A clevelandi Magyar Társaság minden évben már hosszú hónapokkal a novemberi Magyar Kongresszusuk előtt megkezdi a szervezést, a program összeállítását annak érdekében, hogy minél hamarabb formát ölthessen és csupán a részletek csiszolása maradjon már csak. Ennek az előmunkának az egyik állomása volt május 14-én a budapesti Lurdy Ház, ezen belül a Magyar Nemzet napilap szerkesztősége, ahol személyesen Simon Benedek Zsuzsanna a Bocskai Rádió munkatársa adta át az idei 59. Magyar Kongresszus egyik szónokának Szentesi Zöldi Lászlónak a meghívóját.

Csibi Lóránd, Simon Benedek Zsuzsanna és Szentesi Zöldi László

Szentesi Zöldi László szerkesztő-riporterként és újságíróként dolgozott a Magyar Televízióban (1993-tól a Panorámánál), a Duna Televízióban, a Magyar Nemzetnél és a Magyar Hírlapnál. Jelenleg – a lap impresszuma szerint – a Magyar Demokrata főmunkatársa. 2018 tavaszán ideiglenesen az Echo TV Keménymag című műsorának műsorvezetője, majd Lovas István halála után a Sajtóklub állandó tagja. Mivel újságírói pályafutása kezdetén már volt egy Zöldi László nevű újságíró, ezért megkülönböztetésképpen először Chrudinák Alajos javaslatára a Szentesi Lászlót kezdte használni, később Szentesi Zöldi László lett. 1999 óta néprajzi, történelmi, külpolitikai tárgyú könyvei jelentek meg.

Szentesi úr a meghívást el is fogadta, majd egy rövid beszélgetésre került sor, az ebből készült összeállítást  az alábbi linken lehet meghallgatni.

az interjú meghallgatható a vasárnapi rádióadásunk után itt a weboldalon is.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Csibi Lórámd és Szentesi Zöldi László


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.