Magyarország és a Vatikán álláspontja egybevág a háború és a béke kérdésében, mindkét fél a mielőbbi ukrajnai béketeremtést támogatja – húzta alá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a Vatikánvárosban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Paul Richard Gallagher szentszéki külügyminiszterrel folytatott egyeztetését követően arról számolt be, hogy elsősorban az ukrajnai háborúról volt szó, és ezúttal is megerősítést nyert, hogy Magyarország és a Vatikán meglátása egybeesik a kérdésben: mind a két fél a mielőbbi béketeremtésre helyezi a hangsúlyt.

Egyetértettünk abban, hogy a békéhez ma igen komoly bátorságra van szükség, (…) mert jól láthatóan a békét akarókat, a békéért dolgozókat és a békepárti politikusokat elképesztő nyomás éri

– jelentette ki, hozzátéve, hogy ennek a nyomásnak van egy fizikai, egy politikai és egy jogi eszköztára is.

ReklámTas J Nadas, Esq

A jogi eszköztárat láthatóan Donald Trumppal szemben vetik be az Atlanti-óceán túloldalán. A fizikai eszköztárat – sajnos láthattuk az északi szomszédunkban – a Robert Fico miniszterelnök elleni merénylet során vetették be. A politikai eszköztárat pedig velünk szemben próbálják alkalmazni, amikor például arról beszélnek, hogy az Európai Unióban vegyék el a szavazati jogunkat, hogy ne tudjuk tovább akadályozni a háború továbbterjedését, eszkalálódását

– sorolta.

A helyzet az, hogy ma a békéhez nagyobb bátorság kell, mint a háborúhoz

– szögezte le. Rámutatott, hogy az ukrajnai háborúnak nem lesz győztese, a konfliktusnak csak vesztesei vannak; a kérdés pusztán az, milyen széles lesz ezek köre, ugyanis minden egyes nappal fokozódik az eszkaláció kockázata.

Minden egyes nap születnek olyan nyilatkozatok, olyan intézkedések, amelyek a világháborús veszélyt még inkább élessé teszik

– figyelmeztetett. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban bírálta azt a döntést, amelynek értelmében az ukrán haderő ezentúl oroszországi célpontokat is támadhat amerikai és német fegyverekkel, illetve azt a nyilatkozatot, amely francia kiképzők Ukrajnába vezényléséről szól. Hangsúlyozta, hogy a hasonló lépések mind egyre élesebbé teszik a világháborús veszélyt, márpedig az jól látszik szavai szerint, hogy ha a háború továbbterjed, akkor az nem több ezer kilométerrel távolabb kezdődik, hanem a közvetlen szomszédságban.

Tehát egyetértettünk a vatikáni külügyminiszterrel, hogy a diplomácia erőforrásait kell mozgósítani. Egyetértettünk abban, hogy a békéhez szükséges párbeszédet meg kell teremteni, a békéhez szükséges párbeszédet fenn kell tartani, és egyetértettünk abban is, hogy azt nem diplomáciának hívják, ha csakis azzal beszélünk, akivel mindenben egyetértünk

– közölte. Érintette a svájci Ukrajna-békekonferenciát is, amelyen Magyarország és a Vatikán is részt vesz, viszont arra is kitért, hogy “van egy közös hiányérzetünk, amely abból fakad, hogy a háborúnak nem mindegyik résztvevője lesz ott”.

Mi nagyra becsüljük a svájciak béketörekvéseit, és el is megyünk, hiszen ahol a békéről van szó, nekünk ott a helyünk, de egy igazán sikeres békekonferenciának előfeltétele az, hogy minden háborúzó fél ott legyen, és ez most sajnos nem lesz adott

– vélekedett. Minden eddiginél fontosabbnak nevezte a Magyarország és Vatikán közötti kapcsolatok minél szorosabbá tételét, mivel – mint mondta – a lehető legszorosabb szövetségre van szükség azokkal, akik készek a béke érdekében fellépni. A miniszter ezt követően közölte, hogy a magyar kormány mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az emberek javára fordítsa és fejlessze a történelmi egyházak és az állam kapcsolatát.

És az a tény, hogy 14 év alatt, tehát mióta kormányzunk, 74 ezerről 184 ezerre nőtt azon diákok száma Magyarországon, akik egyházi iskolákban tanulnak, az elég pozitív véleményt jelent a magyar családok, a magyar szülők részéről a kormány egyház- és oktatáspolitikájával kapcsolatban

– jegyezte meg.

(Pesti Srácok / MTI)

Borítókép: Szijjártó Péter a Vatikánban. Fotó: Facebook / SzP

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.