Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2019. szeptember 12., csütörtök (MTI) – Az amerikai kormány újabb, ezúttal négymillió dolláros segélyt nyújt a hurrikán sújtotta Bahamáknak – jelentette be csütörtökön az amerikai külügyminisztérium.

A külügyi tárca az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségén (USAID) keresztül folyósítja az összeget.
A USAID vezetője, Mark Green és munkatársai egyébként már napok óta a Bahamákon tartózkodnak, és a helyi hatóságokkal egyeztetnek arról, milyen jellegű további segítségre lenne szükség a kialakuló humanitárius válság azonnali kezeléséhez. A szervezet már korábban – a Dorian hurrikán elvonulása után – folyósított 2,8 millió dolláros azonnali segítséget, és segélymunkásokat küldött a Bahamákra.

A legfrissebb jelentések szerint a hurrikán sújtotta területeken jelenleg a legnagyobb veszélyt a betegségek jelentik. Az oszlásnak indult holttestek és állattetemek miatt a járvány veszélye is fennáll. A Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (PAHO) a minap kiadott jelentése a többi között arra is felhívta a figyelmet, hogy a sok helyütt felgyülemlett pangó víz szaporodási helye a maláriát és dengue-lázat terjesztő szúnyogoknak. A szervezet arra figyelmeztetett, hogy akár halálos áldozatokat követelő járvány is kialakulhat.

A segélyszervezetek és az egészségügyi szakemberek szerint a legtragikusabb helyzet a Bahamák északi szigetén, Abacón van. A csaknem 300 kilométeres óránkénti sebességgel süvítő hurrikán teljesen letarolta a szigetet, jóformán egy ház sem maradt épen. A bahamai kormány két sátorvárost húzott fel gyorsan, és itt mintegy 4000 ember lelt átmeneti otthonra. Akiket már a vihar előtt evakuáltak Abacóról, a héten bejelentették, hogy mindenképpen visszatérnek, akkor is, ha az otthonukból nem maradt semmi. A még mindig tartó mentési munkálatokban és az újjáépítés beindításában a USAID szakemberei mellett több amerikai segélyszervezet és egyetem munkatársai is részt vesznek.

ReklámTas J Nadas, Esq

Amerikai sajtóértesülések szerint a Fehér Ház nem tervezi azt, hogy átmenetileg úgynevezett “védett státuszt” adjon a Bahamákról menekülőknek.

Az átmeneti ideig tartó védelmet az amerikai kormány a háborúk és természeti katasztrófák elől menekülőknek nyújtja mindaddig, amíg a menekülés nem válik okafogyottá. Így például ilyen átmeneti menekültstátuszt nyújtottak annak idején a libériai polgárháború (1991-2002) elől menekülőknek, vagy a 2010-es földrengés után Haitiról menekülőknek.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.