Számos ország vezetője jókívánságait fejezte ki Donald Trumpnak pénteken, és mielőbbi gyógyulást kívántak az amerikai elnöknek és feleségének, akikről nemrég derült ki, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztjük.

Vlagyimir Putyin orosz elnök személyes üzenetben kívánt gyors felépülést Donald Trumpnak. Táviratában kijelentette: meggyőződése szerint az amerikai elnök „természetes életerejének és optimizmusának” köszönhetőn képes lesz legyőzni „ezt a veszélyes vírust” – jelentette az Interfax orosz hírügynökség.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetben kívánt gyors felépülést, és megjegyezte, a koronavírus ellen minden nap, a világon mindenhol folyik a küzdelem.

Közérdekű hirdetés

Boris Johnson brit miniszterelnök is jókívánságait tolmácsolta, és reményét fejezte ki, hogy az amerikai elnök és felesége hamarosan meggyógyul. Johnson tavasszal maga is elkapta a koronavírust, rövid ideig intenzív osztályra is került. Robert Jenrick, az önkormányzatokért felelős brit miniszter is megszólalt, utalva arra, hogy Nagy-Britanniában átérzik ezt a helyzetet, utalva arra, hogy Boris Johnson is megbetegedett néhány hónappal ezelőtt. „Az Egyesült Államokban világos protokoll van érvényben az alelnökre vonatkozóan, ha arra szükség lenne” – tette hozzá.

Andrzej Duda lengyel államfő is jókívánságait tolmácsolta a házi karanténba vonult amerikai elnöknek, és hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és Lengyelország túl fog jutni a nehézségeken, és le fogja győzni a járványt.

(Demokrata / MTI)

1 COMMENT

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.