Donald Trump amerikai elnök „jelentős katonai megtorlást” helyezett kilátásba Iránnal és jemeni szövetségeseivel szemben, miután a húszik két szaúdi olajszállító tankert támadtak meg a Vörös-tengeren.A konfliktus ezzel újabb kulcsfontosságú hajózási útvonalra terjedt át, az olajpiacok pedig azonnal reagáltak: a Brent ára több mint 6 százalékkal emelkedett, és május óta először átlépte a hordónkénti 100 dolláros szintet.
A közel-keleti háború immár ötödik hónapjába lépett, miközben a korábbi átmeneti tűzszünet gyakorlatilag összeomlott a legutóbbi harci cselekmények nyomán. Az olajpiac már most a kockázati prémium jelentős növekedésével reagált: a Brent ára a háború kezdete óta az egyik legnagyobb napi ugrást produkálta, és közép-európai idő szerint este 19 órára újra 100 dollár feletti árra ugrott, cikkünk készítésének pillanatában a 100,8 dollár hordónkénti ár alapján az emelkedés napon belüli mértéke kevéssel több mint 7 százalék.
Eszkalálódik az iráni háború, a Brent ára csak az egyik következmény
A Reuters az eszkalációt növelő harci cselekmények kapcsán összefoglalja, hogy
- az amerikai hadsereg csütörtökre virradó éjjel újabb légicsapásokat hajtott végre Irán ellen,
- válaszul Teherán pedig az Egyesült Államok arab szövetségeseit támadta, ahol amerikai katonai bázisok működnek.
Az iráni állami média szerint csütörtök este rakéta csapódott be a Hormuzi-szorosban található Kesm-szigeten, ami tovább növelte az aggodalmakat egy újabb támadási hullám miatt. A konfliktus már több ezer ember halálát okozta, és egyre nagyobb félelmeket kelt a világgazdasági következmények miatt.
Eközben Trump a kiélezett helyzetben azt közölte, megvalósulhat a békés célú atomenergia-felhasználást célzó nukleáris megállapodás Szaúd-Arábiával, feltéve, hogy Rijád csatlakozik az Ábrahám-egyezményekhez. Ez a kitétel azért fontos, mert a megállapodás tegnapi diplomáciai bejelentésekor nem hangzott el feltétele a megállapodásnak – részleteket ebben a cikkünkben talál.
Trump szerint Irán „még nem szenvedett eleget”
Az Irán által támogatott jemeni húszik közölték, hogy a héten haditengerészeti blokádot vezetnek be Szaúd-Arábia ellen. A fegyveres csoport szerint céljuk az ország tengeri szállításának akadályozása.
A lépés különösen érzékenyen érinti az olajpiacot, mivel Rijád naponta több millió hordónyi nyersolajat irányít át vezetéken keresztül a Vörös-tenger felé, hogy megkerülje az Irán által fenyegetett Hormuzi-szorost.
Trump a Truth Social közösségi oldalon azt írta, hogy amennyiben újabb hasonló támadások történnek, az Egyesült Államok Iránt fogja felelősségre vonni, mivel szerinte a húszik „Irán helyettesítői és megbízottjai”.
Ha ezt újra megteszik, az Egyesült Államok felelősségre vonja Iránt, és jelentős katonai büntetést mérünk Iránra, valamint természetesen magukra a húszikra is
– fogalmazott az amerikai elnök.
Trump az Axios hírportálnak azt mondta, hogy fontolgatja a nagyszabású iráni hadműveletek újraindítását, és közel áll a döntéshez. A lap idézete szerint az elnök úgy fogalmazott: „Még nem szenvedtek eleget.”
A Reuters iráni és jemeni forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Teherán a húszik bejelentése előtt néhány nappal Forradalmi Gárda-parancsnokokat, katonai tanácsadókat, valamint rakéta- és dróntechnikai eszközöket küldött Jemenbe. A húszik azonban visszautasították ezeket az állításokat.
A piacok attól tartanak, hogy a Vörös-tenger után egy másik kulcsfontosságú energiaútvonal, a Hormuzi-szoros is veszélybe kerülhet.
Borítókép: Illusztráció. Trump megfenyegette Iránt a húszik miatt, a Brent olaj hordónkénti ára átlépte a 100 dollárt. Fotó: Saul Loeb / AFP
























