Az Első Magyar Református Egyház május 2-án ünnepelte a 130. jubileumát. Ez az egyházközösség volt az első hivatalos magyar gyülekezet, ami az Egyesült Államokban alakult 1891. május 3-án. Dr. Krasznai Csabával, az Első Magyar Református Egyház lelkipásztorával, a Kálvin Egyházkerület püspökével beszélgettünk dióhéjban az egyház történetéről, a többszöri költözésről, a megerősödött gyülekezeti életről. Az interjúból az is kiderült, hogy milyen célokat tűztek ki a jövőre.

A magyarországi Református Zsinat küldötte, Jurányi Gusztáv lelkész úr volt anno a kezdeményezője a református gyülekezet megalapításának Clevelandben. Hatvan taggal indították el az egyházi életet. A magyarok számára fontos volt a közösségi élet, a tudat, hogy idegenben tartoznak valahová. Ezért egyre több hitét gyakorolni vágyó ember csatlakozott. „Először akartak Istennek házat építeni, és csak utána maguknak” – sokan szénbányában és acélgyárban, nehéz munkával keresték a kenyerüket, bérelt szobákban tartózkodtak, de az istentisztelet helyét mindenekelőtt biztosítani szerették volna. Így épülhetett fel 1894-ben az első fából készült templomuk. Az egyház megerősödését és a hívek igyekezetét tükrözi, hogy 1898-ban már kőtemplomban jöttek össze vasárnapról vasárnapra. Olyannyira megnőtt a templomjárók száma, hogy a meglévő épületet kinőtték.

1914-ben történt egy sajnálatos szakadás: Első Református Egyház és Magyar Presbiteriánus Egyház néven, két külön táborban működött tovább az egyházi élet. Mindannyian tudjuk, hogy a magyar mentalitás kissé negatív jellemvonása a széthúzás. Valószínűleg efféle véleménykülönbség eredményezte a történteket is a 20. század elején Clevelandben. Az újra egyesülés 1989-ben történt meg majd.

Ahogy fentebb említettük, a kőtemplomnál sokkal nagyobbra volt igény, ezért a 79. utcából a Buckeye Road-ra költöztek, a körzet akkoriban a kitelepült magyarok fő bázisa volt. 1949-ben felszentelték az amerikai reformátusság körében egyedülálló, több ezer ember befogadására képes óriási katedrálist. Az új templom ft. Dr. Szabó István lelkipásztorsága alatt került tető alá, aki 1947-1985 között szolgálta hűségesen a híveket. Kiemelkedő még rajta kívül hivatali idejében és tevékenységében egyaránt Endrey Ferenc 1969-1996 között.

ReklámTas J Nadas, Esq

A Buckeye utcában megváltozott körülmények következtében 1991-ben újra építkezésbe vágott a református egyház. Az alapkövet még ebben az évben letették Cleveland külvárosi erdős részén, a Walton Hills-ben. A templom a nemrégiben elhunyt, nagy tiszteletű Bőjtös László főkonzul úr tervei alapján készült. Ma is ez az épület ad otthont az istentiszteleteknek.

A megalapítás után növekedés indult el úgy a hitélet megerősödésének tekintetében, mint a hívek lélekszámában. Az 1930-40-es években volt az eddigi legnagyobb létszámemelkedés a gyülekezetben: az 50-es évekre több mint 3700 bejegyzett református taggal lehetett számolni. Közülük mintegy ezren rendszeresen ott voltak az istentiszteleten. „Mindig nagyon fontos, sarkalatos része volt a gyülekezeti életnek, hogy az Isten iránti tiszteletüket letegyék, illetve a kulturális programokat nagy mértékben hangsúlyozzák. A mai napig megvan ez a kettős célja, ez az kettős elhívása az amerikai magyar református egyházaknak.”

Jelenleg nincs többezres gyülekezeti létszám, közel 150-en vannak. Ebből általában 50-60-an látogatják a templomot hetente. Ma már egész más időket élünk, mint az alapításkor, sokkal nehezebb összefogni a közösséget, és főleg nem egyszerű a fiatalokat bevonzani az egyház életébe. Püspök úr vallja, hogy az egyháznak is követnie kell bizonyos mértékben a mai trendeket annak érdekében, hogy a hívek érdeklődését fenntartsák. A Nyugat-oldali Református Egyház és a Bethánia Baptista Gyülekezet közös szervezésébe élőzenés dicsőítő alkalmakat vezettek be.

A bibliaórák egyelőre Zoom-on keresztül zajlanak, a templomba viszont áprilistól már visszatérhettek a hívek. Nagy öröm volt számukra, hogy ez a visszatérés megtörtént a 130. évforduló ünnepére. Dr. Krasznai Csaba lelkipásztor és családja is május első napjaiban éreztek az új kontinensre, éppen 18 évvel ezelőtt, számukra erről is szólt a megemlékező alkalom.

Püspök úr eddigi, közel húszéves clevelandi lelkipásztori szolgálata alatt nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a hívek közül minél többen anyanyelven gyakorolhassák a hitüket. Minden korosztály számára biztosítva lettek magyar nyelvű gyülekezeti alkalmak. Szolgálata kezdetén nagyon dominánsan volt jelen az egyházban az angol nyelv, viszont voltak olyan családok, akik szorgalmazták mindemellett a magyar megőrzését is. Hunyadi Erzsébet és néhány éve elhunyt férje, István is közéjük tartoztak, tartoznak. A nagyobb közösségi programok esetén, presbiteri gyűléseken az angol kerül előtérbe, de az Isten igéjét a hívek vasárnaponként magyar istentisztelet keretein belül is hallhatják.

Hálás szívvel köszönik az Úrnak, hogy ha szerény számban is, de összegyűlhettek a templomban. Az istentisztelet celebrálásában Csíki-Mákszem Loránd beosztott lelkész is részt vett, illetve az Egyesült Magyar Egyletek nevében Szentkirályi Endre mondott beszédet. A járvány még az idei évet is jelentősen befolyásolta, ezért a kerek évforduló tiszteletére 2022-ben szeretnének egy nagyszabású eseményt szervezni 130+1 címmel. Reménnyel teli szívvel és Isten további kegyelméért fohászkodva várják, hogy csatlakozhasson az ünnepséghez majd minden clevelandi magyar szervezet, és fogadhassanak vendégeket az Anyaországból és a Kárpát-medencéből.

További áldásos éveket kívánunk az Első Magyar Református Egyháznak! Jellemezze a gyülekezetet az elkövetkezendő 130 évben az a megmaradás iránti vágy, ami az alapítókat jellemezte hitükben és nemzettudatukban.

Dorgay Zsófia
Kárpátalja

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Az Önök jóvoltából, mi tovább segítjük a kárpátaljai magyar újságírókat ebben a nehéz időben! Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.