Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken Újvidéken, egy választási nagygyűlésen támogatta Aleksandar Vučić volt szerb elnököt. A Vučić Szerb Haladó Pártja (SNS) vezette Egyesült Szerbia koalíció rendezvényén szerb nyelvű beszédet mondott – jelentette a TASR hírügynökség a Danas.rs portál beszámolója alapján.
Vučić és Fico együtt érkezett a nagygyűlésre, amelyet Újvidék központjában tartottak. Az eseményen jelen volt Milorad Dodik, a boszniai szerbek politikai vezetője is.
A volt szerb elnök, aki az október 25-i előrehozott választáson a miniszterelnöki tisztségért indul,
méltatta Fico beszédét, és megköszönte neki, hogy „inkább akart Újvidéken lenni, mint Brüsszelben”.
A szlovák kormányfő ugyanis még az Európai Tanács brüsszeli ülésének befejezése előtt Szerbiába utazott.
Fico több ezer, az újvidéki Szabadság téren összegyűlt emberhez szólt folyékony szerb nyelven. Elutasította a külföldi szereplők beavatkozását a szerbiai választásokba, kiemelte az ország gazdasági eredményeit, és ismét kijelentette, hogy
Szlovákia soha nem ismeri el Koszovó függetlenségét,
Szerbia szuverenitását pedig teljes mértékben tiszteletben tartja – írta a Danas.
A szlovák miniszterelnök beszéde elején hangsúlyozta, hogy nem azért érkezett, hogy megmondja a szerbeknek, miként szavazzanak.
„Nem azért jöttem, hogy kioktassam önöket arról, hogyan szavazzanak, ahogyan azt más külföldiek teszik, mintha jobban tudnák önöknél, mi a jó önöknek” – jelentette ki Fico. Hozzátette, hogy a közelgő választás olyan pillanat, amikor az állampolgárok maguk dönthetnek országuk szuverén irányvonaláról.
Vučićot „gerinces vezetőnek” nevezte, aki képes határozott „nemet” mondani a nemzetközi nyomásra.
Fico beszédében Szerbia elmúlt években végbement jelentős átalakulására is felhívta a figyelmet. Szavai szerint a szerb gazdaság jelenleg dinamikusan fejlődik, és számos más európai ország gazdaságánál erősebb. Arra biztatta az állampolgárokat, hogy „nézzenek körül az újonnan épült utakon, kórházakon és gyárakon, amelyek egy sikeres állami jövőkép egyértelmű bizonyítékai”.
A szlovák kormányfő méltatta a Vajdaságban élő szlovák kisebbség kiváló kapcsolatait és egyenjogúságát.
Köszönetet mondott a szerb közvéleménynek és Vučićnak a közösség iránt tanúsított folyamatos figyelemért, majd hozzátette: a szerb hatóságok segítőkészségének köszönhetően hamarosan megnyílik az új Szlovák Ház.
Beszéde végén a szlovák miniszterelnök megerősítette, hogy Szlovákia diplomáciai irányvonala változatlan marad. Egyúttal arra szólította fel a polgárokat, hogy a nemzetközi helyzet viharos időszakában őrizzék meg a békét, a stabilitást és a fejlődés folytonosságát.
„Szlovákia továbbra is szilárdan tiszteletben tartja Szerbia szuverenitását. Ami Koszovót illeti, soha nem fogunk csalódást okozni önöknek. Bennem mindig hűséges és őszinte barátra találnak. Ezért innen azt üzenem önöknek: őrizzék a békét és a stabilitást, tartsák fenn a fejlődést. A mai kor túlságosan bonyolult és nehéz ahhoz, hogy a bizonytalanságra tegyenek” – idézte Ficót a Danas.rs portál.
(Felvidék / teraz.sk)
Borítókép: Illusztráció. Robert Fico szlovák miniszterelnök. Fotó: SITA

























