A Bocskai Filmklub februári vetítése – a Stanislaw Lem sci-fi regényének adaptációja, Az Úr Hangja című film – enyhén szólva is felborzolta a kedélyeket.
Pontosabban: megosztotta a jelenlévőket. Ahogy lenni szokott a nemtetszésüket kifejezők hangosabbak voltak a többieknél. Megválaszolatlan marad a kérdés, miért van ez így?
Az ember lánya, főleg ha nem nagy amerikai foci rajongó (ezúttal is elnézést kérek ezért a vétségemért) nem számol azzal, hogy a film vetítése eleve veszélybe kerül, ha a Super Bowl napjával egybeesik. Tehát volt nagy izgalom, hogy a rádió munkatársain kívül lesz-e egyáltalán bárki más ott velünk. Akartam hinni, hogy néhányan talán, mégis…így nem fújtuk le az eseményt.
És voltak. Eljöttek. Talán többen is, mint előző alkalommal. Ezúton is köszönet illeti a jelenlévőket, és a kérés, hogy ne adják fel, higgyék el megéri rászánni havi egy alkalommal a vasárnap délutánt a legújabb magyar filmekre.
Visszatérve, a vélemény nyilvánítások arra sarkallnak, hogy összegzésként néhány adattal szolgáljak, így utólag, hogy mit is láttunk – mert bizony, ez a film az a kategória, ami időt kér magának, utólag is foglalkoztat, a magyarázat, értelmezés akár napokig is várat magára – ezért a szabad enciklopédia kínálta lehetőségekkel élve, íme néhány megfontolandó információ. Fogyasszák egészséggel!
Kezdjük az íróval! Stanislaw Lem Lengyelországban született 1921-ben. A Lvovi Egyetemen tanult orvostudományt, de a második világháború miatt a tanulmányait nem fejezhette be.
1947-től kutató segédként dolgozott egy tudományos intézetben, és szabadidejében történeteket írt.1951-ben jelent meg első kötete, az Asztronauták. 1953-ban feleségül vette Barbara Leśniak radiológust; 1968-ban fiuk született. 1970-ben a lengyel kultúra külföldi népszerűsítéséért a külügyminiszter kitüntette. 1972-ben a Lengyel Tudományos Akadémia tagja lett. 1973-ban irodalmi kitüntetést kapott a kulturális minisztériumtól. 1977-ben Krakkó díszpolgárává választották. 1981-ben tiszteletbeli doktorrá avatta a Wrocławi Műszaki Egyetem, később az Opolei Egyetem, a Lvovi Egyetem és végül maga a Krakkói Jagelló Egyetem is.
Lem életének 85. évében egy krakkói klinikán halt meg, szívbetegségben.
Lem elsődleges témája a megvalósíthatatlan kommunikáció az emberiség és az idegen civilizációk között.
Az Úr hangjában kritikusan ítéli meg az emberi intelligenciát, és kétségbe vonja, hogy egyáltalán valóban megértenénk-e egy üzenetet az űrből.
Filozofikus hangvételű mű – Lem kedvelt témájáról – az idegen civilizációkkal való kapcsolatteremtés nehézségeiről. A mű értelmezése és szövegezése feltételez alapvető filozófiai ismereteket. 1983-ban angolra is lefordítják, aminek hatására több amerikai szerző is ír a témát feldolgozó könyvet (pl. Carl Sagan – Kapcsolat). A könyvet ez idáig tizenhat nyelvre fordították le, 2018-ban pedig Pálfi György azonos címmel filmadaptációt készített.
És ezt a 2018 decemberére elkészült, Pálfi György készítette filmet néztük meg az elmúlt hétvégén Clevelandben.
Azoknak a kedvéért, akik nem látták, íme a történet röviden:
“Egy fiktív egyesült államokbeli titkos kutatás története egy matematikus kutató, Hogarth professzor naplószerű elbeszélésében. A kozmoszból folyamatosan befogható neutrínó sugárzás egyik frekvencia sávján ismétlődő rendszert rögzítenek egy véletlen folytán. A sugárzást felfedező tudósok idegen civilizáció üzenetének vélik, és állami támogatással magas költségvetésű, titkos kutatásba kezdenek Amerika vezető tudósainak részvételével. A hidegháborús politika rajta tartja szemét a talányos kutatáson. A tudósoknak sikerült előállítani az üzenet alapján egy különleges tulajdonsággal bíró anyagot, amely lehet az élet csírája, de fegyver is. Felmerül a kérdés: vajon mi is az üzenet valójában? Mi vagyunk a címzettjei? Meg tudja-e érteni az ember egy eltérő intelligencia logikájára épülő üzenetét? A probléma nemcsak az egzakt tudomány területét érinti, hanem a filozófiát is.”
