Március 23. án, szombaton, hárman, Zsolt, István és én , elutaztunk Rockwood , Pennsylvaniában, Pittsburghtől mintegy 60 mérföldnyire, ahol a William Penn Association, Scenic View nevű üdülőhelye található. Részt vettünk a Magyar Baráti Közösség , tavaszi itt-ott találkozóján. Mi csak szombaton voltunk ott , de igazából a rendezvénysorozat az 3 napig , vagyis március 22-24 között tartatott.
Egy pár perc késéssel érkeztünk.Éppen Csomán Endre üdvözölte a jelenlevőket majd Kovalszki Péter , aki a gondnoka az MBK nak , mondott egy gondnoki üdvözletet. Amint a programot kézbe kaptuk és átolvastuk, rögtön láttuk hogy érdekes témákat fognak érinteni az előadók és ugyancsak fontos témák kerülnek megvitatásra a kerekasztal megbeszéléseken.
Az érdeklődésünk, mindenek mellett egy nagyon fontos eseményre koncentrálódott az előadások során, arról vártuk az előzetest, ami a nyár folyamán egy nagyon fontos és meghatározó szerepet fog betölteni a magyarság életében. Mint már említettük előző adásainkban, ebben az évben Június 26. – 30. között valamint Július 3. -tól 7.-vel bezárólag , tehát két hétig Washingtonba a National Mallban , a Smithsonian Folklife Festival keretében , Hungarian Heritage, Roots to Revival címmel, eseménysorozatra kerül sor , ami az idén Magyarországot kívánja bemutatni az érdeklődőknek , a kultúra, hagyomány, gasztronómia, nyelv és egyebek segítségével Ezt az előadást Fülemüle Ágnes tartotta , aki ennek a programnak az igazgatója, ahová, mint mondotta ,önkénteseket keresnek majd fölvázolt néhány fontos tudnivalót az eseménnyel kapcsolatban. Tartjuk vele a kapcsolatot és a weboldalunkon is találhatnak bővebb információkat ahogy közeledünk az esemény kezdési időpontjához.
Csibi Lóránd














![Adományok 2026-ra [ RADIOTHON ONLINE FORM ]](https://www.bocskairadio.org/wp-content/uploads/2026/02/adas-2026-25-5-218x150.jpg)








