A szokásos csütörtöki időponttól eltérően ezen a héten pénteken tartott sajtótájékoztatót Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A rendkívüli időpont oka, hogy a kormány csütörtökön ülésezett, Orbán Viktor pedig még aznap délután jelentette be, hogy maradnak bizonyos területeken a hatósági árak. Ennek részleteit Gulyás Gergely mondta el a Kormányinfón.

Gulyás Gergely a péntek reggeli Kormányinfót azzal kezdte, hogy a kormány továbbra is fenntartja az árstopokat. Ezt azzal indokolta, hogy nem csitul a szomszédunkban dúló háború, a szomszédos országokat pedig hatványozottan érintik a konfliktus hatásai, így a háborús inflációt mérsékelendő fenntartják a hatósági ágakat bizonyos ágaknál. A tárcavezető részletezte: az euróövezetben nem volt korábban még ekkora infláció, a háború miatt ráadásul az energiaárak is megugrottak.

A háborús infláció akkor szűnik meg, ha béke lesz

– jelentette ki a tárcavezető. A miniszter szerint hazánkban a kormány a lehető legtöbbet teszi meg az infláció elleni küzdelemben; állítása alapján a rezsicsökkentés és az árstopok nélkül öt–hat százalékponttal magasabb lenne a drágulás. A benzinárstopról úgy fogalmazott, hogy akik magyar forgalmi rendszámmal tankolhatnak, a hatósági áron vehetik meg az üzemanyagot, majd hozzátette: Brüsszel már jelezte, hogy az intézkedést vissza kell vonni, azonban ebben a helyzetben több érv szól a beavatkozás mellett, mint a piaci folyamatok szabadon engedése mellett.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A versenyt nem sérti ez a lépés, mert a fuvarozók rendes áron tankolnak

– szögezte le.

Gulyás Gergely ismertette: egy hét múlva kezdődik az EU-csúcs, ahol a magyar kormány csak olyan szankciókat hajlandó elfogadni, amelyek nem fájnak jobban az országnak, valamint az uniónak, mint aki ellen azt irányítják. A miniszter szerint egy esetleges gázembargó során a teljes európai gazdaság veszélybe kerülne. A tárcavezető szerint a pénzügyminiszterek ülésére Varga Mihály kötött mandátummal utazik a globális minimumadó ügyében, ugyanis a kormány nem támogatja annak bevezetését és annak elfogadásához teljes egyetértés kell. A miniszter szerint a kormányzat korábban azért támogatta a tervezetet, mert akkor csak arról volt szó, hogy a globális cégeket adóztatják, most pedig ők kerülnének ki a rendelkezés hatálya alól, cserébe az összes többi vállalkozást terhelné: itthon a teljes adóterhelés 7,5 százalék, a minimumadó tervezett mértéke pedig tizenöt százalék.

A kormány nyitott a kompromisszumra Brüsszellel szakmai kifogások terén, de politikai kérdésekben nem. Nagyon reméljük, hogy még az idén hozzájut az ország a Magyarországot illető EU-forrásokhoz

– mondta a Miniszterelnökség első embere, aki szerint a hazai ellenzék minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy Magyarország ne kapja meg az uniós forrásokat. Gulyás Gergely elmondta: tárgyalni fognak az önkormányzatokkal, akik a jövőben nem a rezsicsökkentett áron juthatnak hozzá a gázhoz, villanyhoz, azonban ez nemcsak az önkormányzatokat érinti. Hozzátette: az ellenzék korábban nem támogatta a rezsicsökkentést, és furcsának nevezte, hogy a baloldali polgármesterek míg korábban támadták a rezsicsökkentést, most tiltakoznak annak megszüntetése ellen.

Gulyás Gergely beszámolója szerint a rezsicsökkentés és az árstopok nélkül öt–hat százalékponttal magasabb lenne az infláció. Fotó: MTI/Soós Lajos

A háborúra visszatérve Gulyás Gergely kijelentette: az idei esztendőben Oroszországnak nagyobb bevétele van nyersanyag-értékesítésből, mint tavaly egész évben. A folyamat végén lehet csak kijelenteni, mennyire hatékonyak a szankciók.

Oroszország kelet felé fordul, Európának pedig új források után kell néznie. Eközben az Egyesült Államok is jól jár

– fogalmazott.

A NATO-val kapcsolatos kérdésre Gulyás Gergely elmondta: a nemzetközi szervezet kérésére a keleti határt közösen védik meg, minden közös hadgyakorlatot támogatnak, de nincs szó arról, hogy Magyarországon állomásoztatnának NATO-erőket. A háborúra visszatérve a miniszter kijelentette: Ukrajna és annak vezetése minimális tiszteletet sem adott Magyarországnak, miközben nyolcszázezer ember érkezett onnan, akiket ellátunk, így nem meglepő, hogy Zelenszkij eddig nem szólalhatott fel a Magyar Országgyűlésben.

(Pesti Srácok)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.