája a Magyar Nagykövetségen

December 1-én, Magyarország washingtoni nagykövetségén a Amerikai-Magyar Koalíció (Hungarian American Coalition – HAC) megtartotta az évértékelő Mikulás vacsoráját. A rendezvényen megjelent több mint 100 vendég az ernyőszervezet tagjai illetve a magyar kormány képviselete.

Az idei esemény ceremónia mestere a clevelandi származású Dr. Szentkirályi Endre volt, aki szakszerűen, néha humorosan vezette le a vacsora programját.

Dr. Szentkirályi Endre elsőként a házigazdát Dr. Szabó Lászlót, Magyarország amerikai nagykövetét kérte fel beszédre, aki köszöntötte a jelenlevőket kiemelve az est fő vendégét Kurt Volkert, az ukrajnai tárgyalásokért felelős amerikai különmegbízott. A nagykövet köszöntőjében a két ország között erősödő együttműködésére reflektált, majd elégedetten könyvelte el az amerikai diaszpórát összekötő legnagyobb ernyőszervezettel való jó kapcsolatot és együttműködést.

A vacsorán a Koalíció egyik legfontosabb programját, az ösztöndíj programjukat, egy videó összeállításban mutatta be, amely 12 éve magyarországi fiataloknak lehetőséget biztosít, hogy betekintést nyerjenek az amerikai kormány illetve civil szervezetek működésébe, hogy majd az onnan nyert tapasztalatokat Magyarországon kamatoztassák. (Ezt a filmet Borzási Sarolta, a Koalíció ösztöndíjasa készítette és ITT érhető el.)

A következőkben Koalíció elnöke Lauer Rice Andrea, köszöntötte a jelenlevőket, majd beszámolt a Magyarországon tartott Diaszpóra Tanács Értekezleten való részvételéről, illetve a Kárpátaljai útjáról is. A HAC kulturális programja részeként beszámolt a „Lövészek” dokumentumfilm magyarországi bemutatójáról is, melynek társalkotója volt közösen Pigniczky Rékával.

Az est egy másik kiemelkedő pillanata az volt amikor a Koalíció tiszteletbeli elnöke Lauer Edith átadta Tom Robertsonnak, egykori magyarországi nagykövetnek, a HAC elismerő díját munkássága elismeréseként, mely a két ország kapcsolatainak erősítése érdekében tett egykoron, diplomataként.

Majd az est fő eladója Kurt Volker, a McCain Institute for International Leadership elnöke tartotta meg beszédét.

YouTube player

Kurt Volker mint Amerika nagykövete a NATO-ál, soros kapcsolatokat alakított ki Magyarországgal és tudja, hogy a két nemzet nagy dolgokra képes a közös együttműködésben. Beszédében kitért azokra az általa fontosnak tartott problémákra amelyeket véleménye szerint a két országnak közösen kellene megoldaniuk. Most mint az ukrajnai tárgyalásokért felelős amerikai különmegbízott beszélt az Ukrajnában nemrég elfogadott tanügyi törvényről, mely negatívan sújtja az ott élő magyar kisebbséget.

A nagykövetség szakácsai által készített finom vacsora karácsonyi kántálással ért véget, melyet Bánhidi Noémi a Koalíció Program Koordinátora és Dr. Szentkirályi Endre vezetett.

A Bocskai Rádió az eseményt élőben közvetítette, mely három részét ITT (1), ITT (2) és ITT (3) érhetik el.

A Mikulás Vacsorát kérésünkre a Koalíció elnöke röviden összefoglalta angol nyelven, melyet az alábbiakban tekinthetnek meg.

Hungarian American Coalition’s Mikulás Party

Andrea Lauer Rice, president of the Hungarian American Coalition, summarizes the Coalition’s annual Mikulás Party held on December 1, 2017 at the Embassy of Hungary in Washington, D.C.

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Wednesday, December 6, 2017

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Tiszteletbeli Konzulok Konferenciája Washington DC-ben

2017. november 30-án és december 1-én, Magyarország washingtoni nagykövetségén került megrendezésre az Amerikában működő Tiszteletbeli Konzulok Konferenciája. Az eseményről a nemrég beiktatott nagykövetet Dr. Szabó Lászlót kérdeztük.

