Szakmai tudása és elhivatottsága kétségtelen, a kétnyelvűség jelenségéről nem csak szakirodalomban olvasott, hanem lengyel származású férjével a hétköznapokban is megéli azt. Dr. Fehér Krisztina, a Cleveland State University (CSU) új nyelvésze. Két éven át tanítja majd magyarul a egyetemi hallgatókat, és vendégeskedik a clevelandi magyar közösségnél, hogy a nyelvmegtartás fontosságára hívja fel a figyelmet szóval és tettel egyaránt.

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

Frissdiplomásként a Debreceni Egyetemen helyezkedett el, mint nyelvész doktorandusz, később pedig az intézmény oktatói gárdájának tagja lett. Krisztina kutatási területe a szociolingvisztika, tanulmányait a kétnyelvűség, származási nyelv tematikában publikálta, külön foglalkozott a gyermekek nyelvével. Kutatási eredményeire alapozza clevelandi terveit, elméleti következtetéseit a gyakorlatban szeretné átültetni clevelandi tartózkodása alatt.

Nem első alkalommal jár az Egyesült Államokban, 2014-ben egy félévet töltött Bloomingtonban az Indiana University-n. Kutatóösztöndíjas státuszában akkor az amerikai és az anyaországi felsőoktatási rendszer különbségei és hasonlóságai foglalkoztatták. Már akkor tudatosan gondolt a jövőre, és igyekezett olyan oktatói tapasztalatokat szerezni, megfigyeléseket tenni, amelyeket belecsempészhet előadásaiba egyetemi tanárként. 

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Ha korábban valaki vendégoktatónak jelentekezett Clevelandba, az ún. Fulbright Ösztöndíjat kellett megpályáznia. Az ösztöndíj egy évre hatalmazta fel a jelentkezőt posztgraduális képzéseken részt venni, oktathatni vagy kutatni az Egyesült Államokban. Krisztina az első ösztöndíjas, akit a Cleveland State University-re Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma delegált, és két évet tölt majd az intézményben. Célkitűzése az elkövetkezendő időszakra, hogy a magyar programot fellendítse az általa vezetett Beginning Hungarian I. nevet viselő kurzussal. Abszolút kezdőknek szánt tananyaggal kezdték el augusztus végén a félévet. Egy hónap alatt az ábécétől és az alapvető kiejtési formáktól eljutottak az üdvözlésekig. Az órák meghozták gyümölcsüket, ugyanis a diákjai alapszinten már be is mutatkoznak magyarul. Az első szemeszter 6 lelkes hallgatóval indult, akiket magyar származásuk motivált a nyelvtanulásra. Krisztina bízik benne, hogy a következő félévben egyre többen érdeklődnek majd a kurzus iránt. A Cleveland State University-n az idősebb korosztály képviselői is beültek az iskolapadba, hiszen a Project60 megnevezésű kurzus keretein belül ingyenesen járhatnak a magyar órákra. Az amerikai magyarok speciális nyelvi helyzetére koncentrálva építi majd fel Krisztina a szociolingvisztikai előadásait, amelyekre a – Beginning Hungarian II kurzushoz hasonlóan – tavaszi félévben kerül sor.

Az ősz folyamán két extra alkalommal is készül diákjainak: november 3-án a magyar tudomány napján, 13-án pedig a magyar nyelv napján izgalmas előadásokra, nyelvi vetélkedőkre, poszterkiállításra számíthatnak a hallgatók. Mivel a szervezés még csak a kezdeti fázisban van, interjúalanyunk többet nem szeretett volna elárulni a részletekről. Annyi biztos, hogy tanórán kívüli összejövetelből a tavaszi félévre is jut majd: márciusban a nemzeti ünnep, áprilisban pedig a költészet napja kerül be a CSU eseménynaptárába. Krisztina szívesen ismertetné meg saját kutatási eredményeit az egyetemi közösséggel és a clevelandi publikummal, de mindenképp tervezi vendégelőadók invitálását is.

“Vállaltam, hogy munkámmal hozzájárulok a közösség nyelvmegtartásához.”– az CSU vendégoktatója a clevelandi hétvégi magyar iskola új tanárnője is. A Szent Imre Templom berkein belül működő iskola tanulóinak fejlődését a korábbi gyereknyelvi kutatásaira épülve szeretné elősegíteni. Az első szintfelmérő alkalom, a pozitív visszajelzések és az elődeivel folytatott konzultációk tovább lelkesítették elképzeléseiben. 

Hogy a diaszpóra magyar anyanyelvű pedagógusainak körébe még jobban beilleszkedhessen, részt vett a szeptember elején online megrendezett AMIT Konferencián. Nyelvészként főként a nyelvi vonatkozású témák érdekelték, de nagyon sok újat megtudott a hétvégi magyar iskolák helyzetéről is. Véleménye szerint nagyon nehéz helyzetben vannak az önkéntes pedagógusok diaszpóra-szerte, mert a különböző életkorban lévő, más-más nyelvi alappal, szókinccsel rendelkező gyermekek tanítása tankönyv és speciális képesítés nélkül rendkívül összetett. A felnőttek idegen nyelv oktatása egyszerűbb, magyar mint idegen nyelv segédanyagokkal régebb óta lehet találkozni. Ám a gyermekek felzárkóztatása magyarból, jóval nagyobb kihívás, hiszen számukra nem idegen nyelvi aspektusból kell tanítani a magyart, hanem a származási nyelv metodikája szerint. Krisztina elismerését fejezte ki minden kollégájának, aki ezen az úton jár, és nagy örömmel fog eleget tenni vállalt kötelességének a clevelandi közösségben. Tele ötletekkel, lelkesedéssel és ambícióval áll a kétéves nyelvi kaland elé!

Dorgay Zsófia
Kárpátalja

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Az Önök jóvoltából, mi tovább segítjük a kárpátaljai magyar újságírókat ebben a nehéz időben! Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.