Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter amerikai szenátorokkal egyeztetett szerdán Washingtonban annak érdekében, hogy enyhítsék a feszültséget, amely a G7-es országcsoport múlt heti kanadai csúcsértekezletén alakult ki Kanada és az Egyesült Államok között.

THE CANADIAN PRESS/Sean Kilpatrick

A kanadai diplomácia vezetője zárt ajtók mögött tárgyalt az amerikai szenátus külügyi bizottságának republikánus és demokrata párti tagjaival.

Donald Trump elnök a múlt hét végén Kanadában megtartott csúcsértekezleten Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt „tisztességtelennek” és „gyengének” nevezte, miután álláspontja szerint a kétoldalú tárgyalásokon a kormányfő megegyezésre hajlott a vámtarifák ügyében, majd a sajtótájékoztatón egészen másként nyilatkozott, „sértőnek” minősítette a védővámokat. A vasárnap délelőtti amerikai televíziós vitaműsorokban mind Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági főtanácsadója, mind Peter Navarro kereskedelmi tanácsadó élesen bírálta a kanadai miniszterelnököt. Kudlow szerint Trudeau hátba támadta Donald Trumpot, Navarro pedig azt mondta, hogy a kanadai politikusnak „külön helye van a pokolban”. Navarro később bocsánatot kért szavaiért.

A szerdai tárgyalások után Chrystia Freeland hangsúlyozta: Kanada nagyra becsüli az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatait. De hozzátette: ezzel együtt is, „abszurdnak” tartja, hogy a védővámok kivetését az amerikai kormány nemzetbiztonsági okokkal indokolta. „Azt hiszem, az amerikaiak is tisztában vannak azzal, hogy a kanadai acél és alumínium behozatala nem jelent nemzetbiztonsági fenyegetést az Egyesült Államokra” – fogalmazott a kanadai diplomácia irányítója. Leszögezte, hogy ez ellentétes a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályaival is, s ezért panaszt is tettek.

Tas J Nadas, Esq

Bob Corker, a szenátus külügyi bizottságának republikánus elnöke kifejtette: a megbeszéléseken a szenátorok aggodalmukat hangoztatták amiatt, hogy az elnök nemzetbiztonsági okokra hivatkozva vet ki vámtarifákat. Bob Menendez, New Jersey demokrata párti szenátora pedig közölte Freeland miniszter asszonnyal, hogy a demokrata párti politikusok számára „különösen kedves” a Kanadához fűződő viszony, és „felfogásuk teljességgel különbözik Trump elnökétől”.

Forrás: magyaridok.hu

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.