Laszlo Szabo, nagykövet úr beszámol a Tiszteletbeli Konzulok Konferenciájáról mely megrendezésre került 2017. november 30-án és december 1-én, Magyarország washingtoni nagykövetségén.

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Sunday, December 10, 2017

Az interjúban a nagykövet elmondta, hogy volt szerencséje már tavaly találkozni a tiszteletbeli konzulokkal ezért gördülékenyebb volt a mostani találkozó. Kiemelte, hogy nagyon hálás a TB konzulok munkájáért, amelyet önkéntesen végeznek Magyarországért, saját körzeteikben. A 20 TB konzul számát a közeljövőben szeretnék emelni, hogy jobb kapcsolatok alakulhassanak ki úgy kulturális, gazdasági mint társadalmi szinten.

A konferencia legfontosabb témájának a gazdasági kapcsolatok fejlesztését választották, ahol amerikai befektetőket keresnek Magyarországra illetve kis és közép vállalatok számára export lehetőségeket biztosítanának itt az Egyesült  Államokban.  A TB konzulok jelenléte is biztosíték arra, hogy ezek a kapcsolatok létrejöhessenek a közeljövőben. Jelenleg a Nemzeti Befektetési Ügynökségnél (HIPA – Hungarian Investment Promotion Agency) 15 új amerikai befektető terv van, melynek nagyrészét a TB konzuloknak köszönhetnek.

A TB konzulok beszámoltak az elmúlt évben elvégzett munkájukról: milyen segítséget tudtak nyújtani magyar állampolgároknak, kapcsolati rendszerükről a helyi közösségben, illetve a konzuli munkák előrehaladását segítették különböző állampolgársági folyamatokban.

A Nagykövet Úr beszámolt arról az örömteljes hírről, hogy nemsokára konzuli képviseleteket nyitnak Texas és Florida államokban is.

Az interjú végén a nagykövet úr felhívta az amerikai-magyar közösség figyelmét arra, hogy jövőre választások lesznek Magyarországon, a nemzet megmaradása érdekében kéri, hogy elkötelezett állampolgárokként vegyenek részt a választásokon, illetve támogassák a cserkész mozgalmat és azon kulturális programokat, amely által a gyerekeink megmaradnak magyarnak magyar közösségben.

A Konferencia újdonsága az volt, hogy az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma (United States Department of Homeland Security – DHS) részéről is voltak meghívott előadók, kik az Visa Waiver Programról adtak tájékoztatást. Jelenleg a Visa Waiver program keretében az Egyesült Államokba érkező magyarok túltartózkodási aránya 2,3%. Ha ez a szám meghaladja a 3%-ot Magyarország elvesztheti a vízummenetességi státuszát, mely nagy visszaesést jelenthet minden téren a két ország kapcsolatában.

Csilla Grauzer, Magyarország minnesotai tiszteletbeli konzulja értékeli a Tiszteletbeli Konzulok Konferenciáját.

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Sunday, December 10, 2017

Továbbiakban Grauzer Csilla, Magyarország minnesotai tiszteletbeli konzulja örömét fejezte ki, hogy találkozhatott az új nagykövettel, akiről nagyon jó benyomása lett az első találkozása után. Háláját fejezte ki a Magyar Kormánynak a 2010-óta indított programjaiért, ami által az itt élő magyarok identitását megszilárdította és a magyarságot megőrző munkákat támogatásukkal könnyebbé tették. A nagykövet úr támogatását látja abban is, hogy a közeljövőben nagyobb hangsúlyt fektetnek a gazdasági kapcsolatok fellendítésében.

Fotók: Magyar Nagykövetség, Washington, DC

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Adománygyűjtő karácsonyi koncertet tartottak a Böjte Csaba atya szegény gyerekeinek javára

Orbán László és Barátai – Adománygyűjtő Karácsonyi Koncert

Seres Zsuzsanna és a Washingtoni Református Egyházközösség szervezésében Orbán László és Barátai adománygyűjtő karácsonyi koncertet tartottak a Böjte Csaba atya szegény gyerekeinek javára.

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Wednesday, December 6, 2017

Washington DC-i látogatásom alkalmával lehetőségem nyílt a helyi magyar közösség által szervezett eseményen is részt venni. Seres Zsuzsanna és a Washingtoni Református Egyházközösség szervezésében Orbán László és Barátai adománygyűjtő karácsonyi koncertet tartottak a Böjte Csaba atya szegény gyerekeinek javára.

