Az egész magyar társadalom győzelme, hogy az első csatát megnyertük, alacsonyan tudtuk tartani a koronavírus-fertőzött betegek számát – mondta Varga Mihály, a II-III. kerület fideszes országgyűlési képviselője, pénzügyminiszter a Budapesti Szent Ferenc Kórház felújított szárnyának átadásán csütörtökön.

Az elmúlt hónapokban az egész világ figyelme az egészségügy felé fordult, a járvány után más szemmel nézünk az ágazatra, új elvárások fogalmazódnak meg az ellátással kapcsolatban. Így folytatódik az egészségügyi intézmények felújítása, bővítése is – mondta a fideszes politikus.

A II. kerületben lévő Budapesti Szent Ferenc Kórház 3 éve kezdődött rekonstrukcióját eddig 4 milliárd forinttal támogatta a kormány. Ez a beruházás is az Egészséges Budapest Program része, melynek elindulásáról 2016-ban született döntés. A programban 2026-ig 700 milliárd forintot fordítanak egészségügyi beruházásokra, az intézményrendszer, az eszközök és az infrastruktúra fejlesztésére, bővítésére. A cél a betegellátás színvonalának és az egészségügyben dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása – mondta Varga Mihály.

Hozzátette: a programban megkülönböztetett figyelmet kapnak az egyházi intézmények, így a katolikus egyház fenntartásában működő Budapesti Szent Ferenc Kórház.

(Demokrata / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.