Rossz hír a háborúpártiaknak, és jó hír mindazoknak, akik békére vágynak, hogy az amerikaiak egyáltalán nem adták fel a békecsúcs megrendezésére vonatkozó terveiket – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután amerikai kollégájával tárgyalt.
Szijjártó Péter a Marco Rubióval folytatott tárgyalása után arról számolt be, hogy egy kiváló hangulatú találkozón vannak túl, amely hosszabbra sikeredett az előre tervezettnél, de ennek jó oka volt, hiszen egyrészt a béketörekvésekkel kapcsolatos kérdéseket, másrészt Orbán Viktor miniszterelnök közelgő washingtoni látogatásával kapcsolatos témákat is át kellett beszélni.
Rossz hír a háborúpártiaknak, és jó hír mindazoknak, akik békére vágynak, hogy az amerikaiak egyáltalán nem adták fel a békecsúcs megrendezésére vonatkozó terveiket. Az amerikaiak egyáltalán nem mondtak le arról, hogy egy békecsúcsra kerüljön sor. Az egyetlen kérdés ezzel kapcsolatban az időzítés, hogy mikor kerüljön sor a csúcstalálkozóra
– emelte ki a külügyminiszter.
– Abszolút barátként és szövetségesként kezelnek minket, és ez igaz kormányzati intézményi szinten, és igaz személyi vonatkozásban is – emelte ki a tárcavezető.
Azt most is elmondta a kollégám, hogy az Egyesült Államok elnöke, Magyarország miniszterelnökét abszolút a barátjának, a szövetségesének tartja, és nagyon várják egyébként a miniszterelnök látogatását majd november elején itt Washingtonban
– tette hozzá Szijjártó Péter.
A tárcavezető arra is kitért, hogy Orbán Viktor és Donald Trump tárgyalásán a béketeremtés kérdése szintén napirenden szerepel majd. – Hiszen ahogy ma is az amerikai kollégám számított a véleményemre, a meglátásaimra, úgy az amerikai elnök is számít miniszterelnök úr meglátásaira, miniszterelnök úr véleményére – tette hozzá.
A miniszterelnöki látogatáskor egy nagy, a gazdaság és az energia terén a magyar–amerikai együttműködést új dimenzióba léptető megállapodást fogunk kötni. Ennek a részleteit a mai napon sikerült is tisztázni. Abszolút egybehangzik a szándék magyar és amerikai részről is, hogy ez a nagy átfogó gazdasági, energetikai együttműködési program létrejöjjön közöttünk
– emelte ki Szijjártó Péter.
A tárcavezető kifejtette, hogy Magyarország abban érdekelt, hogy növekvő mértékben használjon nukleáris energiát a jövőben, hiszen a megnövekedő villamosáram-igényt az országban olcsón, környezetet kímélő módon, megbízhatóan, stabilan a nukleáris energiával lehet kielégíteni. A nukleáris kapacitások bővítésében pedig számítunk az amerikaiakra.
Arra is emlékeztetett, a jó gazdasági együttműködést mutatja az is, hogy Donald Trump elnök hivatalba lépése óta kilenc amerikai beruházást jelentettek be, és még idén mintegy százmilliárd forintnyi amerikai beruházás bejelentése várható.
Borítókép: Szijjártó Péter. Fotó: Facebook
























