Pár héttel ezelőtt házi kóruspróbán találkoztam Fehér Anikóval , aki a 8. alkalommal utazott ide, az Erie-tó partjára. Komoly kötődése van már Clevelandhez. Pigniczky Eszter meghívására érkezett először a városba. Eszter ötletét valósította meg, és a Clevelandi Cserkész Regős Csoport 40. évfordulójának megünneplésére megalapította a Kodály Kórust és Kodály műveiből nagy sikerrel mutatták be a ’’40 év Kodály nyomdokában’’ című műsort. A kórus megszervezését az esemény előtt már 3 évvel korábban 2010-ben megkezdték, s Anikó amikor lehetősége volt évente 2-szer jött a városba, hogy összeszervezze a kórust, s hogy felkészüljenek az évfordulóra.

Anikó nagy lelkesedéssel mesélt a virtuális próbákról is. Új kihívás volt ez neki is, mint népzenepedagógusnak és mint kórusvezetőnek, hiszen 7000 km távolság választotta el a kórusvezetőt a kórusától, s valószínűleg guinniss-rekordot döntöttek meg ezzel a távolsággal. Úgy vallja, hogy ez a siker a közös igyekezetnek köszönhető, illetve magának a Kodály-módszernek, amely az ének-zene tanítás alappillére. Fontos volt hogy mindenki élvezze a próbákat. Általában egy órát gyakoroltak közösen, amely csak úgy valósulhatott meg, hogy ő alaposan kitalálta a próbák menetét előre. Külön rögzítették a szólamokat , így minden szólam tudott gyakorolni önállóan. Anikó nem egyszer éjszaka egy órakkor kelt fel Budapesten, hogy a clevelandiekkel tudjon együtt gyakorolni. Óriási élménnyel gazagodott a próbák és a közös munka során. A kórus csodálatos népviseletbe öltözve adta elő műsorát , akik látták és hallották őket valószínűleg nem felejtik el az élményt.

A zenepedagógus arra a kérdésemre, hogy mit tanult a közös munkából azt felelte: ”Bebizonyosodott, hogy nincs lehetetlen, a Kodály-módszer csodákra képes, s erre nagyon büszke vagyok” . Amikor először találkozott a kórustagokkal, többen bizonytalanok voltak énektudásukban. Volt aki azt mondta, hogy csak korlátozott a hangterjedelme, s nem tud magasabbat énekelni, s mivel a Kodály-művek nagy hangterjedelemre vannak írva, idővel mindenki egyre jobban énekelte ki a maximumot.

ReklámTas J Nadas, Esq

Anikó a Zeneakadémián tanít népzenét, népzenei repertoárt és népzene elméletet. Mivel szereti a kihívásokat ezért tanít az egyetemen klasszikus zenészeknek is népzenét kiegészítő tantárgyként. A legnagyobb öröm számára, amikor a népzene iránt kevésbé fogékony komolyzenészeket bevezeti a népzene világába, s akiket a kezdeti érdektelenségből népzene rajongókká varázsol.

Fehér Anikó elmesélte, hogy amikor legelőször érkezett Amerikába, akkor nem volt sok fogalma az amerikai életről és gondolkodásról. Clevelandot már az első percben megszerette, s különösen tetszenek neki a Cleveland környéki kis kertvárosok. Kedveli az amerikai pozitív szemléletet, s különösen az ő ízlésének felel meg az amerikai lakáskultúra, aminek nagy rajongója. Az októberi látogatás alkalmával magán célra érkezett a városba, barátokhoz, de itt sem tudott kibújni a zenepeagógus szerepkörből, hiszen baráti összejövetelen is előkerültek a kották, s Anikó egy pillanat alatt a zongora mellé került s kialakult egy spontán házi próba.

Clevelandot elhagyva Bostonba, New Jersey-be és New Brunswick-ba látogatott férjével. A városba biztosan visszajön  még, hiszen rengeteg barátot szerzett az évek alatt, de ha hívják új projektet is szívesen elvállal a clevelandi magyar közösséggel. Várjuk vissza szeretettel!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.