49. Magyar Biblia Konferencia

Július 14-től 16-ig volt megtartva a 49. Magyar Biblia Konferencia. Ezt a konferenciát az amerikai kontinensen működő magyar adventista gyülekezetek közösen szervezik 1955-től, amely majdnem minden esztendőben megvolt szervezve. Minden alkalommal más-más gyülekezet ad otthont ennek a találkozónak, az idén a Westlake-i Magyar Adventista Gyülekezetben szervezték meg a konferenciát. A találkozón az idén körülbelül 250-en vettek részt, mely zsúfoltságig töltötte meg az imaházat.

A gyülekezet lelkipásztorát Dr. Marton Máriuszt kértem először, hogy számoljon be a konferencia múltjáról és az idei programról. Az interjú végén bemutatta a vendég előadójukat Bihari Csabát, akit Magyarországról érkezett, a magyar Hetednapi Adventista Egyház Uniója képviseletében.

Második rövid interjúban a vendég előadót, Bihari Csaba lelkipásztort kérdeztem, hogy milyen üzenettel jött a konferenciára. Ő a lelkipásztori munkán kívül az Adventista Teológiai Főiskolán tanári pozíciót is betölt.

A konferencián szerencsém volt találkozni egy “Virtuózzal” is, Mészáros Levente személyében, aki a 2016-os Virtuózok versenyen jeles eredményt ért el. Természetesen vele is készítettem egy rövid bemutatkozó interjút.

A konferencia pénteki esti alkalma:

A konferencia szombat délelőtti alkalma:

A konferencia szombat délutáni alkalma:

A konferencia vasárnapi alkalma:

A Magyar Biblia Konferenciák kronológiája:

Download (PDF, 120KB)

Nincs hozzászólás még.

Hozzászólás