Konferencia, nyári szabadegyetem, baráti összejövetel, családtalálkozó? Mindenkinek másat jelent az ITT-OTT, melyre az MBK vezetősége idén is szeretettel meghív minden érdeklődőt. Az esemény augusztus 2-6. között lesz a szokásos Ohio-i Lake Hope State Parkban. A találkozó már több mint negyven éve értelmiségi programok mellett lehetőséget nyújt családok közös nyaralására. A gyerekek – a magyar jövő – látványa rendkívül örvendetes és reménykeltő a Reménység Tavánál, ahol szellemi és testi feltöltődésre is lehetőség nyílik.
Először 1976-ban gyűlt itt össze a magyar értelmiség, azóta is minden évben valamilyen téma bűvkörében épül fel a rendezvény tartalmi része. Az idei ITT-OTT vezérgondolata: Amerikai magyar sors.
A találkozó a hét közepén, szerdán kezdőik majd, ez a nap az érkezésre és az ismerkedésre van szánva. A csütörtöki napon Minger Hajnal köszöntőjét követően Istentisztelet keretein belül adhatnak hálát a résztvevők az összejövetelért, melyet Katócz Sára vezet majd virtuálisan. Az ITT-OTT fontos programpontja minden évben, hogy közösen megemlékeznek azokról az alapítókról, akik már nincsenek az élők sorában. A közös emlékeket Ludányi András vezetésével elevenítik fel a találkozó résztvevői. Deák Nóra előadása a congói magyar bányászok sorsát ábrázolja, Kiss Eszter pedig Hild József építészeti örökségébe kalauzolja a hallgatóságot. A pénteki nap a tábor területén kívül fog alakulni, amikor is a csapat emléktáblát helyez el Congo temetőjében az egykori magyar bányászok emlékére. Ha az időjárás engedi, a délutáni piknik tábortűzbe és közös nótázásba torkollik majd. A szombati programot Kovalszki Péter nyitja meg, aki előadása során egy Erdélyből elszármazott magyar könyvtárából mazsolázik. Nagyjaink üzenete címmel Somogyi Balázs szólal fel, ezt követően pedig a Magyar Baráti Közösség éves közgyűlése fog következni. Az ITT-OTT Találkozó utolsó estéjén verses Ki mit tud? vetélkedőn mérhetik össze tehetségüket és bátorságukat a résztvevők. A vasárnap délelőtt elhagyják a szállást a vendégek, és – reménység szerint – a következő évi találkozóig táplálkoznak az újonnan szerzett élményekből.
A délelőttök folyamán tehát előadások zajlanak majd, de a gyermekekkel érkezők sem kell aggódjanak, hiszen a legkisebbek számára párhuzamos foglalkozás készül addig, ameddig a szüleik konferencián eszmecserélnek. A napok első felében a tudományé lesz a főszerep, délutánonként a pihenésé, strandolásé, kirándulásé, este pedig a zenés, verses szórakoztató jellegű előadások után általában közös beszélgetések, nótázások teszik dúsabbá a már élményekben gazdag napot.
Helyszínre és ellátásra vonatkozó fontos tudnivalók: a programok a Lake Hope Park Lodge épületének termében lesznek megtartva. A szombat esti piknik a tóparti fedett pavilonban lesz, a strand felöli oldalon. Közös ebédelésekre nyílik lehetőség a Lake Hope Lodge vendéglő által terített svédasztal mellett. Ezen az étkezésen kívül (reggelire és vacsorára) mindenki magának kell ellátást biztosítson. Ami a szállást illeti: két vagy három hálószobás, kisebb háznak megfelelő, kabinok bérelhetők, amelyek teljesen felszerelt konyhával, nappali szobával, ebédlő helyiséggel, és légkondicionálóval rendelkeznek. Regisztráció és mindenre kiterjedő részletes információ az esemény honlapján található: https://www.itt-ott.org/hu/2023-amerikai-magyar-sors/meghivo_8
Dorgay Zsófia
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!