A székelyföldi autonómiatörekvéseket vette célkeresztbe a tavalyi román elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő radikális jobboldali elnökjelölt Calin Georgescu, aki szerint a kisebbségek örüljenek, hogy földet és vizet kapnak Romániában.

Georgescu vasárnap este a Realitatea Plus hírtelevízió adásában a politikusokat és a „lefizetett újságírókat” bírálta, amiért nem törődtek a Székelyföld autonómiáját célzó követelésekkel – írja a Krónika.

„Harmincöt éve folyamatosan szó esik a Székelyföld autonómiájáról, Erdélyről. Nos, senki ebből a politikai osztályból és a médiából vagy bizonyos újságírók, tudják, hogy milyenek, akik úgymond zsoldosok (…), nem foglalkoztak ezzel a témával. (…) Az, hogy nem hangzott el semmi, komoly kérdéseket vet fel. Folyamatosan szó esett erről a témáról, ami teljesen alaptalan és valótlan, és semmi köze a nemzet történelméhez. Mi a világ teremtése óta itt vagyunk. Az ellopott műkincsek, csak maga a coțofenesti sisak bizonyítja, hogy már több mint 2500 éve itt vagyunk” – tette hozzá Georgescu a hollandiai Assenben található Drents múzeumban kiállított, múlt hétvégén ellopott dák műkincsekre utalva.

ReklámTas J Nadas, Esq

A portál emlékezetet, hogy Georgescu a 30-as, 40-es években működő tömeggyilkosságokat elkövető Vasgárda és a legionárius mozgalom nagy tisztelője, többször is méltatta azok vezetőit.

A magyarokkal kapcsolatosan sem tett barátságos kijelentéseket: arról beszélt, hogy

a kisebbségek örüljenek, hogy földet és vizet kapnak Romániában,

máskor pedig követendő

példaként emlegette Mihály vajda állítólagos döntését a magyar nyelv betiltásáról.

Nagy vihart kavart Ukrajnával kapcsolatos kijelentésével is, miszerint Románia igényt tart több, jelenleg Ukrajnához tartozó területre, az egykori magyar Máramaros vármegye északi részeire is. Kárpátalja többi része szerinte Magyarországot illeti, Lvov és környéke pedig Lengyelországot.

Georgescu Ukrajnát kitalált államnak nevezte, amely nem létezik.

Az ukrán külügyminisztérium elfogadhatatlannak nevezte a kijelentéseket, és azzal vádolta meg Georgescut, hogy Moszkvából irányítják, a román külügy pedig elhatárolódott tőlük, leszögezve: Románia kiáll Ukrajna területi integritása mellett.

Vasárnapi televíziós szereplése során igyekezett tompítani az Ukrajnával kapcsolatos nyilatkozatát, hangsúlyozta, hogy abszolút elméleti hipotézisről beszélt, amikor Ukrajna esetleges felosztását részletezte.

(Híradó)

Borítókép: A romániai elnökválasztás első fordulójában legtöbb szavazatot elérő Calin Georgescu nyilatkozik a Bukaresttől mintegy 40 kilométerre északra fekvő faluban, Izvoraniban lévő otthona előtt 2024. november 26-án. Fotó: EPA/Robert Ghement

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.