Sencsen városa is fölkerül a magyar gazdaság térképére. Szijjártó Péter komoly bejelentést tett.
Újabb légijárat indul Magyarország és Kína között, így idén júniustól immár
egy hetedik kínai nagyváros, Sencsen is közvetlenül elérhető lesz Budapestről, ahova hetente két járat is fog közlekedni
„Ez azt jelenti, hogy júniustól tehát hét kínai város lesz elérhető közvetlen légijárattal Budapestről, 19-re nő a légijáratok száma hetente, ez már másfélszer annyi, mint a Covid előtti időszakban volt, és jóval
több, mint bármely más közép-európai repülőtér, illetve város elérhetősége Kínából”
Mindössze előző nap jelentették be, hogy idén nyártól Hszian is közvetlenül elérhető lesz Budapestről, nem sokkal korábban pedig a járatindítást Kuangcsouba. Szijjártó Péter, aki a nap folyamán helyi hivatali partnerével, Vang Jivel is találkozni fog, a magyar-kínai gazdasági vegyes bizottság ülése után megállapította, hogy mindkét fél rendkívül sokat profitált máris abból az együttműködésből, amelynek fejlesztésén keményen dolgoztak az utóbbi másfél évtizedben.
„Ez a kölcsönös előnyöket hozó kínai-magyar együttműködés a világos bizonyíték arra, hogy
az Európai Unió hatalmas hibát követ el akkor, amikor Kínát, a Kínával való együttműködést egyfajta veszélyként állítja be”
„Mi nem veszélyként, nem is kockázatként tekintünk a Kínával való együttműködésre, hanem hatalmas esélyként.
Hatalmas esélyként, hogy a magyar gazdaság növekedését újabb dimenzióba, egy magasabb szintre léptessük”
„Ezért ellenzünk minden olyan európai megközelítést, amely Kínát veszélyként próbálja beállítani, (.) amely korlátozni kívánja a Kínával való együttműködést, és ellenzünk minden olyan eljárást az Európai Unió részéről, amely az európai-kínai gazdasági együttműködést elnehezítené. Ezért ellenezzük azokat a tervezett eljárásokat is, amelyeket az Európai Unió a kínai elektromos autóipari szektorral szemben kíván megindítani”
A miniszter emlékeztetett, hogy
tavaly a kelet-ázsiai országból érkezett a legtöbb beruházás hazánkba,
„Mi pedig Magyarországon minden feltételt biztosítunk ahhoz, hogy ezen kínai vállalatok beruházásai gyorsak, sikeresek lehessenek. Természetesen ugyanígy biztosítjuk ezeket a körülményeket minden, Magyarországon beruházó vállalatnak, függetlenül attól, hogy honnan érkeznek” – emelte ki.
(Mandiner / MTI)
Borítókép: Szijjártó Péter Kínában. Fotó: Youtube