És akkor most lássuk a rendezőt:
Pálfi György magyar filmrendező, forgatókönyvíró, egyetemi tanár, 2006-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének lovagkeresztjével kitüntetett, számos filmes díj begyűjtője: legjobb első film, legjobb rendező, Magyar Filmkritikusok Díja, Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál Ezüst Hugó-díj 2006-ban, és még sokáig folytathatnám…
18 filmet rendezett, ezek egy részének forgatókönyvét is ő írta.
A legteljesebb kép érdekében, még egy személy bemutatása elmaradhatatlan, ez pedig nem más, mint Csiger Ádám, filmkritikus, aki 2006-ban végzett a mezőkövesdi Szent László Gimnázium humán tagozatán, majd a Debreceni Egyetem szabad bölcsészet szakának film szakirányán és az ELTE filmtudomány mesterképzésén szerezett oklevelet. Filmes tárgyú kritikái, esszéi, interjúi, beszámolói az alábbi orgánumokban jelentek meg: Filmtett, Filmhu, Filmvilág, Kortárs Online, Metropolis, Műút, Kultúrpart, Revizor, 24.hu. és még sorolhatnánk.
Az Úr hangjáról írt kritikájában, őrült művészfilmnek nevezte a magyar Stanislaw Lem-adaptációt. Ugyanakkor kifejezte, hogy “egyszerre experimentális művészfilm, hagyományos családi dráma és retró sci-fi. Mintha három film futna párhuzamosan.” – hozzá kell tennem, ebben teljesen egyetértek Csiger Ádámmal.
De, térjünk vissza a történethez. A film főhőse a harmincas évei végén járó Péter, egy rejtélyes balesetekről szóló dokumentum-sorozatban felismerni véli a hetvenes években disszidált, azóta nem látott apját. Megpróbálja felkutatni őt Amerikában, ahová feleségével (Kiss Diána Magdolna) érkezik. Folyamatos kapcsolatban van kerekesszékes fivérével (Fekete Ádám), aki az anyjukkal (Bánsági Ildikó) él. Péter végre rátalál az immár új családot alapított apára (Eric Peterson). “A családi dráma dominálja a filmet, viszont jóval rejtélyesebb a sci-fi szál és a művészi víziók.”- írja a filmkritikus Csiger Ádám, majd így folytatja:
“A sci-fi műfaj narratívája és a családi dráma itt fonódnak össze, és rímelnek is, mivel mindkettő egy-egy idegen világ lakói közti kommunikációról, illetve annak nehézségeiről szól.
Vannak viszont a filmben olyan, leginkább a sci-fi és a fantasy műfajába illő jelenetek is, amik nem illeszkednek szervesen a film szövetébe, hanem inkább experimentális művészi vízióként dekódolhatóak. Van, ami az űrben játszódik, egy űrhajón, és a színészgárda alakít benne új karaktereket, egy másik pedig Francisco Goya Szaturnusz felfalja gyermekét című festményét idézi. Ezek a jelenetek irreálisak, stilizáltak, és furcsaságukra várat a magyarázat. (…)
A szcénák látványvilága izgalmas, stílusuk experimentális: a film elején például formák, molekulák és gének alakulnak egymásba, amit indusztriális zene fest alá. A merész és szokatlan képi világ illik is egy olyan történethez, ami önmagában is kísérletező, ráadásul eleve egy tudományos áttörés körül forog.”
“Az Úr hangja sem fog csalódást okozni a rendező híveinek.” – így zárta kritikai eszmefuttatását Csiger Ádám. A clevelandi vetítés tapasztalata jogosít fel arra, hogy ezt a kijelentést megerősítsem, és kibővítsem azzal, hogy a Sci-fi műfajt, az elvont kategóriába tartozó művészfilmet, a cselekmény magyarázatát nem tálcán kínáló megjelenítést is szeretni, elfogadni kell tudni, ahhoz, hogy valaki élményként könyvelje el a filmet. Ha ez elmarad, akkor is ott a tapasztalat lehetősége és a tudat, hogy, ilyen is van, milliók szeretik, de nem baj ha mi nem tartozunk közéjük. Elvégre a szabad akarat, a szabad véleménynyilvánítás mindnyájunk számára adott.
Szabó Éva írása
Cleveland, 2020.02.05.
