A spanyolországi áradások után eltűntnek nyilvánított 16 román állampolgár közül heten biztonságban vannak – közölte szombaton este a külügy. Ugyanakkor további tízezer rendfenntartót vezényelnek Valencia tartományba, hogy részt vegyenek az áradások utáni segítőmunkában.

A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint a Castellon de la Plana-i román konzulátus és a madridi nagykövetség munkatársai

ellenőrzik kilenc másik román állampolgár lehetséges eltűnésével kapcsolatos információkat.

A külképviseletek illetékesei kapcsolatban állnak azokkal is, akik román állampolgárok esetleges eltűnését jelentették, illetve akik nehéz helyzetbe kerültek az áradások nyomán – írta az Agerpres hírügynökség.

ReklámTas J Nadas, Esq

Szombat estig a spanyol hatóságok nem erősítették meg azokat az információkat, amelyek szerint további román állampolgárokat azonosítottak az áradások halálos áldozatai között.

A román állampolgárok a +34 964.203.331; +34 964.216.008; +34 964.217.836; +34 964.203.234; +34 964.216.172; +34.964.212.446 telefonszámokon kérhetnek konzuli segítséget a Castellón de la Plana-i román konzulátustól.

Vészhelyzetben a +34 677 842 467-es telefonszámot kell hívni.

Mindeközben további tízezer rendfenntartót vezényelnek Valencia tartományba, hogy részt vegyenek az özönvízszerű esőzések következtében kialakult, eddig 214 emberéletet követelő áradások utáni segítőmunkában – jelentette be a spanyol miniszterelnök a kormány krízisbizottságának szombati ülését követően Madridban.

„Az állami fegyveres erők egységeinek legnagyobb bevetéséről beszélünk, amely valaha megtörtént hazánkban béke idején”

– fogalmazott Pedro Sánchez.

Mint mondta, az elmúlt napokban 2500 katona érkezett a kedden bekövetkezett természeti katasztrófa helyszínére, akiket újabb ötezer követ a hétvégén. Szintén ötezer emberét irányítja át a rendőrség és a csendőrség, megduplázva ezzel a már ott lévő egységeik létszámát.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy mozgósítják az összes szükséges erőforrást azért, hogy a segítség mindenhova eljuthasson. Még mindig vannak olyan területek, amelyeket nem értek el – tette hozzá. A kabinet ötpontos cselekvési tervét ismertetve elmondta: az első az életmentés, ez követi az eltűntek felkutatása és a holttestek azonosítása, a sérült közszolgáltatások helyreállítása, a biztonság garantálás az utcákon, valamint a károk helyreállításhoz szükséges erőforrások biztosítása – közölte az MTI.

Utóbbival kapcsolatban bejelentette: a valenciai tartomány felhatalmazást kap a pénzügyminisztériumtól, hogy jóváhagyjon minden sürgős és szükséges kiadást. Kitért arra is, hogy a kárenyhítés érdekében támogatást kérvényeztek az Európai Unió szolidaritási alapjából.

Ismertetése szerint az áramszolgáltatás 94 százalékát és a sérült távközlési vonalak felét már helyreállították.

Újra működik a gyorsvasúti összeköttetés Barcelonával, a helyiérdekű vasúti vonalak közül kettő, és a tehervasúti forgalom Aragón és Katalónia tartományokkal. „Minden erőfeszítést meg kell tennünk, el kell felejtenünk a nézeteltéréseinket, félre kell tennünk az ideológiákat, és egységes országként kell fellépnünk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy lesz még idő a felelősség tisztázásra.

A spanyol sajtó az elmúlt napokban azt taglalta, hogy vajon miért nem kaptak időben figyelmeztetést az érintett térségben élők az időjárási vészhelyzetről. A spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) kedd reggel a legmagasabb, vörös riasztási fokozatot adta ki a térségre, amelynek időtartamát a nap folyamán többször is meghosszabbította. A lakossági mobiltelefonokra viszont csak este érkezett központi figyelmeztetés.

Eva Sanz, Benetússer polgármestere a spanyol közszolgálati televíziónak (TVE) beszélt arról, hogy az áradásról szóló riasztást akkor kapták meg, amikor már „nyakig ért a víz”.

A spanyol belügyminisztérium közleménye szerint a lakosság értesítése a tartomány hatáskörébe tartozik. A régió elnöke viszont azt hangsúlyozta, hogy meghatározott protokoll vonatkozik ezekre a szituációkra, amelyeket pontosan betartottak.

A keleti tartomány katasztrófa sújtotta területeire az elmúlt napokban tömegek indultak segíteni. A régió vezetése koordinációs központot állított fel az önkéntesek fogadására, ahol a köztévé információja szerint tízezer ember gyűlt össze. Az önkénteseket védőfelszereléssel, takarítóeszközökkel és élelemmel ellátva, ötvenfős csoportokban, buszokkal szállították a kijelölt helyszínekre.

Többségük a valenciai tartomány más részeiről érkezett, de sokan utaztak át a szomszédos tartományokból is.

Valencia vezetése közlekedési korlátozásokat vezetett be a járható utakra is, és arra kért mindenkit, aki segítene, hogy ne induljon útnak saját autóval, mert akadályozhatja a mentőegységek munkáját.

(Krónika)

Borítókép: Illusztráció. Emberek sétálnak át egy elárasztott területen a V-30-as autópálya mellett, amelyet jelentős esőzések öntöttek el a kelet-spanyolországi Valencia városában 2024. október 30-án. Az Állami Meteorológiai Ügynökség (AEMET) vörös riasztást adott ki Valencia tartomány több régiójában a DANA súlyos vihar okozta esőzések miatt. A vihar a város több területét is érintette, és legalább 13 ember életét vesztette az árvíz miatt. EPA/BIEL ALINO

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.