A hangverseny végén kértem Seres Zsuzsannát, a koncert szólóénekesét, hogy foglalja össze a koncert megszervezésének ötletét, illetve a koncerten fellépő zenészeket is mutassa be.

Seres Zsuzsanna beszámol karácsonyi koncertjükről

Zsuzsanna Seres beszámol az adománygyűjtő karácsonyi koncertjükről, amelyet a Magnificat.ro – Böjte Csaba OFM – Dévai Szent Ferenc Alapítvány honlapja. alapítványnak ajánlottak fel.

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Friday, December 8, 2017

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Mándoki László először koncertezik New Yorkban

Mándoki László, becenevén Leslie Mándoki magyar származású dobos, zenész, zeneszerző a ManDoki Soulmates nevű zenész csapatával 2018, Január 29-én  a Wings of Freedom elnevezésű koncert turnéjuk egyik állomásaként, először az Egyesült Államokban koncertet adnak a new yorki Beacon  Theatre nagytermében.

Mandoki László Budapesten született, majd miután a műszaki képzést félbehagyta, a ’70-es évek elején végezte el a Konzervatóriumot Budapesten. Tanulmányai közben és utána a JAM nevű helyi dzsessz-rock együttes vezetője, mely az ellenzéki diákmozgalom zenekara volt. Az együttes főként a Bem Rakparton levő klubban lépett fel. Zenéjére ekkoriban a Cream és a Jethro Tull gyakorolt mélyebb hatást. Miután többször sikertelenül kért nyugati útlevelet, 1975-ben Csupó Gáborral és zenésztársával, Szűcs Lászlóval (Laszlo Bencker) együtt az akkori Jugoszláviából a mai Szlovéniát Ausztriával összekötő 8 km hosszú Karawanken vasúti alagúton át Nyugatra szökött. Rövid menekülttábori tartózkodást követően kocsmákban és bárokban zenélt, majd Münchenben stúdió-zenészi állást kapott. 1979-ben csatlakozott a Dschinghis Khan nevű popzenekarhoz, ami meghozta számára az elismerést, különösen, miután a zenekar ugyanebben az évben az eurovíziós fesztiválon negyedik helyezést ért el. Bár a kezdeti ismertséget a Dschingis Khan együttes tagjaként szerezte meg , az együttes zenei stílusával nem tudott azonosulni. 1982-ben, még a Dschingis Khan-os idők alatt egy kis zenei stúdiót alapított Laszlo Benckerrel együtt, és itt jelent meg a Back to Myself című szólóalbuma, amiben visszatért a dzsesszes gyökereihez. Ezt követték a Strangers in a Paradise és az Out of Key … with the Time című albumok, amik az eladhatóbb hangzásnak köszönhetően visszavitték a televízió képernyőjére. Erre az alapra építette később az ambiciózus People ill. Soulmates projektjét. A „Man Doki Soulmates” nevű formációban nemzetközi sztárok egy jelentős csoportjával (többek közt Ian Anderson-nal a Jethro Tull-ból, Bobby Kimball-lal a Toto-ból, Jack Bruce-szal a Creamből stb.) kiadta a People és a People in Room No. 8 című albumokat, amik tartalmaztak a szélesebb közönségnek szóló dalokat és részben kísérletezésnek szánt dzsessz-rockot is. 1988-ban megnősült. Ma orvos feleségével és három gyermekével él együtt a bajorországi Starnbergi-tó partján fekvő Tutzingban. A Volkswagen AG és az Audi AG zenei-programigazgatója.Többek között dolgozott Bonnie Tylerrel, Engelberttel, Joshua Kadisonnal, Phil Collinsszal, a No Angelsszel, Jennifer Rushsal, Gil Ofarimmal és Lionel Richie-vel, Jack Bruce-szal, valamint Sido német rap zenésszel is. Mándoki kibérelte a Starnbergi-tó közelében található Park Studio-t, majd producerként együtt dolgozott több nemzetközi hírű művésszel, mint pl. a No Angels, Phil Collins, Engelbert, Joshua Kadison, Lionel Richie és Jennifer Rush. Emellett reklámok zenei rendezőjeként dolgozott többek közt az Audinak, a Daimlernek és a Disney-nek, ill. közreműködött Angela Merkel kampánydalának a készítésében is. A produceri munka mellett tovább zenél dobosként és zenét is szerez (pld. 1988-ban a Szöuli olimpia megnyitó ünnepségére, vagy a Walt Disney rajzfilmjeihez. 2012-ben  megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, 2013 –ban pedig a Fonogram Életműdíjjat.

