Konferencia, nyári szabadegyetem, baráti összejövetel, családtalálkozó? Mindenkinek másat jelent az ITT-OTT, melyre az MBK vezetősége idén is szeretettel meghív minden érdeklődőt. Az esemény augusztus 2-6. között lesz a szokásos Ohio-i Lake Hope State Parkban. A találkozó már több mint negyven éve értelmiségi programok mellett lehetőséget nyújt családok közös nyaralására. A gyerekek – a magyar jövő – látványa rendkívül örvendetes és reménykeltő a Reménység Tavánál, ahol szellemi és testi feltöltődésre is lehetőség nyílik.

Először 1976-ban gyűlt itt össze a magyar értelmiség, azóta is minden évben valamilyen téma bűvkörében épül fel a rendezvény tartalmi része. Az idei ITT-OTT vezérgondolata: Amerikai magyar sors.

A találkozó a hét közepén, szerdán kezdőik majd, ez a nap az érkezésre és az ismerkedésre van szánva. A csütörtöki napon Minger Hajnal köszöntőjét követően Istentisztelet keretein belül adhatnak hálát a résztvevők az összejövetelért, melyet Katócz Sára vezet majd virtuálisan. Az ITT-OTT fontos programpontja minden évben, hogy közösen megemlékeznek azokról az alapítókról, akik már nincsenek az élők sorában. A közös emlékeket Ludányi András vezetésével elevenítik fel a találkozó résztvevői. Deák Nóra előadása a congói magyar bányászok sorsát ábrázolja, Kiss Eszter pedig Hild József építészeti örökségébe kalauzolja a hallgatóságot. A pénteki nap a tábor területén kívül fog alakulni, amikor is a csapat emléktáblát helyez el Congo temetőjében az egykori magyar bányászok emlékére. Ha az időjárás engedi, a délutáni piknik tábortűzbe és közös nótázásba torkollik majd. A szombati programot Kovalszki Péter nyitja meg, aki előadása során egy Erdélyből elszármazott magyar könyvtárából mazsolázik. Nagyjaink üzenete címmel Somogyi Balázs szólal fel, ezt követően pedig a Magyar Baráti Közösség éves közgyűlése fog következni. Az ITT-OTT Találkozó utolsó estéjén verses Ki mit tud? vetélkedőn mérhetik össze tehetségüket és bátorságukat a résztvevők. A vasárnap délelőtt elhagyják a szállást a vendégek, és – reménység szerint – a következő évi találkozóig táplálkoznak az újonnan szerzett élményekből.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A délelőttök folyamán tehát előadások zajlanak majd, de a gyermekekkel érkezők sem kell aggódjanak, hiszen a legkisebbek számára párhuzamos foglalkozás készül addig, ameddig a szüleik konferencián eszmecserélnek.  A napok első felében a tudományé lesz a főszerep, délutánonként a pihenésé, strandolásé, kirándulásé, este pedig a zenés, verses szórakoztató jellegű előadások után általában közös beszélgetések, nótázások teszik dúsabbá a már élményekben gazdag napot.

Helyszínre és ellátásra vonatkozó fontos tudnivalók: a programok a Lake Hope Park Lodge épületének termében lesznek megtartva. A szombat esti piknik a tóparti fedett pavilonban lesz, a strand felöli oldalon. Közös ebédelésekre nyílik lehetőség a Lake Hope Lodge vendéglő által terített svédasztal mellett. Ezen az étkezésen kívül (reggelire és vacsorára) mindenki magának kell ellátást biztosítson. Ami a szállást illeti: két vagy három hálószobás, kisebb háznak megfelelő, kabinok bérelhetők, amelyek teljesen felszerelt konyhával, nappali szobával, ebédlő helyiséggel, és légkondicionálóval rendelkeznek. Regisztráció és mindenre kiterjedő részletes információ az esemény honlapján található: https://www.itt-ott.org/hu/2023-amerikai-magyar-sors/meghivo_8

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

 



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.