A kormány az Európai Unió Bíróságához fordult szerdán, mert vitatja a Sargentini-jelentés európai parlamenti (EP) elfogadásának szabályszerűségét – jelentette be Trócsányi László igazságügy-miniszter Budapesten, sajtótájékoztatón.

A magyar álláspont szerint az EU alapszerződés hetes cikk szerinti eljárás Európai Tanács előtti megindítására irányuló EP-szavazáson nem volt meg a szükséges kétharmados többség, a tartózkodások ugyanis leadott szavazatként értékelendők – fejtette ki a miniszter.

Az EP a saját szabályait sem tartotta be – fűzte hozzá.

Trócsányi László megjegyezte: a magyar jogállamisággal foglalkozó jelentés érzelmileg túlfűtött, a tényeket figyelmen kívül hagyta, ezért annak tartalmát is vitatják. A jelentés oka az is lehet, hogy a kormánynak határozott álláspontja van a migrációról, amin nem kíván változtatni – jelezte.

Rossznak tartják az egész eljárást

A szerdai kormányülés döntése szerint azonban azért fordultak a luxemburgi székhelyű uniós bírósághoz, mert a jelentés elfogadása is szabálytalan volt.

ReklámTas J Nadas, Esq

A miniszter szerint egyértelmű rendelkezés, hogy a tartózkodó szavazatokat is figyelembe kell venni, a tartózkodás is egy szavazat, méghozzá nem szavazatnak minősül, és ez alapján nem volt meg a szükséges kétharmados többség az EP-szavazáson. Ez egy nagyon fontos, precedens értékű ügy, hiszen az EU egy jogközösség, és ha a tagállamoktól elvárható a szabályok betartása, akkor ugyanúgy az EU intézményeitől, köztük az EP-től is.

Megdöbbentő, hogy az EP két nappal a szavazás előtt még nem tudta, milyen szabályok szerint fog szavazni, s jogi szakvéleményt kellett kérnie. Egész eljárása sérti a jogbiztonságot és a jóhiszemű együttműködés elvét – mutatott rá a miniszter. Mindezek miatt a magyar kormány szerdán benyújtotta keresetét a Sargentini-jelentés elfogadása ügyében az Európai Bírósághoz.

Okafogyottá válhat a hetes cikk szerinti eljárás

Újságírói kérdésre válaszolta Trócsányi László elmondta: amennyiben a luxemburgi székhelyű bíróság helyt ad a magyar keresetnek, akkor nincs Sargentini-jelentés, és okafogyottá válik a hetes cikk szerinti eljárás.

Ugyancsak kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, hogy a tankönyvpiac monopolizálásával kapcsolatos bírósági döntés ellen fellebbeznek, mert a magyar álláspont szerint ez esetben egy állami piacról van szó, melyet az állam átalakított. A változtatás egyébként jelentősen csökkentette a családok kiadásait.

  • A Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő által összeállított jelentés kritikát fogalmazott meg a jogállamiság magyarországi helyzetével, így többek között az alkotmányos és választási rendszer működésével, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, a véleménynyilvánítás és a tudományos élet szabadságával kapcsolatban.
  • A jelentést júniusban az EP illetékes bizottsága, szeptemberben pedig a plenáris ülése nagy többséggel elfogadta. A plenáris ülésen 448 igen szavazat, 197 nem és 48 tartózkodás volt.
Nyitókép: MTI Fotó: Máthé Zoltán
Forrás: infostart.hu

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.