Hamarabb énekelt, mint beszélt, hamarabb választotta őt a zene, minthogy ő pályájává választotta volna azt. Otthonosan mozog a zenében, szimbolikusan a híres magyar zeneszerző, Liszt Ferenc emlékművénél találkoztunk vele. Dömötörffy Zsolt műsorrészéért, a zenei összeállításokért fog felelni. A KCSP tavalyi clevelandi ösztöndíjasa Jártó-Kocsis Emőke, aki kihívásként, de nagy örömmel néz az új munkája elé.

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

Az erdélyi Sepsiszentgyörgyről származik, ott végezte iskoláit és kezdett bele a zenetanulásba is. Szülei megpróbálták a reáliskola felé terelni, de Emőke ezt nem érezte magáénak. Beíratták zeneiskolába, ahol elkezdett hegedülni, de emellett zongorázott is. Tehetsége hamar megmutatkozott, fejlődött zenekari hegedűsként és a klasszikus ének területén, de a kisebb ütős hangszerekhez is ért, játszik xilofonon.

A felsőoktatásban tovább vándorolt Kolozsvárra, Nagyváradra és Magyarországra. Budapesten a Liszt Ferenc Akadémián tanult, Szegeden a Tudományegyetem zene szakán, illetve képezte magát Nyíregyházán is.

Az életútja Svájcba vezette, hogy az előadóművészeti és zenepedagógiai végzettség után beletanuljon az üzleti gazdálkodásba. Kiváló szervezési képességét ott is kamatoztatni tudta, még pedig a magyar kultúra ápolásában és az ottani közösség összefogásában. Oktatóként széles korosztály megfordult nála, volt óvodás és nyugdíjas tanítványa is. Mint zenetanár arra is figyelmet fordított, hogy a zeneelmélet alapvető rejtelmeibe és a kottaolvasásba is bevezesse az érdeklődőket.

Kezdetben népdalénekes volt, de beleszeretett a komolyzenébe. A KCSP programban is kamatoztatta ének- és zenetudását. A clevelandi magyarság többször hallhatta csengő hangján a magyar himnuszt, és egyházi énekeket is. Bár ezeket szereti elsősorban előadni, mégis ugyanúgy felszabadítja egy pop vagy más stílusú dal megosztása a közönséggel. Nincs példaképe, de közel érzi magához Miklósa Erikát vagy Lukács Gyöngyit.

Később a Kanadai Magyar Kulturális Egyesület munkáját segíthette, majd ezután az állomás után érkezett Clevelandbe, szintén Kőrösi ösztöndíjasként. A sors úgy hozta, hogy a jövőjét is itt képzeli el, megtalálta a párját.

Jártó Kocsis Emőke

A félórás műsorban a hangsúlyt a komolyabb zenére helyezné a Bocskai Rádiónál. Szeretné felvonultatni a magyar opera, operett, musical csillagait. Fontos számára, hogy folytassa Dömötörffy Zsolt rádiós tevékenységét. Az első adásban Házy Erzsébet operaénekesnő előadásaiból fog összeállni a repertoár, akinek a neve talán kevésbé ismert, de énekhangja annál inkább kiemelkedő volt a kortársai között.

Kíváncsian várjuk Emőke összeállításait, hangolódjanak Önök is ránk! Legyünk együtt a dalok szárnyán!

Dorgay Zsófia
Kárpátalja

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Az Önök jóvoltából, mi tovább segítjük a kárpátaljai magyar újságírókat ebben a nehéz időben! Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

Dorgay Zsófia
Kárpátalján születettem, jelenleg is itt élek. Igyekszem aktív és hasznos tagja lenni a közösségemnek. Hamar felismertem a kisebbségi életben rejlő értékeket és előnyöket. Az írást még gimnáziumban elkezdtem, majd az egyetemi magyar diákszervezet sajtósa voltam. A Bocskai Rádióval egészen friss a kapcsolatom. Boldog vagyok, hogy cikkeimmel segíthetem a munkájukat.

1 COMMENT

  1. Rendkívül boldog vagyok, hogy Emőke fogja tovább vezetni Zsolt programját. Jobb utódot nem is találhattatok volna. Emőke zenei tudásával, tehetségével karizmatikus egyéniségével nagyszerű műsor vezető lesz és a Bocskai rádió színvonalat is emelni fogja. Jó és okos választás Zsolt. Sok sikert Emőke. Minden vasárnap hallgatni foglak.
    Szeretettel
    Domotorffy Eva

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.