A művész úr elmondása szerint a ManDoki Soulmates jövő évi programja az  L´Olympia – Paris / March 1., Hammersmith Apollo – London / March 3., Konzerthaus – Berlin / March 6., Palais des Festivals – Cannes, MIDEM / June 8.,  Budapest Park/Sziget – Budapest / August 8.

December 7-én telefonon értük el New Yorkban a Mandoki művész urat akivel a januári koncertjükről, annak előkészületeiről kérdeztük. Az alábbi linken hallgassák meg a beszélgetést.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


545. honismereti rejtvényjáték – 2017.12.10.

A BOCSKAI RÁDIÓ
545. honismereti rejtvényjátéka – 2017. december 10.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Katolikus egyház 2017. december 10-i adása

Igét hirdet Mezei András atya, a clevelandi Szent Imre Katolikus Templomból.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Hetednapi Adventista Gyülekezet 2017. december 10-i adása

Igét hirdet Dr. Marton Máriusz lelkipásztor.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Szijjártó: a magyar kormány elutasítja a kvótákat, és harcolni fog a magyar érdekekért

Brüsszel, 2017. december 7. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a jogállamiság magyarországi helyzetérõl tartott meghallgatáson az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) ülésén Brüsszelben 2017. december 7-én. MTI Fotó: KKM
Magyarország súlyos vitában áll az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságával (LIBE) az illegális bevándorlás ügyében, amely meghatározó sorskérdés a kontinens jövője szempontjából – jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter a testület brüsszeli ülésén.
Brüsszel, 2017. december 7.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a jogállamiság magyarországi helyzetérõl tartott meghallgatáson az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) ülésén Brüsszelben 2017. december 7-én.
MTI Fotó: KKM

A kormány elutasítja az illegális bevándorlást és a kötelező betelepítési kvótákat, és továbbra is harcolni fog a magyar emberek érdekeiért és biztonságáért – hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter a jogállamiság magyarországi helyzetéről rendezett meghallgatáson. Aláhúzta, nem lehet véletlenszerű az összefüggés Soros György beszéde és a dublini szabályozás reformjáról az EP által elfogadott tárgyalási mandátum között.

Hozzátette: a magyar kormány nem tér ki a vita elől, de az álláspontok a legtöbb kérdésben rendkívül távol esnek egymástól, “teljesen mást gondolunk nemzetről, hagyományok tiszteletéről, határvédelemről és biztonságról”.

“Amikor Magyarországot támadják, akkor olyan országot támadnak, amelyik a saját erejéből vált Európában a probléma részéből a megoldás részévé” – fogalmazott.

Magyarország egy erős Európai Unióban érdekelt, és ehhez arra van szükség, hogy a jövőről szóló vitákat a józan ész mentén folytassák le – mondta a tárcavezető, az EU egyik legnagyobb problémájának nevezve, hogy “a képmutatás és a politikai korrektség kezdi eluralni a vitákat”.

Szijjártó leszögezte, senki nem állítja, hogy minden migráns terrorista lenne, ugyanakkor azon véleményének adott hangot, hogy az illegális bevándorlás súlyos veszély, amit bizonyítanak az elmúlt évek eseményei. Mint mondta, az EU “minden idők legsúlyosabb terrorfenyegetettségével néz szembe”, ezért mihamarabb helyre kell állítani a kontinens biztonságát, és ebből a munkából Magyarország kiveszi a részét.

Az ülésen Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke kijelentette: az uniós alapértékek veszélyben vannak Magyarországon, a kormány szisztematikusan meggyengítette a fékek és ellensúlyok rendszerét. Leszögezte: a szabad média és az erős civil társadalom nagyon fontos egy demokráciában, ezek nélkül nem biztosítható a kormányzat számon kérhetősége.

