„Istenhez kerüljenek közel előbb, a többi jön magától”- beosztott lelkész-házaspár érkezett a református gyülekezethez Csíki-Mákszem Loránd és Enikő

A templom és az egyház nem egy olyan hely, ahová megyünk, hanem olyan, ahová tartozunk. – vallja Loránd. Feleségével a Walton Hills-i Első Református Egyházat szolgálják ezentúl. Azt, hogy megkapták a Zöld kártyát, Loránd Isten akaratának tekinti. Júniusban érkeztek Dr. Krasznai Csaba püspök úr mellé. Erdélyi szórványlét után új hazára találtak Amerikában. Mindennapjaikat a közösség lelki és kulturális ápolására szeretnék áldozni.

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

Mindketten Székelyföldön születtek, onnan kerültek el Kolozsvárra egyetemre. Enikő történelem szakon, Loránd pedig a teológián tanult. Lelkésszé avatása 2006-ban történt, ezt követően két éven át segédlelkész lett Kolozsváron. Clevelandbe a nagyszebeni Vizaknáról jöttek, ami egy szórványegyházközség Erdélyben, mindössze 300 lelket számláló gyülekezettel. Ott dolgoztak 12 éven át feleségével gyermekekért és felnőttekért.

Loránd nem vallásos családból származik, a papi hivatás iránt nem gyerekként köteleződött el. Ahogy a többi iskolás, úgy ő is álmodozott arról, hogy űrhajós vagy pilóta lesz. Az általános iskolában elgondolkodott az orvosi szakterületen. Amikor a biológia-kémia osztályba jelentkezett volna kilencedikben, megszűnt ez a szakirány a városban. Az egyetlen lehetősége a filológia-teológia szakpár volt a Kézdivásárhelyi Református Kollégiumban. A biológia-kémia fakt majd egy év múlva újraindult, Loránd pedig úgy érezte, hogy Isten rendelése volt, hogy teológiára ment. Egyre többet tanulmányozva a Bibliát, rájött, hogy Isten arra hívja, hogy hozza az embereket az Ő szeretetének közelségébe.

A lelkész úr már járt Amerikában korábban a Work and Travel munkalehetőséggel. A teológiai évei alatt egyszerű munkás volt itt. Amikor meghívták látogatóba a washingtoni gyülekezetbe, testközelből megismerhette a magyar életet. Még így sem volt könnyű azonban meghozniuk a kiköltözésről szóló döntést, nehéz volt elszakadniuk a megszokott helyüktől és barátaiktól. A lelkészi hivatás sok jó kapcsolatot hozott számukra, hiszik, hogy a távolság miatt ezek nem fognak megszakadni. 

Hálásak az Úrnak, hogy Dr. Krasznai Csaba püspök úrban barátra leltek, segítette őket a koronavírus-járvány miatt nem egyszerű ügyintézésben és kiutazásban. Nem ismeretlen számukra az olyan közeg, ahol a magyar kisebbség anyanyelve az asszimilálódás veszélyében forog, hiszen Vizaknán is fontos volt a román túlsúly miatt a családok megmaradásának támogatása, a nyelv aktív ápolása. Pont ezért értik meg kiválóan a clevelandi magyar közösség helyzetét. Enikő otthon a magyar osztály tanítója volt, megtapasztalta, hogy vegyes házasságok révén milyen gyors tud lenni a beolvadás, a gyermekek az iskolában olykor egymás között könnyebben beszélgettek románul. Szeretne úgy az egyháznál, mint az oktatás terén szerepet vállalni új lakóhelyükön.

Romániában a templomi életben is állandó volt a kétnyelvű igehirdetés, hogy elérjék azokat a családokat, akik magyarnak tartják magukat, de a nyelvet már elfelejtették, vagy kevéssé beszélik. Az erdélyi szórványban átélt helyzetekből megerősödve szeretnének a clevelandi közösséghez eljutni, és akikhez csak lehet, anyanyelven szólni. Elképzeléseik között szerepel azokat tanítani és fejleszteni, akik már elvesztették ősieik nyelvét.

Hosszabb távú terveket még nem szőttek az új életükre nézve, de a rövidtávúak között az elsődleges a beilleszkedés, és a tízéves kislányuk jövőjéhez megfelelő feltételek megteremtése. Végül, de nem utolsó sorban minden olyan ügyben szeretnének segítségül lenni, ami a clevelandi magyarság megmaradását segíti. Azzal a lelkülettel állnak ehhez a szolgálathoz, amivel több mint egy évtizeden át támogatták az erdélyi híveket.

Dorgay Zsófia
Kárpátalja