2026 nyarán immár 50. alkalommal rendezik meg az Itt-Ott Találkozót az ohiói Lake Hope State Parkban, azaz a Reménység tavánál. Az augusztus 2. és 9. között zajló konferencia egy több évtizedes hagyomány ünnepe, amely a magyar kultúra megőrzésének egyik meghatározó színtere Észak-Amerikában. A Reménység tavánál eltöltött ötven év ikonikus hellyé és időszakká tette a Magyar Baráti Közösség (MBK) közösségi eseményét, amely a sokszínű program miatt egyszerre kínál szellemi feltöltődést és családias kikapcsolódást.

Megyeri József, a Magyar Baráti Közösség gondnoka szerint az Itt-Ott Találkozó legnagyobb ereje a közösségben és a személyes kapcsolatokban rejlik: „Fantasztikus környezetben lesz a lehetőségünk magyar kultúrában, hagyományokban, népzenében részt venni, gazdagodni, lelkileg gyarapodni tudással, és olyan baráti kapcsolatokat tudunk szerezni, amelyek életre szólóak.” Hangsúlyozta, hogy a találkozó a délelőtti előadásoktól kezdve a gyermek- és ifjúsági foglalkozásokon át a délutáni pihenésig és az esti kulturális eseményekig minden korosztály számára kínál lehetőségeket, így nemcsak a fiatalok, hanem a családok és az idősebb generációk számára is fontos közösségi tér, ahol egy hét alatt mély emberi kapcsolatok alakulhatnak ki, és a közös élmények hidat képeznek generációk között. Ez az érzelmi kötődés az, ami évről évre visszahívja a közösség tagjait.
„Olyan, mintha az erdélyi hegyekben lennénk.” A helyszín önmagában is meghatározó eleme az élménynek. Az Ohio államban található park természeti szépségeivel, erdős tájaival és tiszta vizű tavával ideális környezetet biztosít a kikapcsolódáshoz. A résztvevők számára a kirándulás, csónakázás, úszás vagy egyszerűen a tóparti pihenés mind hozzájárulnak a feltöltődéshez.
A találkozó idejére a park szinte teljesen átalakul: a kabinokkal és közösségi terekkel tarkított terület szinte egy magyar faluvá válik. A résztvevők a két- és háromszobás házakban laknak, közösen étkeznek, beszélgetnek, énekelnek, és megélik azt az intenzív közösségi létet, amely ritkábban adódik meg a hétköznapokban.
A programkínálat idén különösen gazdag és tudatosan felépített. A jubileum mellett az 1956-os forradalom 70., valamint az Amerikai Egyesült Államok 250. évfordulója is megjelenik a tematikában, így a történelmi visszatekintés és az identitás kérdései is hangsúlyt kapnak. A délelőtti előadások során a résztvevők irodalmi, történelmi és kulturális témákban mélyülhetnek el, közben a gyermekek párhuzamos programokon vehetnek részt.
A meghívott előadók között szerepel Marosán Csaba kolozsvári színművész, aki irodalmi előadásaival és az ’56-os eseményekhez kapcsolódó műsoraival gazdagítja a hetet. A színművész évek óta járja a Kárpát-medencét és Észak-Amerikát a magyar irodalom értékeit közvetítve. Felesége pedagógusként és zeneművészként a gyermekprogramokat vezeti majd, így a legfiatalabb korosztály is élményszerű módon kapcsolódhat a magyar kultúrához.
A magyar kulturális élet kiemelkedő szereplője Berecz András, Kossuth-díjas mesemondó már korábban is maradandó élményeket nyújtott az Itt-Ott Találkozón résztvevők számára. Megyeri József egy személyes emléket is felidézett vele kapcsolatban: egy alkalommal a strandon, a vízben állva hallgatták a meséit, ami jól mutatja a találkozó közvetlen és családias hangulatát. A zenei és táncos programokat a Sarjú Banda, Csoóri Sándor népzenész, zeneszerző, valamint Berecz István néptáncos erősíti, a hagyományos és kortárs magyar kultúra egyaránt érvényesülni fog.
A napi programok jól strukturáltak, mégis rugalmasak. A délelőttök előadásokkal telnek, a közös ebéd után pedig szabadidős tevékenységek következnek: kézműves foglalkozások, zenei tanulás, hímzés, pólófestés, kirándulás vagy vízi sportok. Az esték a közösségi élet csúcspontjai, ahol színházi előadások, koncertek, táncházak és kötetlen beszélgetések várják a résztvevőket.
Az étkezés szintén a közösségi élmény része. Az ebédeket a park éttermében közösen fogyasztják el, míg a reggeli és a vacsora inkább családias, önszerveződő formában zajlik. A kabinok jól felszerelt konyhával rendelkeznek, így sokan otthonról hozott ételeket készítenek el, vagy közösen főznek – gyakran bográcsban.
Fontos újítás, hogy az idei évtől az internetelérés is biztosított a helyszínen, ami jelentősen megkönnyíti a részvételt azok számára, akik munkájuk miatt korábban nem tudtak teljesen elszakadni a digitális világtól. Ez lehetőséget teremt akár online közvetítésekre is, ami tovább szélesítheti az esemény elérését. Emellett a szervezők angol nyelvű programokkal is készülnek, így a nem magyarul beszélő családtagok és barátok is aktívan részt vehetnek.
A jubileum alkalmat ad arra is, hogy a régi résztvevőket újra megszólítsák. A szervezők tudatosan keresik és hívják vissza azokat, akik korábban már részesei voltak a találkozónak, hogy együtt ünnepelhessenek az új generációkkal.
A jelentkezés egyszerűen az esemény hivatalos felületein keresztül történik, ugyanakkor a szállásfoglalásnál fontos határidőket kell figyelembe venni: a kabinokat legkésőbb egy hónappal a találkozó előtt le kell foglalni. A szervezők abban is segítenek, hogy az egyedül érkezők másokkal közösen vehessenek igénybe szállást, így a részvétel anyagi és közösségi szempontból is könnyebbé válik.
Az Itt-Ott Találkozó 50. alkalma egy olyan pillanatkép, amely lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők együtt tekintsenek vissza a kezdetekre, és felismerjék, milyen közös élmények, kapcsolatok és emlékek tartják életben ezt a közösséget.
Látogasson el a rendezvény hivatalos honlapjára: itt-ott.org
Dorgay Zsófia
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!
