Pardavi beszélt a civil törvényről, amelyet az Oroszországban elfogadott, sokat bírált jogszabályhoz hasonlított, illetve figyelmeztetett, hogy a magyar kormány az intoleranciát próbálja tüzelni, méghozzá adófizetői pénzből.

Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője hangsúlyozta, az országban létezik még szabad sajtó, azonban nincs sajtószabadság. Rámutatott, utóbbi fogalom “sokkal többet jelent, mint néhány bátor újságíró és szerkesztőség harcát”.

Úgy vélekedett, “a kormány a médiarendszert kizárólag a politikai kommunikáció eszközének tekinti, minden bírálatot támadásként értékel, amelyre megbélyegzéssel válaszol”.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója “optikai csalódásnak” nevezte, hogy Magyarország nem hajtja végre az uniós jogszabályokat, az ország ugyanis folyamatosan a középmezőnyben van a kötelezettségszegési eljárások számát tekintve. Hozzátette, a mostanihoz hasonló szuverenitásviták korábban azért nem törtek felszínre, mert a jólét, a gazdasági konjunktúra elnyomta ezeket.

A magyarországi különjelentés elkészítésével megbízott Judith Sargentini zöldpárti képviselő részben ezen meghallgatás alapján állítja majd össze a dokumentum tervezetét, amelyet várhatóan márciusban fog ismertetni a LIBE tagjaival, akik még júniusban szavazhatnak róla. Szakértők szerint a jelentés szeptemberben kerül majd az EP plenáris ülése elé, és a testület adott esetben ennek alapján kezdeményezheti az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását Magyarországgal szemben.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Orbán Viktor: tanulni kell a Nyugat hibájából

Magyarországnak tanulnia kell a Nyugat hibájából, mert bizonyos kultúrák összekeveredése nem magasabb rendű életet fog hozni, hanem visszavet egy sokkal rosszabb minőségű társadalom irányába, ezért ezt meg kell akadályozni, és most még van rá mód – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtökön az Echo Tv-ben sugárzott interjúban.

Kijelentette: nem lenne helyes minden, a migrációt támogató vélemény mögé csak önös gazdasági érdekből rossz dolgokat akaró, azok helytelenségéről meggyőződött, de pénzért azokra mégis hajlandó embereket látni. Mert – folytatta – bár vannak ilyenek, van rengeteg ember, aki nem gonosz, nem rossz szándékú, csak “hittel hiszi”, hogy az emberiség fejlődésének az az iránya, amikor összekeverednek a különböző kultúrákból érkezők, és kevert népességű világ jön létre.

Úgy fogalmazott: érti, miért lelkesednek ilyesmiért, de szerinte ez “a józan ész szabályaival ellentétes”. Ez ideológia és utópia – tette hozzá -, mert ha összekeveredünk nagyon távoli kultúrából érkező emberekkel, akik alapvető kérdésekben mást gondolnak, abból nem szép élet lesz, hanem párhuzamos társadalmak jönnek létre, importálni fogjuk a gyűlöletet, az antiszemitizmust, a férfi-nő egyenjogúságról vallott nézeteknek és a vallásszabadságnak vége lesz.

Az ügyek Soros Györgyhöz vezetnek

Mint mondta, a CEU, az álcivilek ügye és a kvóta kérdése is Soros Györgyhöz vezet, akinek az összes problémája elvezet a bevándorlás kérdéséhez. Hozzátette: a CEU Soros György egyeteme, a civil szervezeteket ő pénzeli, biztosítja számukra a működési feltételeket, utasításokat is ő ad, és az egész bevándorlás is az ő tervének a része.

Orbán Viktor az adásban felmutatta egy dokumentumot, amelyről azt mondta: az egy hatpontos terv, magát a kifejezést is használja Soros György, és az szerepel benne, hogy kevert népességű Európát kell létrehozni; a kormánynak egy nagyon is valóságos, tényleges fenyegetést jelentő tervvel szemben kell fellépnie.

Rámutatott: Magyarország azt mondja, “mi tiszteletben tartjuk, ha ilyen jövőt, kevert népességű országot akartok magatoknak, ez a ti dolgotok, egy dolgot kérünk, tartsátok tiszteletben, hogy mi egy másik jövőt akarunk a magunk és gyermekeink számára”.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Reklám

Kövess Minket

12,427FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,260SubscribersSubscribe